Balásy Gyula drága könnyei - Kárpáti Iván jegyzete
A legfontosabb kérdés, amit nem tettek fel neki: az a közel százmilliárd forint osztalék, amit az elmúlt években kivett ezekből a cégekből, az tényleg az övé lett? Komolyan elvárják, hogy ezt elhiggyük? Hogy egy ilyen rendszerben, ahol minden szál egy központba futott össze, valaki ennyi pénzt "csak úgy" megtarthatott?
Az Index visszafizeti - Dési János jegyzete
Miközben akik csinálják, tudják, hogy hazudnak. Ha nem tudják, akkor meg annyira, de annyira hülyék, hogy nem szabad őket felügyelet nélkül az utcára engedni, mert még villamos alá esnek.
Erős hátszél – Hardy Mihály jegyzete
A feltételek kedvezőek Magyar Péter és a leendő kormánya számára, itthon is és külföldön is, elsősorban az Európai Unió központjában valós támogatásra számíthat. Ígéretes, ahogy nagyon gyorsan reagált a NER-es vagyonkimentési kísérletek hírére. Ahhoz, hogy meg tudja őrizni hitelességét, fontos, hogy gyorsan fordítson azon az elmúlt 16 évben tapasztalható trenden is, hogy nem azokat ültették a vádlottak padjára, akik erre igazán rászolgáltak.
Az oroszok már nincsenek a spájzban - Rózsa Péter jegyzete
Talán egyszer azt is megtudjuk, Orbán és Szíjjártó végül is milyen ellenszolgáltatást kapott az orosz felebarátoktól.
A példa - Szénási Sándor jegyzete
Gondoljuk meg, nagyhatalmú, nemzetközi háttérrel rendelkező, óriási pénzekkel dolgozó emberekről van szó, mégis szinte szó nélkül tűrték el egy kis ország felfuvalkodott pénzügyi zsarnokát.
Orbán semmit nem tanult - Kárpáti Iván jegyzete
Április 12-én milliók mondtak nemet. Nem finoman, nem árnyaltan, hanem egyértelműen: nem kérnek abból a világból, ahol a hazaszeretet párttagsághoz van kötve. Ez nem csak egy sima választási vereség volt. Ez egy értelmezés veresége is volt. Annak a gondolatnak a veresége, hogy a nemzet egy politikai oldal tulajdona lehet.
Mészáros, Andika és a nyolcas kulcs – Dési János jegyzete
E módon aztán hamar összejön az a 60 ezer dolgozó, akiről most a mi gázszerelőnk levelezésbe kezd az új miniszterelnökkel. Hatvanezer, de azért piaci alapon csak te lennél, meg Andika, aki a nyolcas kulcsot adogatná.
Adatszabadság – Józsa Márta jegyzete
A szabadságunk bizony az átlátható adatkezelésen, és az érdemi adatnyilvánosságon is múlik majd – írja Józsa Márta jegyzetében a koronavírus- és a HIV-statisztikák hiányára is alapozva.
Kardos András: A szocializmus "kegyeltjei"
23/06/2023 07:42
| Szerző: Kardos András
Hiába kritikus Bottoni könyve több helyén a ma diktatúrájával, mindez semmit nem jelent abban a vonatkozásban, hogy legnagyobb megdöbbenésemre Stefano Bottoni hazugságokat és negyedigazságokat ír a hajdani Demokratikus Ellenzékről, és levont következtetései pedig botrányosak és mélyen igaztalanok.
Félreértés ne essék, nem könyvkritikát írok. Stefano Bottoni A hatalom megszállottja – Orbán Viktor Magyarországa című könyvét elolvastam, másutt tán beszélhetek is az egész könyvről, az Orbán Viktor zsenialitása előtti tisztelgéstől a rendszer kritikájáig, de ez most nem könyvkritika. Bottoni mindjárt a könyv elején ír Krassó György nyomán az akkori Demokratikus Ellenzékről. Erről a részletről fogok most csak beszélni, mert ez a bekezdés számomra messze túlmutat egy könyvkritika hatókörén. Bottoni a következőket írta könyve 30. oldalán:
"Krassó nem túl hízelgő véleménye a demokratikus ellenzék vezéralakjainak családi hátterére utalt, akiknek szülei sok esetben a Kádár-rendszer pártapparátusában dolgoztak, vagy külkereskedelmi funkcionáriusként a kor legtehetősebb és legprivilégizáltabb rétegéhez tartoztak. Családi hátterüknek, kapcsolatrendszerüknek hála, egyaránt számíthattak belső védelemre és külső támogatásra, mivel külföldi útjaik során szerzett kapcsolatok és idegen nyelvek ismerete lehetővé tette számukra, a nyugati újságírókkal és véleményformálókkal való gördülékeny kommunikációt. A Kádár-rendszerhez és a kommunizmushoz való viszonyuk tehát (sic!) MÉLYEN AMBIVALENS volt. Miközben élvezték a rendszer bizonyos előnyeit, szenvedtek is a diktatúra fojtogató légkörétől, CSALÁDI HÁTTERÜK VISZONT A RENDSZER KERETEINEK AZ ELFOGADÁSÁRA intette őket". (Kiemelés tőlem: K.A.)
Látszatra úgy néz ki, mintha Bottoni csupán Krassó György véleményét visszhangozná, de voltaképpen az idézett bekezdés deskriptív, vagy legalább is annak van szánva. Mintha tények sorakoznának egymás után a szocializmus demokratikus ellenzékéről, és a minősítések, kvázi, mintha ezeken a „tényeken” alapulnának. Most tehát minősítések minősítése előtt, nézzük Bottoni szövegének „tényeit”.
1. Az első állítás az, hogy a demokratikus ellenzék vezéralakjainak szülei a pártapparátusban dolgoztak meg a külkeresekedelemben. És ezért ezek a családok a legprivilégizáltabb réteghez tartoztak, sőt a legtehetősebbek közé. Álljunk meg: ha már Bottoni belement az „Apák és fiúk” tematika zsákutcájába, akkor legalább ne írjon hazugságot. Természetesen voltak a demokratikus ellenzék szülei között pártemberek és külkeresek is, meg voltak szegények, meg gazdagok, meg tanárok meg szakmunkások meg atomfizikusok. Micsoda aljas sugallat az, hogy a demokratikus ellenzék tagjai a rendszer kegyelt családjaiból kerültek?! És ha valaki ilyen családból származott, volt ilyen is, akkor mi van!?
2. Mindebből Bottoni arra következtet, hogy a DE (Demokratikus Ellenzék) tagjai mindezek következtében belső védelemre számíthattak, sőt nyugati nyelvtudásuk okán külföldi újságírókkal is tárgyalhattak. Hát először is: akkora baromi nagy volt ez „belső védelem”, hogy sokaknak 15-17 évig nem volt állása, hogy a saját nevükön nem fordíthattak, sőt még szociológiai felméréseket is feketén kellett csinálniuk. 1973-ban a „filozófus per” nyomán állását vesztette a már külföldön is neves filozófusok egy része, hogy aztán 1977-ben emigráljanak. Kis Jánosék állás nélküli fordítókként szerkesztették a Beszélőt, Demszkyt, Hodosán Rozit, Nagy Jenőt sorozatos rendőri atrocitások érték, megfigyeltek bennünket (lásd Kőszeg híres képét a besúgok előli rohanásakor), kérdem én, miről beszél Bottoni? És kikről?
3. Mindebből azt szűri le a történész, hogy a DE viszonya a szocialista diktatúrához „ambivalens” volt. Na ne tessék mondani! Sőt még a kommunizmushoz is, amit Bottoni sugallata szerint „azonosítottunk” a rendszerrel, hiszen ehhez is „ambivalens” volt a DE viszonya. És az ambivalenciát Bottoni még kurziválja is. Ez már egyenesen rágalmazás. A szamizdatot előállító DE, a Beszélőt, a Hírmondót kiadó ellenzékiek, akik először álltak ki ’56 után az emberi jogokért Charta-ügyben, és aláírtunk az erdélyi magyarokért: egy szó, mint száz. Ez csupa rágalom. És akkor nem is beszéltem a március 15-i verésekről, rendőri elfogatásokról, Haraszti peréről.
4. Befejezésképpen még rátesz a szerző egy lapáttal: „Miközben élvezték a rendszer bizonyos előnyeit, szenvedtek is a diktatúra fojtogató légkörétől, családi hátterük viszont a rendszer kereteinek az elfogadására intette őket.” A fészkes fekete fenét. Az, hogy puszta kézzel nem zavartuk el az oroszokat mondjuk ’81-ben, az nem azért volt, mert családi hátterünk volt, hanem azért, mert a nyolcvanas években Bibó nyomán a „határolt forradalomban” gondolkodott a DE (lásd Kis János és Bence György tanulmányát a Bibó Emlékkönyvben). Aztán meg miféle előnyeit élveztük mi a „diktatúra fojtogató légkörének”?!
Elárulom Bottoni történész úrnak: semmilyen előnyét. És 1987-ben a Társadalmi Szerződés alkotói ezt a mondatot írták le: "Kádárnak mennie kell."
Hiába kritikus Bottoni könyve több helyén a ma diktatúrájával, igaz, közben történelmi jelentőségű politikai tehetségnek tartja Orbánt, mindez semmit nem jelent abban a vonatkozásban, hogy legnagyobb megdöbbenésemre Stefano Bottoni hazugságokat és negyedigazságokat ír a hajdani DE-ről, és levont következtetései pedig botrányosak és mélyen igaztalanok.
Arról már nem is beszélek, hogy ezzel az (egyébként velejéig hamis) „Apák és fiúk” tónussal milyen hagyományhoz kapcsolódik, akarva vagy sem a szerző.
