Ezzel kel, ezzel fekszik
Bízik benne, hogy nem egy Fidesz által hátrahagyott akna az új pesthidegkúti uszoda – mondta Őrsi Gergely, a II, kerület új polgármestere.
Bízik benne, hogy nem egy Fidesz által hátrahagyott akna az új pesthidegkúti uszoda – mondta Őrsi Gergely, a II, kerület új polgármestere.
Még nem dőlt el a városligeti beruházások sorsa, az Új Nemzeti Galériáé sem, a politika egyelőre nem mondta ki az utolsó szót – mondta Baán László miniszteri biztos.
Jó lenne hinni ettől függetlenül abban, hogy gesztus gesztust követ - s ezentúl nem azért építenek majd agyba-főbe stadionokat, hogy abból szépen dagadhasson az adriai luxusflotta.
Pluszpénzért 400 óra túlmunka is jöhet – a dolgozók nagy része a rövid távú haszonért hajlandó feláldozni az egészségét és családi életét is, ebbe azonban kívülről nem lehet beleszólni – mondta László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke. Az érdekképviseleti vezető szerint egyre több cég próbál élni a rabszolgatörvény nyújtotta lehetőségekkel.
Savval megcsonkított, szexuálisan bántalmazott, párkapcsolati erőszak áldozatává vált emberek nagyobb védelméért, és a határozottabb bírósági eljárásokért tüntetnek civilek.
Tudósítónk eljutott a Kinevetsz a Végén?! nyilvános felvételére is, de azóta már a rádióműsorban is elhangzott az élő beszélgetésből készült felvétel.
A Fidesz uralma alatt kialakult új magyar feudalizmusról, oligarchákról, uniós pénzekből gyarapodó, korrupt politikai elitről közölt hosszú magyar nyelvű riportot a New York Times, amely Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkárt is megszólította. Kemény szóváltás után váltak el útjaik Orbánnal.
Nem gondolja, hogy dicséretet érdemel az orbáni gazdaságpolitika, elmaradt reformokról és súlyos korrupcióról, a szabad verseny hiányáról beszélt Ivan Mikloš volt szlovák pénzügyminiszer, akit Csernyánszky Judit szólaltatott meg a Hetes Stúdióban.
A gyönyörű Salamancától indultunk, megbeszéltük a Liget-projekt aktuális kérdéseit, majd függőleges erdőn át jutottunk vissza Budapestre az Utcafrontban.
A Hangosfilm – Szélesvásznú verzióban halottak napján a gyászról, az elengedésről szóló filmekről volt szó.
Hatvankét éve lesz, hogy az első német „Papír Jaguár” legördült a futószalagról a kelet-németországi Zwickauban. Hallgatóink meséltek trabis élményeikről az Annóban.
Volt már sikeres színésznő és műsorvezető, két évtizede pedig párkeresésben segíti a hozzá fordulókat. És a társát már régen meglelő író-költő, aki 48 évesen 6 gyerekes apuka és 4 unokás nagypapa. A Világtalákozó szombati vendégpárosa Kánya Kata és Lackfi János volt.