Szolidaritás.hu

Újraszámolták a magyarok bérét, jóval kevesebb jött ki

4/04/2019 13:06

| Szerző: Klubrádió

Alacsonyabb a bruttó átlagkereset a szakszervezetek számítása szerint, mint amit a statisztikai hivatal közölt, a Suzuki pedig továbbra sem tárgyal a dolgozókkal – ezekről is beszéltek szakszervezeti vezetők a Klubrádióban.

2019. április 03. Szolidaritás.hu (2019/14. heti adás)
48:10
00:00
Műsorvezetők: Törtei-Takács Kriszta
A KSH statisztikái szerint több mint 300 ezer forint az átlag bruttó bér Magyarországon, azonban a szakszervezetek készítettek egy próbaszámítást azonos adatokból, mint amelyekkel a hivatal számolt. Ebből az derült ki, hogy a kisvállalkozásoknál dolgozók bevonásával bruttó 270 ezer forintra csökken ez az összeg, ami nettóban 160 ezret jelent. Ráadásul inkább a mediánbért (a középső értéket) kellene figyelembe venni az ilyen számításoknál – mondta Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke a Klubrádió Szolidaritás.hu-ban.

Beszélt arról is, hogy a Hankook után legutóbb a francia Sanofi cégnél, egy gyógyszergyártónál is megalakult a sztrájkbizottság. Ez nem jelenti azt, hogy sztrájkolni is fognak - közölte Székely Tamás, hozzátéve: bízik a megállapodásban. Jelezte azt is, hogy a VDSZ által képviselt szegmensben még 10-15 olyan munkahely van, ahol nem állapodtak meg a bérekről.

 

A műsor vendége volt László Zoltán, a Vasas Szakszervezetek alelnöke is, akit a Szolidaritás.hu-ban arról kérdeztek, mi történt a Suzuki-gyárban, miután kirúgták a szakszervezetet alapító dolgozót. Közölte: a döntést természetesen megtámadják a bíróságon, a Suzuki pedig nem kommunikál, húzza az időt.

 

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a munkaképes korú lakosság halálozási rátája Magyarországon az egyik legrosszabb az Európai Unió tagállamai közül. Ha pedig az üzleti érdek a társadalmi érdek elé kerül, azt nem egyszerűen megsínylik a munkavállalók: az ilyen helyzetek az egész társadalmat amortizálják. Az lesz a vége, hogy nem lesz, aki dolgozzon – tette hozzá László Zoltán, aki arról is beszélt, szerinte a munkavédelmi statisztikák kozmetikázottak az országban.

Szolidaritás.hu
2019. április 3., 14.00
Műsorvezető: Törtei-Takács Kriszta

 

 


A teljes műsort a cikk elején, a lejátszóra kattintva hallgathatja meg!