Az úri közönség fürdik és mulat
Az Utcafront legfrissebb adásában megismerjük Rotterdamot, és ellátogatunk a Margitszigetre is.
Az Utcafront legfrissebb adásában megismerjük Rotterdamot, és ellátogatunk a Margitszigetre is.
Szendi Nóra író beszélt arról, miért fontosak neki a marginalizált figurák, a szenvedélybetegek és a Való Világ. meg hogy mióta nem nézi le a fociszurkolókat. A szerző készülő harmadik regénye megmentős sztori, amelyben egy súlyosan antiszociális, személyiségzavaros csávót fogad be magához az elbeszélő lány.
A 8. Szörp-Szóda Fesztiválon először osztottuk ki az Arany Zebra-díjakat, rögtön kettőt is: a hallgatók által megszavazott kedvenc klubrádiós munkatársuknak, illetve a Klubrádió vezetése által kiválasztott kollégánknak.
Önök biztosan emlékeznek, hogy mi az összefüggés a ceruza és a kazetta között. Az Anno Budapestben a kazettás magnókról és a Budapesti Rádiótechnikai Gyárról (BRG) beszélgettünk a hallgatókkal.
A megfelelő minőségű és mennyiségű poén mellett szükség van a szerethető karakterekre, ha le akarjuk egyszerűsíteni, de ennél persze több összetevős a történet.
A legkevésbé sem szokványos történet Erling Braut Hålandé: a fiatal norvég futballistáért már sorban állnak a nagy klubok, köztük az a Manchester United, amelynek egyik akkori játékosa szándékosan okozott súlyos sérülést a focista apjának.
Idézet a házelnöktől, aki nem jófelé szavaz, az a következő héten ne jöjjön templomba, csak miután többször alaposan meggyónt. De ő nem fog feloldozást adni, mondta a plébános úr”. Ezen a ponton Kövér hallgatósága nevetett.
Vagy a mosdóban, vagy a folyosón tudta meg, hogy miniszter lesz. Azt már csak megüzenték neki, hogy másnak ígérték az MNB elnöki székét a kormányváltáskor.
Egyre több a veszélyes jelenség a világban, a multilaterális világ véget ért. Új világrend van kialakulóban. El lesz az egyik téma a műsorban, a további kínálatot alább olvashatja.
Nem tudja kifizetni a dolgozók bérét a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, amelynek vezetője, Iványi Gábor lelkipásztor azt mondta: amit lehet, nem hagynak abba.
Orbán Viktor egy olasz újfasiszta párt rendezvényén szónokol majd, így világosabbá válik, hogy hol áll. Bár még két vasat tart a tűzben, mert ragaszkodna az Európai Néppárthoz is.
A legtöbb helyen megvalósul az egy-egy elleni indulás a Fidesszel szemben, az ellenzék utolsó alternatívája. Vajon így sikerül elindulni az átrendeződés felé?