Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Kötcse két oldalról - Dési János jegyzete
Publicisztika

Kötcse két oldalról - Dési János jegyzete

A felszólalók körülbelül hozták az elvártat. Magyar Péter beletanult a felelős politikus szerepébe, Orbán pedig a kétkezi maffiafőnök stíljében közölte, hogy Magyarország tulajdonképpen Oroszország része, tessék szíves lenni ezt nem elfelejteni.

A kis Mohamed – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

A kis Mohamed – Józsa Márta jegyzete

Óhatatlanul is megeshet, hogy ha nem is kis Mohamedek álldogálnak magyarul nem beszélvén a sulik udvarán, azért manapság kis, háború elől menekült Vologyák, Kolják, Roxanák vagy éppen Szvetlánák szoronganak egy másik világban, ott ahol idegenül hangzik még a nevük is.

Egymásra nézve – Hardy Mihály jegyzete
Publicisztika

Egymásra nézve – Hardy Mihály jegyzete

A Pekingben a minap széles vigyorral vonuló diktátorok és kísérőik mögött a leghátsó sor jobbszélén egy ismerős arcot lehetett felfedezni. Jellegzetes kakadufrizurájával ott nyújtózkodott nem más, mint a magyar külügyminiszter! Vajon mégis, mit keresett ott Szijjártó Péter, ahová magára valamit is adó európai politikusnak eszébe sem jut elmenni?!

A három legjobb állásajánlat Orbán Viktornak - Selmeci János jegyzete
Publicisztika

A három legjobb állásajánlat Orbán Viktornak - Selmeci János jegyzete

Mivel a híresen pontos közvélemény kutatók által megjósolt bukásán túl a miniszterelnök abban is biztos lehet, hogy élvonalbeli politikus nem kerül börtönbe ebben az országban, lopjon bármennyit, ígérjen az aktuális ellenzék bármit, és mégsem nézheti otthon, vagy az édesapja tanyáján a Hír TV-t és az M4 Sportot pizsamában a nyugdíjig.

Előzzük meg a bajt! - Rózsa Péter jegyzete
Publicisztika

Előzzük meg a bajt! - Rózsa Péter jegyzete

Maga az Amerikai Egyesült Államok egészségügyi minisztere, Robert F. Kennedy Jr. közismerten oltásellenes. Azt állítja, hogy a vakcinák hozzájárulnak az autizmus növekvő előfordulásához. Erre semmilyen tudományos bizonyíték nincs, az ellenkezőjére viszont igen.

Ír történet, magyar szerénység - Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Ír történet, magyar szerénység - Szénási Sándor jegyzete

Írország büszke az elszármazottaira. A kivándorlások okaira sajnos nem lehet. A munkanélküliség, az éhínség, vagy éppen az angol elnyomás miatt csak az 1700-as évek óta 7 millió ír távozott Amerikába, Ausztráliába, Új-Zélandra, vagy Dél-Afrikába, de sors iróniája folytán Angliába is átmenekült 3 millió.

Turulmony – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Turulmony – Józsa Márta jegyzete

Utódai lehetnek a hegyvidéki turulnak ... Úgy hallani ... a kikelt turulfiókák felcseperedvén majdan Hatvanpusztára kerülhetnek, a valamennyiünk pénzéből odalopott állatkertbe. A turulutódok kikelésére még várni kell, eltelik egy kis idő, ameddig odamehetnek pusztaszafarizni azok a gyerekek, akiknek még a szüleik sem ábrándozhatnak arról, hogy egyszer valami csoda folytán eljutnának mondjuk a Balatonra.

Szavak, szavak és tettek – Rózsa Péter jegyzete
Publicisztika

Szavak, szavak és tettek – Rózsa Péter jegyzete

Valószínű, hogy a közösségi média, a világháló korlátlan nyilvánossága is arra készteti a ma emberét, hogy odaszóljon. Ezzel maga is úgy érezheti, részt vesz a világ dolgainak alakításában, amitől régen a kisember el volt zárva. (...) Ez természetes addig, amíg át nem vált agresszióba, és most már ezt éljük meg. A gyors, mérlegelés nélküli, párbeszédet nélkülöző kinyilatkoztatások korába értünk. Ezért felerősödött egy ősidők óta ismert veszély, hogy a szavak is ölni tudnak.

Magyar Péter úgy hallotta, az Index megtudta, a Nézőpont megmérte – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

Magyar Péter úgy hallotta, az Index megtudta, a Nézőpont megmérte

A Fidesz kétmilliárd forintért hirdeti a Facebookon, hogy Brüsszel Peti megenné a gyermekeinket, a YouTube-ot pedig annyira ellepték a Magyar Péterrel táncoló meztelen kannibálos AI reklámok, hogy inkább előfizettem a prémiumra, illetve előfizettem volna, ha maradt volna pénzem hó végére.

Névadó ünnepség - Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Névadó ünnepség - Józsa Márta jegyzete

Főszabályként a „nemzeti identitással” való kompatibilitás kritériumának kell megfelelnie minden kicsinek. Érthetetlen, hogy miért csak ebben dönthet a konzervatívabb névválasztás elterjesztéséért felelős honatya.