A néző, aki ott sem volt - Szénási Sándor jegyzete
Engem például a Melania nevű jelenségből semmi sem érdekel, és ezzel nem vagyok egyedül.
Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
Vitézy és a sűrű sötét erdő - Kárpáti Iván jegyzete
19/03/2024 18:01
| Szerző: Kárpáti Iván
Jön a csősz és mindenkit kizavar az erdőből. Az erdőből, ahol nemrég még ő is fegyverrel harcolt.
Nem tudom azt sem, hogy a közlekedésszervezésen túl konyít-e valamit egy város szociális és egészségügyi ellátásának irányításához, kulturális életéhez. Igazából ez is mindegy, arra való a stáb és a helyettesek.
Nézzük politikai irányból. Vitézy organikusan kötődik a NER-hez, családilag, kapcsolati hálójával, ahogy az őt indító LMP vezetője, Ungár Péter is. Ezzel együtt gondolhatnak mást a világról, a városról, az életről, mint a szüleik, rokonaik. Azt már nem tartom kifejezetten hitelesnek, ahogy Vitézy próbálja magát középre pozicionálni, elegáns kívülállóként elemezni Karácsony és a kormány harcát, hasonló erejű feleknek bemutatva őket. A kormány, amit ő magas szinteken szolgált évekig, semmiben nem vette figyelembe a főváros igényeit, kéréseit, viszont ahol tudta megsarcolta. A legtöbb hatáskörétől megfosztotta, ha pedig maradt valami kis eszköze Budapestnek, azt is hatástalanítja rendeleti úton. Ez amúgy Karácsonyt sem menti fel állandóan, az ellenzéki szavazók sem fogják a végtelenségig elfogadni, hogy minden miatt a kormányra mutogat a Városháza.
De most nekem ne lépjen fel úgy Vitézy, mint a viccben a csősz, aki mindenkit kizavar az erdőből, mert ő is ott harcolt a rengetegben és egyértelmű, hogy kinek az oldalán.
Ezt soha ne felejtsük el.
Kárpáti Iván jegyzete a 2024. március 19-i Esti gyorsban hangzott el.
