Orbán amolyan klasszikus, a magyar valóságból ismert "szerző-mozgó ember." Nem tudjuk magának mit remél, de az biztos, hogy nem önzetlen békevágyból teszi.

Szemezgetés a magyar irodalom felhevült darabjaiból.

Vannak százezrével olyanok, akik a havonta rendre befizetett társadalombiztosítási járulékuk okán naivan számítanának arra, hogy nem halnak éhen, ha megbetegednek.

Csak a pontosság kedvéért szögezzük le: ebből a békemissziós szövegből egyetlen betű sem igaz. Szó sincs itt békéről.

Pedig még a matekból hármas Pisti sem költségvetési hiány idején akarna magának saját kormányzati negyedet és még milliárdosabb rokonokat, Viktornak viszont az sem elég, hogy a repülőgépekkel tud játszani, úgyhogy szénné adóztat minket továbbra is.

Érthető, hogy nem is akad már fent senki azon, hogy a stadionokban szétfütyülik egymás himnuszát a felek. Mert már szinte egy rövid hírt sem ér meg, ha a meccsek után elagyabugyálják egymást a drukkerek.

Sorra születnek a beszámolók a civil világban kivirágzó új életekről, ahol is az exbaka a földet kezdi túrni, vagy főiskolára jár, profi sportoló lesz, vagy hivatalvezető. A határ a csillagos ég, üzeni derűs mosollyal a putyini agymosoda.

Így címkézi, magasztalja a magyar kormányzati kommunikácó azt a nehezen meghatározható diplomáciai ámokfutást, amit Orbán az elmúlt napokban bemutatott.

A színészek és az újságírók évek óta küzdenek azért, hogy a jog- és kifosztásuk megmaradjon. Persze nem azért mert tök hülyék, de rájöttek, hogy így mégis két krajcárral többet kapnak, csak persze nem szabad leesni a díszletről vagy megöregedni és nyugdíjba menni. Mert akkor baj van.

Egy Szombathelyről Pécsig közlekedő vonaton egyáltalán nem volt klotyó. A több mint négyórás úton. Ami aztán a megszokott késéssel több mint öt óra lett.

Gyurcsány Ferencnél kevesebben érthetnék jobban Magyar Pétert, mert minden különbözőség ellenére két jöttmentet tisztelhetnek egymásban a politikai térbe történő betörés irracionálisnak tűnő, féktelen, szinte már érzéki sikere okán. Mindketten kaptak egy-egy ritka pillanatot a sorstól, és ettől tényleg sorstársak. Hogy ebből mi lehet, arra most még csak az egyikük története a válasz.

A francnak kellett most Moszkvába menni tényleg. (...) Miniszterelnök úr, kérem mondja meg, hogy ez miért jó nekünk!