László Imre nem hiszi el az Emmi számait
Játszanak a számokkal, ha további magyarázatok jönnek ki, lassan eljutunk addig, hogy betegeket kellett fölvenni a 40 százalékos ágykihasználtságig – mondta László Imre.
Játszanak a számokkal, ha további magyarázatok jönnek ki, lassan eljutunk addig, hogy betegeket kellett fölvenni a 40 százalékos ágykihasználtságig – mondta László Imre.
Nem a munkaidőkeret meghosszabbítása a megoldás, és nem is az, hogy nagyon nehezen teljesíthető feltételek mellett lehessen állami támogatáshoz jutni.
A költészet napjától kezdve a karanténidőszak végéig a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül, hogy az otthon maradást ezzel is tartalmasabbá, könnyebben elviselhetővé tegyük. Ma Závada Péter Mész című versét hallgathatják meg a szerző előadásában.
Jó választás is lehet a részéről, hogy nem okostelefont tart magánál, hanem egy 11 éves készüléket, de a adatbiztonsági szempontból kétélű fegyverről van szó.
A Dobszerda/Szerelemcsütörtök vendége kollégánk, Nádasdy Ádám volt, aki nemrég egy új könyvvel jelentkezett. De nem arról van szó, amivel elnyerte az AEGON irodalmi-díjat szerdán.
Most már tényleg ébredjen fel Brüsszel! Nemhogy megbüntetné, inkább pénzt ad a még nagyobb és még nagyobb hatalomra törő magyar kormányzatnak, és ezzel hozzájárul a magyar ellenzék gyengítéséhez – erről jelent meg cikk a New York Timesban. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár közben azt állítja, lincselés folyik Magyarország ellen. A magyar kormány embere a BBC-nek nyilatkozott. Külföldi lapszemle a Klubrádióban.
Diákok, tanárok, szülők mondták ugyanazt az koronavírus idejére meghirdetett érettségiről.
A miniszterelnök május 3-ra várja a koronavírus-járvány tetőzését, de Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos szerint azt csak utólag lehet megállapítani.
Manapság egyre több időt töltünk számítógépünk, vagy telefonunk képernyőjét bámulva, a karantén idején pedig talán még többet, mint általában.
Az Egyedülállóként home office-ban Facebook-csoport alapítójával beszélgettünk arról, hogyan tudják az egyedül otthonról dolgozók egymás mindennapjait könnyebbé tenni.
Szabó Tímeát mérgező organizmusnak, a háttérhatalom biológiai fegyverének nevezte a kormánypárti Magyar Nemzet. A képviselőnő a Megbeszéljükben reagált.
A kormány a lehető legolcsóbban akarja megúszni a gazdasági válságot, lemondott számos vállalkozásról, a munka nélkül maradó embereket pedig magukra hagyja.