„Klubrádió
A lényeg

Szentkirályi Alexandrát javasolja főpolgármester-jelöltnek a Fidesz budapesti választmánya

14/03/2024 17:06

| Szerző: Klubrádió

A Fidesz budapesti választmánya csütörtöki ülésén egyhangú döntéssel Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP-szövetség főpolgármester-jelöltjének.

A végső döntést azonban a Fidesz alapszabálya szerint a Kövér László vezette Országos Választmány hozza majd meg – ismerteti a Telex.

A most 36 éves, jogász végzettségű Szentkirályi Alexandra a Fidelitasban kezdett el politizálni, majd 2010 és 2014 között a Fidesz-KDNP fővárosi képviselője volt, ekkor kérte fel Tarlós István főpolgármester-helyettesnek.

Ezzel a főváros kultúrával, oktatással, szociálpolitikával, ifjúságpolitikával, sporttal, környezetvédelemmel, turisztikával és városarculattal kapcsolatos feladatait látta el. Ő javasolta például, hogy a margitszigeti szökőkút zenei repertoárjába kerüljön be Michael Bublé Feeling Good című száma és George Ezra Budapestje is – írják róla a cikkben.

2019-ben Tarlós István veszített az önkormányzati választáson, Karácsony Gergely lett az új főpolgármester. Szentkirályi Alexandra pedig néhány hónappal később a fővárostól a kormányzatba került: 2020. január 1-jétől kormányszóvivőként dolgozik.

Szentkirályinak a fővárosban a jelenlegi főpolgármesterrel, Karácsony Gergellyel kellene megmérkőznie, akinek újrázását a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd támogatja. Közben a Jobbik-Konzervatívok Brenner Kolomant, a Mi Hazánk pedig Grundtner Andrást indítja a választáson. Az LMP korábbi hírek szerint Vitézy Dávid közlekedési szakemberrel, volt államtitkárral tárgyal az indulásról.

V. János kitüntetése

V. János, a bicskei gyerekotthon igazgatója azután kapott kitüntetést a fővárostól, hogy korábban már nyomoztak ellene szexuális zaklatás gyanújával. Dokumentumok szerint erről feljegyzés is készült a fővárosi önkormányzatnál, 2015-ben mégis kitüntette a főváros V. Jánost, akit aztán végül pedofil bűncselekményekért 8 év fegyházra ítéltek.

Erre a Bárczy István-díjra Bagdy Gábor korábbi KDNP-s főpolgármester-helyettes terjesztette fel az igazgatót, de a díjat végül Szentkirályi Alexandra adta át neki, még főpolgármester-helyettesként. Szentkirályi erről egy februári kormányinfón azt mondta, amikor a főváros a díj odaítéléséről döntött, akkor már vége volt a rendőrségi vizsgálatnak V. János ellen, amiben „sajnos” ártatlannak mondták ki. Ezt a díjátadást szerinte a közgyűlés megszavazta, jobb- és baloldali képviselőkkel együtt, de ő maga nem, mivel nem is volt szavazati joga. Szentkirályi szerint ezt az ügyet azoknak kell kivizsgálniuk, akik felterjesztették V. Jánost erre a díjra, ő csak odaadta neki a díjat, más köze ehhez nincs.