„Klubrádió
Reggeli gyors

Elmész innen, vagy irány a börtön – fenyegető üzenetet kapott, mondja Bige László

13/06/2019 10:12

| Szerző: Klubrádió

Közvetítőkön keresztül kapott üzenetben már jó ideje választás elé állították ellenségei, vagy távozik az országból vagy megy a rácsok mögé – ezt állította Bige László, aki szerint szolnoki gyárának bezáratása egy ellene indított bosszúhadjárat része.

2019. június 13. Reggeli gyors-részlet/Interjú Bige Lászlóval (2019.06.13.)
09:59
00:00
Két barátján keresztül már tavaly megüzenték Bige Lászlónak, hogy szabadon elhagyhatja az országot, de ha nem teszi, akkor börtönbe fog kerülni – ezt állítja az üzletember, aki a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában beszélt.

Bige László szerint oligarchák állnak az ellene folyó vizsgálatok és a gyára bezáratása mögött, de neveket továbbra sem mondott.

Szerinte megtámadott cégével a bíróságon is nyerni fognak, ha pedig megalakul az Európai Bizottság, az unióba is kiviszi majd az ügyet.

Az üzletember egyik hátrányának tartja, hogy nincsenek politikai kapcsolatai, de szerinte egy jogállamban nem múlhat ezen egy vállalat jövője, ezért azt kéri a hatóságoktól, hogy törvényesen járjanak el velük szemben.

Bige László annak kapcsán nyilatkozott, hogy szolnoki vegyiüzemét bezáratta a katasztrófavédelem, amit egy ellene indított bosszúhadjárat részének tart. Az index cikkében az ügyről írja: a katasztrófavédelem az úgynevezett óleumtorony szigetelése és betonszarkofágja sérüléseinek megszüntetését, bizonyos tartályok műszaki hibáinak feltárását és kijavítását, a tárolt veszélyes anyag mennyiségének a megengedett szint negyede alá csökkentését és minderről biztonsági jelentés készítését írja elő. A Bige Holding azonban úgy véli, hogy a felsorolt hiányosságok elhárítása szintén veszélyes üzem, amit ugyanakkor a határozat tilt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmény gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a Bige Holdingnál, ennek kapcsán Bige László május végén két napot őrizetben töltött. 

Bige László az egyik legnagyobb hazai műtrágyagyártó, aki a napi.hu legfrissebb listája szerint az ötödik leggazdagabb magyar az országban 170 milliárd forintra becsült vagyonával.

Reggeli gyors/Interjú Bige Lászlóval
2019. június 13., csütörtök 08.35
riporter: Lampé Ágnes