Önbecsapás manipulált fotókkal - Selmeci János jegyzete
Vacsora után még megnézi az emailjeit, kapott egy összefoglalót a héten megjelenő közvélemény-kutatásokról. A Nézőpontnak hisz a legjobban, mert szerinte az emberek érzik, hogy ez a kormány értük dolgozik, és megoldja a problémáikat.
Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Nőnap, illetve dolgok, amiket nem tudok – Selmeci János jegyzete
8/03/2024 18:03
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
Nem tudom, hogy milyen érzés, amikor hosszú percekig bámulnak a villamoson, amikor hozzád ér egy idegen, hogy aztán hazáig kövessen a sötét utcán, miközben te magadban imádkozol, hogy ne bántson. Nem tudom, mekkora bátorság kell az ágyban fekve nemet mondani valakinek, akit lehet, hogy alig ismersz és sokkal erősebb nálad. Nem tudom, milyen félni attól, hogy megint megver a férjed. A nők tudják, elmondják, ha kérdezzük.
Egyszer a Me Too-mozgalom hatásairól vitatkoztunk egy barátommal (ő egy nő), felmerültek a szokásos kritikák, az elit színésznő és a falusi takarítónő helyzete közötti ordító különbség, meg hogy az emberi kapcsolatok, az egymáshoz való közeledés területén sem objektív szabályrendszer, sem a tökéletes biztonság nem teremthető meg, azt pedig, hogy mi a zaklatás, talán nem lelkes aktivistáknak kellene meghatározniuk. A beszélgetés egy pontján elhangzott tőlem, hogy egyes országokban a férfi vezetők állítólag már félnek kettesben maradni nőkkel, nehogy félreértésből rájuk fogjanak valamit, erre mondta az én barátom, hogy na pont ez az a félelem, amit egy nő mindig érez. Mindig.
Az a helyzet, hogy fogalmam sincs, milyen nőnek lenni.
Nem tudom, hogy milyen érzés, amikor hosszú percekig bámulnak a villamoson, amikor hozzád ér egy idegen, hogy aztán hazáig kövessen a sötét utcán, miközben te magadban imádkozol, hogy ne bántson. Nem tudom, mekkora bátorság kell az ágyban fekve nemet mondani valakinek, akit lehet, hogy alig ismersz és sokkal erősebb nálad. Nem tudom, milyen félni attól, hogy megint megver a férjed.
A nők tudják, elmondják, ha kérdezzük.
Nemrég a barátnőmmel beszélgettünk az egyetemi éveiről; a híres professzorok nagy része férfi volt, mert alig vesznek fel olyat, akinek nincs több oldalas publikációs listája, márpedig a nőknek kimaradnak a gyereknevelős évek. Apropó gyerekek; egy amerikai kutatás szerint az egyedülálló gyermektelen férfiak és gyermektelen nők éves jövedelme között alig van különbség, a gyermekét egyedül nevelő nő viszont annyival szegényebb mindenkinél, hogy alig látszik a grafikonon.
Az elmúlt évtizedekben szinte minden egyes év az emberiség legjobb éve volt, gazdagabbak és szabadabbak lettünk, így aztán nőnek is sokkal jobb lenni, mint valaha volt, legalábbis a világnak ezen a felén. A jogegyenlőség megvalósult, az esélyegyenlőség viszont nem; a különbségek árnyaltabbak és finomabbak annál, hogy a női kvóta, meg a "legyen jogszabály egyenlő bérekről"-szerű kamu megoldásokkal, vagy Angela Merkel, Ursula von der Leyen vagy Karikó Katalin emlegetésével ezt el lehessen intézni.
De nem tudom mivel lehetne, hiszen fogalmam sincs, milyen nőnek lenni.
Azt viszont tudom, hogy minél kevesebb nőnek kell félnie a villamoson, annál jobb lesz mindannyiunknak. Bár a biológiából fakadó különbségeket (a férfiak erősebbek lesznek és a nők fognak szülni) megváltoztatni nem fogjuk tudni, azokkal a hátrányokkal viszont, amiket mi magunk kreálunk akár a tudtunkon kívül, akár azzal, hogy pofátlanul alulfizetjük a főleg a nők által végzett munkákat, akár pedig azzal, hogy semmit sem mondunk az iskolában a fiúknak a lányokról és fordítva, tudunk mit kezdeni.
Beszélgetnünk kell egymással, értenünk kell egymást. Férfiak a nőket, nők a férfiakat, emberek az embereket. Nőnapon, és azon kívül is.
Például virágot adni szerintem remek dolog annak, aki szereti. Annak pedig nem, aki nem szereti – mert ez ugye róla szól. Nem csak ma, de ma főleg.
Boldog nőnapot mindenkinek.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2024. március 8-i adásában hangzott el.
