A néző, aki ott sem volt - Szénási Sándor jegyzete
Engem például a Melania nevű jelenségből semmi sem érdekel, és ezzel nem vagyok egyedül.
Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
Nőnap, illetve dolgok, amiket nem tudok – Selmeci János jegyzete
8/03/2024 18:03
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
Nem tudom, hogy milyen érzés, amikor hosszú percekig bámulnak a villamoson, amikor hozzád ér egy idegen, hogy aztán hazáig kövessen a sötét utcán, miközben te magadban imádkozol, hogy ne bántson. Nem tudom, mekkora bátorság kell az ágyban fekve nemet mondani valakinek, akit lehet, hogy alig ismersz és sokkal erősebb nálad. Nem tudom, milyen félni attól, hogy megint megver a férjed. A nők tudják, elmondják, ha kérdezzük.
Egyszer a Me Too-mozgalom hatásairól vitatkoztunk egy barátommal (ő egy nő), felmerültek a szokásos kritikák, az elit színésznő és a falusi takarítónő helyzete közötti ordító különbség, meg hogy az emberi kapcsolatok, az egymáshoz való közeledés területén sem objektív szabályrendszer, sem a tökéletes biztonság nem teremthető meg, azt pedig, hogy mi a zaklatás, talán nem lelkes aktivistáknak kellene meghatározniuk. A beszélgetés egy pontján elhangzott tőlem, hogy egyes országokban a férfi vezetők állítólag már félnek kettesben maradni nőkkel, nehogy félreértésből rájuk fogjanak valamit, erre mondta az én barátom, hogy na pont ez az a félelem, amit egy nő mindig érez. Mindig.
Az a helyzet, hogy fogalmam sincs, milyen nőnek lenni.
Nem tudom, hogy milyen érzés, amikor hosszú percekig bámulnak a villamoson, amikor hozzád ér egy idegen, hogy aztán hazáig kövessen a sötét utcán, miközben te magadban imádkozol, hogy ne bántson. Nem tudom, mekkora bátorság kell az ágyban fekve nemet mondani valakinek, akit lehet, hogy alig ismersz és sokkal erősebb nálad. Nem tudom, milyen félni attól, hogy megint megver a férjed.
A nők tudják, elmondják, ha kérdezzük.
Nemrég a barátnőmmel beszélgettünk az egyetemi éveiről; a híres professzorok nagy része férfi volt, mert alig vesznek fel olyat, akinek nincs több oldalas publikációs listája, márpedig a nőknek kimaradnak a gyereknevelős évek. Apropó gyerekek; egy amerikai kutatás szerint az egyedülálló gyermektelen férfiak és gyermektelen nők éves jövedelme között alig van különbség, a gyermekét egyedül nevelő nő viszont annyival szegényebb mindenkinél, hogy alig látszik a grafikonon.
Az elmúlt évtizedekben szinte minden egyes év az emberiség legjobb éve volt, gazdagabbak és szabadabbak lettünk, így aztán nőnek is sokkal jobb lenni, mint valaha volt, legalábbis a világnak ezen a felén. A jogegyenlőség megvalósult, az esélyegyenlőség viszont nem; a különbségek árnyaltabbak és finomabbak annál, hogy a női kvóta, meg a "legyen jogszabály egyenlő bérekről"-szerű kamu megoldásokkal, vagy Angela Merkel, Ursula von der Leyen vagy Karikó Katalin emlegetésével ezt el lehessen intézni.
De nem tudom mivel lehetne, hiszen fogalmam sincs, milyen nőnek lenni.
Azt viszont tudom, hogy minél kevesebb nőnek kell félnie a villamoson, annál jobb lesz mindannyiunknak. Bár a biológiából fakadó különbségeket (a férfiak erősebbek lesznek és a nők fognak szülni) megváltoztatni nem fogjuk tudni, azokkal a hátrányokkal viszont, amiket mi magunk kreálunk akár a tudtunkon kívül, akár azzal, hogy pofátlanul alulfizetjük a főleg a nők által végzett munkákat, akár pedig azzal, hogy semmit sem mondunk az iskolában a fiúknak a lányokról és fordítva, tudunk mit kezdeni.
Beszélgetnünk kell egymással, értenünk kell egymást. Férfiak a nőket, nők a férfiakat, emberek az embereket. Nőnapon, és azon kívül is.
Például virágot adni szerintem remek dolog annak, aki szereti. Annak pedig nem, aki nem szereti – mert ez ugye róla szól. Nem csak ma, de ma főleg.
Boldog nőnapot mindenkinek.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2024. március 8-i adásában hangzott el.
