Egy politikusnak nem sok tőkéje van, de a szavahihetősége biztosan az. (...) Hát ezt a szavahihetőségi tőkét alaposan elfüstölte a héten a miniszterelnök, a külügyminisztere meg a kancelláriaminiszter. Nem nagy ügy, talán nem is lenne túl komoly jelentősége, ha Orbán Viktor és Szijjártó Péter szavait nem cáfolta volna azonnal Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Pártunk indulása nem csökkenti, hanem növeli a kormányváltás esélyét. Ezt már az az elképesztő, a magyar politikában eddig sosem látott innováció is bizonyítja, hogy a mi jelöltjeink arra biztatják a választókat, hogy egy másik párt politikusaira szavazzanak a választáson.

Erre a fotóra is hatványozottan igaz, hogy egy kép többet mond el száz vagy ezer szónál. Nekem végtelenül megalázó és méltatlan, amit a kép üzen. A magyar szuverenitásra olyan rátartian büszke Orbán Viktor, mint egy tinédzser rajongó egy popkoncerten vagy egy focimeccsen hajbókol az amerikai elnöknek.

A jegyzőkönyv kedvéért: a szankciók alóli mentesség ügyében a magyar fél részéről először az hangzott el, hogy az időkorlát nélküli, majd amikor a Reuters fehér házi forrásokra hivatkozva egy évet írt, némi tagadás után Szíjjártó azt mondta, hogy a tárgyaláson időkorlát nem hangzott el. A többi tehát költészet.

Orbán Brüsszellel szemben szuverenitásról szónokol, miközben Washingtonban kopogtat. Mert az uniós pénzért „túl nagy” árat kérnek: átlátható közbeszerzéseket, független bíróságokat, valódi ellenőrzést. Az amerikai védőernyő viszont egyszerűbb: elég ha fizetünk, és csendben maradunk.

Nevezhetjük mai kifejezéssel “adatszivárgásnak” is, de talán a lopás pontosabban írja le a történteket.

Na most tegyük fel, hogy van egy háromgyerekes roma család, a szülők nyolc általánost végeztek, mindketten dolgoznak, összegyűjtöttek, netán örököltek annyit, hogy ha összehúzzák a nadrágszíjat, akkor vehetnek 3 százalékos kamatozású hitellel egy házat egy faluban. Csakhogy…

Ha jól értjük a kormánymédiát, és jól értjük, akkor az ukrán már csak olyan, hogy szeret valamit felépíteni, majd lerombolni, ebben leli kedvét, hiába, az a fajta. Hogy a káosz nagyobb legyen, ami nyilván cél is, a nyilvánossá tett listán szereplők némelyike közli, hogy ő egyáltalán nem is regisztrált. Egyes vélemények szerint lista sincs, vagyis szivárgás sem történt, az egész egy kamu. Ebben a megtervezett tohuvabohuban a kormánytábornak egymást lefejelő igazságokat kell elhinnie, amiben persze gyakorlata van már.

Szóval ne töltögessen le a nép egyszerű gyermeke pártos appokat, mert fel fogja hívni a Vadhajtásos faszi, és elküldi az anyjába, szépen kussolva el lehet menni szavazni, kivéve ha állami, vagy Mészáros Lőrinc dolgozó, vagy közmunkás az ember, mert akkor abban is segítünk, de a választás napjáig csak ne aktivistáskodjon, meg nemzet hangjázzon, meg előválasztgasson senki, mert megírjuk, hogy hova jár a mocskos ukrán gyereke óvodába.

Az átlagnyugdíj szégyenszemre 226 ezer, ha marad a korábbi számítási mód, akkor 373 ezer forint lenne. Meg inkább szembeötlő a különbség az öregségi nyugdíjasoknál, ahol az átlagos nyugdíj 246 ezer helyett ma 405 ezer forintnál tartana.

Itt állunk tehát egy magáról minden demokratikus göncöt ledobó, a nyugati konszenzualitást megtaposó, intézményi jogokat simán lenyúló, gátlástalan és obszcén vezérelvű mintával, aminek a kistestvére itt trónol rajtunk.

A sokat emlegetett piacoknak igazából mindegy, mi lesz a kimenetele a választásoknak, ők azon is tudnak keresni, ha szarul mennek nálunk a dolgok. Ők felmérik a lehetséges forgatókönyveket és eszerint alakítják a stratégiájukat. Beárazzák ezt is, beárazzák azt is. A törzsi harcaink senkit nem érdekelnek rajtunk kívül.