Csodavárás, Fellini, Trieszt, TGM...
Majtényi László, TGM, Szabó Réka és Fellini egy adásban - a Café Péntekben.
Majtényi László, TGM, Szabó Réka és Fellini egy adásban - a Café Péntekben.
Indonéziában tartja világértekezletét a jobbközép pártokat tömörítő szervezet, a miniszterelnök ezért utazott oda. Mellesleg némi gazdasági hasznot is remélnek a tárgyalásoktól.
Mindent megtett a miniszterelnök azért, hogy távoznia kelljen abból a hivatalból, amelyre méltatlanná vált – közölte Iványi Gábor lelkész a gyöngyöspatai ügy kapcsán.
Pápai Erika eredetileg kriminálpszichológusnak készült, jogot tanult, csak később szippantotta be a színház. Színes, változatos pályájáról beszélt az Ötös pénteki adásában.
„Jeanne d'Arc-szerepre” képzik ki Cseh Katalint egy kormánypárti médiában megjelent cikk szerint. Megkérdeztük a Momentum EP-képviselőjét.
Soros György - hírügynökségi beszámolók szerint – egymilliárd dollárt adományoz egyetemeket összekötő hálózat létrehozására. A BBC szerint az üzletember ezzel mintegy visszavág Orbán Viktornak, akit a svájci Davosban tartott beszédében Hszi Csin-ping kínai elnök mellett diktátornak nevezett. Soros élesen bírálta a szerinte végletekig önimádó Donald Trumpot is. A Politico is Trumpról ír, mégpedig arról, hogy az amerikai elnök feltételeket szab a Brexit közben lévő briteknek. Lapszemle.
Jó lenne, ha az árfolyam-politika alakítói nem csak a közgazdasági tankönyvek első oldalait olvasnák el, hanem tovább is lapoznának.
Talán még azt lesz a legkönnyebb eldönteni, hogy új, vagy felújított szerelvényeket szállított az orosz cég, ugyanis eszi a rozsda a kocsikat. Nagyobb falat lesz a jogi ellenőrzés.
Az ilyen riporteri produkció nem a nézők, hanem alighanem a közmédia vezetőinek a meggyőzésére szolgál. Annak igazolására, hogy a beosztott 1000 százalékra teljesíti a kiadott feladatot, ami nagyjából úgy hangozhatott, „menj neki bátran, levegőt se kapjon”.
Az Orbán-kormánynak kitartó munkával sikerült annyit rontania a korrupciós helyzeten, hogy ennél rosszabb mutatókkal az EU-ban csak Bulgária rendelkezik. 2012 óta 24 helyet estünk vissza.
Egyelőre több a kétely, a kérdés, mint a válasz az uniós minimálbérrel kapcsolatban. Úgy tűnik a felvetésnek csupán politikai háttere van, nem gazdasági.
Vasárnap polgármester-választás Borkai Zsolt helyéért Győrben, az MSZP volt alelnöke beállt a Fidesz mellé, mi az ellenzéki jelöltet kérdeztük.