Zsebből fizették a központi fejetlenséget
Átlagosan 51 ezer forintjába került egy tanárnak a digitális oktatásra való átállás, és rengeteg idejébe. Amit a kormány sikernek tekint, az valójában az összeomlást vetíti előre.
Átlagosan 51 ezer forintjába került egy tanárnak a digitális oktatásra való átállás, és rengeteg idejébe. Amit a kormány sikernek tekint, az valójában az összeomlást vetíti előre.
Magyarországon és Lengyelországban 81, illetve 66 százalék foglalt állást a liberális demokrácia mellett, és csak 12, illetve 26 százalék mondta azt, hogy inkább erős vezetőre lenne szükség.
A Kutyapárt szerint itt lenne a remek alkalom, hogy a XII. kerületi önkormányzat megszabaduljon a turul-emlékműtől, de vélhetően nem meri bevállalni ennek politikai kockázatát.
A közrádió megszerzésével kezdődött. Orbán az első kormányzása óta uralni akarja a médiát. Teszi is. Putyini módszerrel, „mészárosítással”, mikor mivel.
Nyomott béreken, rossz körülmények között dolgozó, a helyi munkaügyi védelem alól kijátszott, Európa perifériájáról verbuvált embereket vágnak karanténba, amúgy is zsúfolt szállásaikon Németországban. Rendőri erőszakkal tartják fogva őket, amiért koronavírussal fertőződtek, a már említett infernális körülmények miatt. Megfosztják őket még a maradék szabadságuktól, jogaiktól, egészségüktől is. Őértük senki nem tüntet, az ő életük a jelek szerint nem ér annyit.
Tényeket gyűjtött össze és elemzett az EKINT arról, hogyan folyt a kormányzás a járványveszély idején. Nyomasztó a kép, törvénysértésekkel, bűncselekményekkel.
Ötszintes társasház épülne a siófoki obszervatórium elé, civil szervezetek szerint nonszensz emiatt kockáztatni a viharjelzés pontosságát, a strandolók biztonságát.
Még márciusban döntött úgy Budapest vezetése, hogy zárolni kellene 65 milliárd forintot a költségvetésből, hiszen nem látható a válság vége, következménye.
Most nem kellene nagyon ellazulni, mert ha visszatér a járvány, annál súlyosabb lesz, minél könnyelműbbek vagyunk ebben az időszakban.
A független hírportál sorsa izgatja a külföldi sajtót is. Nem felejtették el, hogy mit művelt a Fidesz a médiával és sejtik, hogy mit tervez még.
Csak a közterheket nézve érdemesebb lesz nyugdíjast alkalmazni, mint aktív korú munkavállalót. Változnak a társadalombiztosítás szabályai.
A humanizmus, a derű, a megértés sugárzott róla minden pillanatban, pedig kapott életében annyit, hogy belerokkanhatott volna. Bálint György, a százéves kertész.