Hadházy: Polt védi Simonkát
A Simonka-nyomozáson dolgozó ügyészek közül többen kiléptek a szervezetből, maga a fideszes politikus pedig azzal „henceg”, hogy aki az ügyén dolgozik, azt kirúgják.
A Simonka-nyomozáson dolgozó ügyészek közül többen kiléptek a szervezetből, maga a fideszes politikus pedig azzal „henceg”, hogy aki az ügyén dolgozik, azt kirúgják.
A Fidesz foglyul ejti a médiát, és erre az Európai Uniónak is oda kellene figyelnie, írja Zgut Edit politológus, a German Marshall Fund elemzője. Megállapítja, hogy Magyarországon tovább szűkül a független médiatér. Miután ellenséges módon megszerezték a legnagyobb független hírportált, az Indexet, most valószínűvé vált, hogy elveszíti engedélyét az egyik utolsó, még függetlennek számító rádióállomás, a Klubrádió. A Reuters jelentése szerint a német EU-elnökség folytatja a hetes cikkely szerinti eljárást Magyarország és Lengyelország ellen, mert nem javult kellőképpen a jogállamiság helyzete.
Vitát szervezett egy tévécsatorna Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos és Boldogkői Zsolt biológus, valamint két, úgynevezett vírusszkeptikus részvételével. Falus szerint utóbbiak lényegében üzletemberek, vagy valamilyen konkrét terméket árulnak, vagy saját magukat.
Többen megbetegedtek, ezért október közepéig zárva tart az Operaház. Papíron szépnek tűnt a járvány elleni védelem, de nem volt sikeres.
Problémás mérkőzés lett a budapesti európai Szuperkupa-döntőből. A Bayern München-Sevilla meccsre eredetileg 20 ezer nézőt engedtek volna be a koronavírus ellenére, azonban a bajorok a járvány terjedése miatt aggódnak, a szurkolók egy része már le is mondta a magyarországi utat. Egri Viktor sportújságíró szerint Magyarország szeret visszaszólni nemzetközi szervezeteknek, mint az ENSZ vagy az Európai Unió, de az UEFA-nál abszolút stréber, rendszeresen jelentkezik olyan események rendezésére is, amelyek nem hoznak bevételt. Talán ezért, jutalmul került a Puskás Arénába Portóból a Szuperkupa-meccs.
A világ minden részébe el kell majd juttatni a védőoltást, mert amíg egyetlen ország is veszélyben van, addig a többi sincs biztonságban – mondja a WHO főigazgató-helyettese.
Bár Vidnyánszky Attila szerint nem fogadták be, elnyomták a liberálisok, párját ritkító színházi összefogás, országos gyűjtés volt a 2000-es évek első felében az általa vezetett Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházért, amelyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának elnöke által mostanában támadott, baloldalinak, liberálisnak elkönyvelt színházi emberek és politikai szereplők is támogattak – mondta Böjte József producer, rendező, a kampány egyik szervezője.
Akit az állam bezár, azt tesztelje ingyen és azonnal, különben ezt úgy hívják, hogy börtön.
Az új eljárásrendre szükség volt, a betegségnek vannak olyan tünetei, amelyek nagyon jellegzetesek, a tesztelés pedig lassú. Egyébként is kaotikus az egészségügyi irányítás.
Semmi új nincs abban, amit a kormányfő politikai évadindítőnak szánt cikkében írt, és nemhogy a megoldást nem ismeri, de a feladatot sem tudja – mondta Fekete-Győr.
A világban a fogyasztás ösztönzésével kezelik a válságot, a magyar kormány közben fukarkodik. A beruházásoktól remél fellendülést, ami hibás döntés, csak a haverokhoz ömlik a pénz.
Miközben Magyarország a Freedom House szerint már nem minősül demokráciának, és más keleti uniós államok is épp most szakadnak le mellé, az Európai Bizottság elnöke különösen lagymatag a kérdésben. Így túl késő van ahhoz, hogy az ígérjék, meg fogják akadályozni a dolgok rosszabbra fordulását – erről ír a Politico.