Nőnap

Csalok. Ezt a szöveget nem én írtam, hanem az alatt a mocskos, aljas, sötét kommunista diktatúra alatt született, a nevét se írom le Népszabadságban, 1966 kommunista álnőnapján. A szerző Tabi László, aki kizárólag kommunista szemszögből, aljas módon látta a nőket, elhatárolódom a kommunista diktatúra eme förmedvényétől. Csakis okulásul adom közre.

„Látja ezt a csokor friss ibolyát? Mit gondol, kinek viszem? Úgy van, ezt a csokor friss ibolyát az én kis asszonykámnak viszem, eltalálta. Nagyon sokat dolgozik az én kis asszonykám egész esztendőben, amikor eljő a nőnap, minden évben viszek neki egy csokor ibolyát vagy hóvirágot, amelyik olcsóbb, inkább azt. Az én kis asszonykám reggel nyolctól délután fél ötig állásban van, de már reggel hatkor kel és lemegy a tejboltba friss kifliért, mert ha van valami, amit nem szeretek, az a másnapos péksütemény. Reggel hatkor kel az én kis asszonykám, fél hétkor már sürög-forog a konyhában, készíti a család reggelijét, miközben a tejet forralja, elmosogatja az esti edényeket, hétre már benn a reggeli az asztalon, megesik olykor, hogy kint felejti a cukrot vagy a vajat, akkor én magam megyek ki érte és behozom, nálunk a munka meg van osztva kérem, nem azért mondom. Reggel általában nincs valami jókedvem, de amikor eljő a nőnap, a világért sem feledkeznék meg az én kis asszonykámról, viszek neki egy kis csokor ibolyát, ha látná, milyen hálásan pislog ilyenkor! Elég sok a dolga az én kis asszonykámnak, hat gyereket nevel, kettő van az én első házasságomból, kettő van az ő első házasságából, kettő közös, elég sok munka van hat gyerekkel, sokat kell mosni hat gyerekre, meg varrni is kell eleget, meg kell nézni a leckéjüket, reggel hét és fél nyolc között lesznek nevelve a gyerekek, miközben a tejet isszák, az én kis asszonykám neveli őket, de ha valamelyiket meg kell pofozni, ott vagyok én, mindent nem hagyok az én kis asszonykámra, nálunk a munka otthon meg van osztva. Egész évben bajlódik a hat gyerekkel az én kis asszonykám, csak elnézem a hat kis lurkót, milyen tisztán, rendesen mennek iskolába, szoktam is mondani az aszszonykámnak, hogy elég sok bajod van ezzel a hat kis golyhóval, édes fiam, de ezek persze csak szavak, hanem amikor eljő a nőnap, akkor eljő a tettek ideje is, lám viszem haza ezt a csokor friss ibolyát, vízbe fogja tenni az én kis asszonykám, és könnyezni fog, minden évben meghatja a gyengéd figyelmesség, amivel körülveszem ezen a szép napon. De meg is érdemli az én kis asszonykám, maga azt el sem tudja képzelni, mennyire szereti az otthonát ez a drága teremtés, a múltkor kifestette a lakást egymaga, három nap és három éjjel állt a létrán, de abba nem hagyta volna a munkát semmi pénzért, aztán a nagytakarítás, padlósúrolás, közben nevelni a hat gyereket és főzni, én gyújtottam meg a gázt a víz alatt, nem dicsekvésből mondom, de a munka nálunk meg van osztva. Mit szól ehhez a csokor friss ibolyához, amit én mostan viszek neki, örülni fog az asszonykám, ugye? Azt meghiszem! A tavasz üzen ebből a kis ibolyából, a tavasz, apropó a tavaszról jut eszembe, hogy tegnap megyek haza délután, kint voltam a Fradi első tavaszi edzésén, hát kivel találkozom a sarkon, az én kis aszszonykámmal, amint megy haza a piacról, hátizsákban viszi a hétvégi kosztnak valót, a nyakában spárgán lóg egy kosár, menet közben abba pucolja bele a krumplit, mert tudja, hogy ha hétre nincs vacsora, zsörtölődöm. Mondom neki: ne szórd el a krumplihéjat az utcán, édes fiam, szép fővárosunk tisztasága számodra sem lehet közömbös, mert nálunk a munka meg van osztva, a manuális teendőket ő végzi, az eszmei irányítás inkább az én dolgom, a kettő kiegészíti egymást, így szép a házasság igazán. Ma este meleg vacsorát főz az én kis asszonykám, s miközben a finom vacsora ott fog rotyogni a tűzhelyen, kismosást csinál, közben neveli a hat gyereket, és kimossa a dunsztosüvegeket, mert az én kis asszonykám nagyon házias, amikor a lekvárok elfogynak, kimossa az üvegeket és aprófát tesz el őszre bennük, ő maga hasogatja a pincében késő este. De ma este nem fogok lefeküdni, amíg fel nem jő a pincéből, mert akkor fogom átadni neki ezt a kis csokor friss ibolyát, hiszen itt a nőnap, rászolgált a figyelmességre. Négy forint egy ilyen kis csokor ibolya, mit szól hozzá? Mintha csak le akarnák szoktatni az embert arról, hogy gyengédséggel vegye körül az ő kis asszonykáját.”

P. S. Alig merem idebiggyeszteni, hogy még 1966-ból emlékeztem e szövegre, akkorákat röhögött rajta akkor a manipulált, gyötrelmes dagonya kínjában szenvedő ország. Ezt a mondatot viszont valóban én írtam: Kardos András.