Emberarcú apróságok a nép kegyelméből, és annak szórakoztatására.

Csak átlagosan majdnem öt évvel kevesebbet él, mint az OECD átlag.

Mert mit is keres a magyar kormány Libanonban, a katolikus iskolák környékén? Miért visz ki ezeknek 20 millió dollárt?

Fáradt szegény, mondhatják a hívek, nyilván mondják is, miután annyi becsődölést követően egyedül O.V. lett a rezsim csodafegyvere, amit napi több interjúban, országjárásban használnak el kopásig.

Nyilvános a Tisza jelölt-jelöltek listája, háromszáznál is több név, többségük a közvélemény számára teljesen ismeretlen, bár helyben egy részük aktív a közéletben. Amatőrök, de a szónak nem a negatív értelmében. Mostantól garantáltan meg fog jelenni a NAV még az unokatestvérük autószerelő műhelyében is. Reggel várni fog rájuk a gyerekük óvodája előtt egy pártszolgálatos megafonos pöcs, hogy az őrületbe kergesse őket, kirúgják a pedagógus házastársukat, azt hiszem nem kell sorolnom, válogatott eszközök és erőforrások szabadulnak rájuk.

Tudjuk, hogy a jelenlegi hatalmi struktúrában nagyjából mindegy is milyen a képviselő, aki az uralom támasza. Jól tud kussolni, fegyelmezett, intésre hangosan röhög a főnök viccein és kézjelre támad, nyakra, fejre, lábra, ágyékra, értelemre, becsületre.

Egész életében nyugalomra vágyott, mondta többször, azt is szeretett volna nyújtani minél több embernek, ehhez képest egész életét végig harcolta, és most mi van? Hát az, hogy talán, hacsak másként nem tanácsolja Orwell hangulatmérő készüléke, még börtönbe is kerülhet Iványi Gábor. A rendszerellenesség ősi jelképe.

Egy politikusnak nem sok tőkéje van, de a szavahihetősége biztosan az. (...) Hát ezt a szavahihetőségi tőkét alaposan elfüstölte a héten a miniszterelnök, a külügyminisztere meg a kancelláriaminiszter. Nem nagy ügy, talán nem is lenne túl komoly jelentősége, ha Orbán Viktor és Szijjártó Péter szavait nem cáfolta volna azonnal Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Pártunk indulása nem csökkenti, hanem növeli a kormányváltás esélyét. Ezt már az az elképesztő, a magyar politikában eddig sosem látott innováció is bizonyítja, hogy a mi jelöltjeink arra biztatják a választókat, hogy egy másik párt politikusaira szavazzanak a választáson.

Erre a fotóra is hatványozottan igaz, hogy egy kép többet mond el száz vagy ezer szónál. Nekem végtelenül megalázó és méltatlan, amit a kép üzen. A magyar szuverenitásra olyan rátartian büszke Orbán Viktor, mint egy tinédzser rajongó egy popkoncerten vagy egy focimeccsen hajbókol az amerikai elnöknek.

A jegyzőkönyv kedvéért: a szankciók alóli mentesség ügyében a magyar fél részéről először az hangzott el, hogy az időkorlát nélküli, majd amikor a Reuters fehér házi forrásokra hivatkozva egy évet írt, némi tagadás után Szíjjártó azt mondta, hogy a tárgyaláson időkorlát nem hangzott el. A többi tehát költészet.

Orbán Brüsszellel szemben szuverenitásról szónokol, miközben Washingtonban kopogtat. Mert az uniós pénzért „túl nagy” árat kérnek: átlátható közbeszerzéseket, független bíróságokat, valódi ellenőrzést. Az amerikai védőernyő viszont egyszerűbb: elég ha fizetünk, és csendben maradunk.