„Zajlik
Esti gyors

Recesszióveszély – Felkészül az acél- és autóipar

31/10/2019 06:55

| Szerző: Klubrádió

Pánikot nem kell kelteni, de a saját sikerpropagandájától megszédült Orbán-kormánynak sem szabad hinni.

 

A győri Auditól 1200, a Dunai Vasműtől 350 dolgozót bocsátanak el. Győrben ugyanakkor fejlesztik az elektromos meghajtórenszerek gyártását, a vasmű vezetője pedig reméli, hogy átmeneti piaci hatásokról van szó. Hogy mi is áll valójában a létszámleépítés mögött, arról Csillag István volt gazdasági és közlekedési miniszter beszélt az Esti gyorsban.

Recesszióról még nem beszélhetünk, illetve még nem látszik pontosan, hogy mi következik, de az biztos, hogy a világgazdaság állandóan és törvényszerűen hullámzik, és az elmúlt tíz évben fellendülési szakaszban volt.

Az acélipar európai visszaesése nem váratlan jelenség, a gyártók már nyílt levelet is intéztek az EU vezetőihez, amelyben jelezték a gondot. Az Ázsiából érkező acél ugyanis jóval olcsóbb, mint az itt gyártott, nem csoda, hogy inkább azt veszik a felhasználók.

A felhasználók legnagyobbika pedig az autóipar, amely szintén piaci problémákkal küzd, és átalakulóban van. Az európai gépkocsigyártásnak nem tesz jót a trumpizmus, ugyanis az amerikai elnök igyekszik visszafogni az importot, tehát egyszerűen nem kell annyi autó, mint eddig. Következésképpen nem kell annyi autómotor sem, ami az Audit sújtja, hisz ez a cég a motorgyártás fellegvára. A másik tényező az elektromos autók terjedése, amelyek iránt mesterségesen is gerjesztik a keresletet. Maga az Audi is ebbe az irányba fordult, itt fejleszt, csakhogy az elektromos motorok gyártása nem igényel annyi élőmunkát, mint a hagyományos benzines, vagy dízelmotoroké.

Az említett két gyár tehát nem tesz mást, mint alkalmazkodik a világpiachoz. Miután minden józan számítás szerint egy visszaeső szakasz elé nézünk, hozzá kell szoknunk a létszám-leépítésekhez is. Pánikot persze nem kell kelteni, mondja Csillag István, de a saját sikerpropagandájától megszédült Orbán-kormánynak sem szabad elhinni mindent.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba.

Esti gyors
2019.10.30. 18:00
Műsorvezető: Kárpáti János