„Zajlik
Reggeli gyors

Most látszik, hogyan működik a rabszolgatörvény

4/11/2019 14:14

| Szerző: Klubrádió

Pluszpénzért 400 óra túlmunka is jöhet – a dolgozók nagy része a rövid távú haszonért hajlandó feláldozni az egészségét és családi életét is, ebbe azonban kívülről nem lehet beleszólni – mondta László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke. Az érdekképviseleti vezető szerint egyre több cég próbál élni a rabszolgatörvény nyújtotta lehetőségekkel.

2019. november 04. Reggeli gyors-részlet/Interjú László Zoltánnal (19.11.04.)
06:29
00:00
Az utóbbi hetekben több jelzés is érkezett a szakszervezetek felé, hogy szeptember óta egyre több cég érdeklődik a dolgozóinál, hogy vállalnának-e az úgynevezett rabszolgatörvény által lehetővé tett évi 400 óra pluszmunkát. László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint eddig tagszervezeteik több mint 10 százaléka tapasztalt ilyen nyomást, és ez az arány szép lassan kúszik fölfelé.

Az érdekképviseleti vezető szerint bár tavaly év végén, illetve idén év elején, amikor sorra zajlottak a jogszabály elleni tiltakozások, a munkáltatók, látva a felháborodást, mindenhol igyekeztek megnyugtatni a dolgozóikat, hogy nem élnek majd ezzel az eszközzel, azonban őszre változott a helyzet. Ennek valószínű oka, hogy az autóágazat, illetve a feldolgozóipar lassulása miatt a cégek év közepén sok dolgozójuktól – elsősorban a kölcsönzött munkaerőtől – megszabadultak, így az egy főre jutó teljesítményigény nem csökkent, és megint túlóráztatják az embereket.

A Csaba Metál Zrt. békéscsabai üzeme
 
 Illusztráció – MTI Fotó: Rosta Tibor
 
 

László Zoltán szerint egyelőre konszolidált a helyzet, mert a munkáltatók még rábeszéléssel és nem kényszerrel próbálják elérni a pluszmunkát, de már vannak utalások rá, hogy a tizenharmadik havi bér, az év végi bónusz a 400 órás többletmunka vállalásától függ majd, valamint az év végi szabadságolásokat is kezdik visszamondani. Mindez úgy történik, hogy a legtöbb munkahelyen létszámstop van, és nem hosszabbítják meg a határozott idejű szerződéseket. Vagyis a munkáltatók próbálják a lehető legolcsóbban megúszni, hogy a termelés kiesés károkat okozzon nekik.

László Zoltán szerint az önmagában üdvös, hogy a cégek pluszpénzzel próbálják motiválni munkásaikat, az azonban már szomorú, hogy sokak helyzete nem teszi lehetővé, hogy nemet mondjanak, aminek pedig nagy ára lesz. Emlékeztetett rá, hogy a mozgásszervi, szív- és érrendszeri betegségek jelentős része a munka világához köthető, aminek oka a túlterheltség.

A szakszervezet álláspontja az, hogy a kitűzött termelési eredményeket nem lehet a dolgozók egészségének árán teljesíteni. Ezzel együtt azt is szóvá teszik, hogy a bérek olyan alacsony szinten vannak még ma is, hogy a dolgozók nagy része a rövid távú haszonért sajnos hajlandó feláldozni az egészségét és családi életét is. Ebbe azonban a szakszervezet nem tud beleszólni, legfeljebb felvilágosítást adhat, mert a 400 órás pluszmunka elvégzése a dolgozó és a munkáltató megállapodásától függ.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg!

Reggeli gyors/Interjú László Zoltánnal
2019. november 04., hétfő 06.50
riporter: Lampé Ágnes