A nap, amikor Fónagy Jánosnak igaza volt – Kárpáti Iván jegyzete
Saját innováció nulla, hozzáadott érték kevés, a kiszolgáltatottság hatalmas. Ez az orbáni gazdaságpolitika lényege.
Választási mese – Dési János jegyzete
"Az eredeti történet a két kecskegidáról szól. Akik elindulnak a keskeny pallón egymással szemben a sebes vizű patak fölött. Egyikük sem hajlandó kitérni a másik elől és erre remek érveik vannak."
Élőkép – Józsa Márta jegyzete
Mintha kiment volna mifelénk az élőkép a divatból, elmosta a rendszerváltás, vagy a korszellem, ki tudja. Bár a stadionok világa mintha még őrizné a tömegkultúra e nagy találmányát. Amelyet nagyon sokan állítanak elő sok-sok monoton gyakorlással, kevesek kedvéért.
Vetemedés – Dési János jegyzete
Egy minisztériumi dolgozót kirúgtak, mert megosztott egy mémet, egy fotómontázst, amely Nagy Márton minisztert (ár)sapkában ábrázolja. A mi kis házi használatú III. Richárdocskánk, a Nagy Vidnyánszky szintén nem vetemedne, arra, hogy elhallgattasson bárkit, éppen csak kicsúszott a száján, amikor az ország egyik vezető művészét penderítette ki a homokozójából, hogy tíz évig tűrte, hallgatta, Udvaros Dorottya miket mond.
Pragmatizmus vagy becsicskulás – Selmeci János jegyzete
Ha a kínai elnök kedvéért egy ország akár csak fél napra lehet egy picit kevésbé szabad, akkor máskor is lehet majd az, és előbb-utóbb úgy is marad, hiába bizniszel Hszi Csin-ping már valahol máshol.
Mélyfúrás – Rózsa Péter jegyzete
Nem számítanak a szakmai vélemények, a műszaki és egyéb okok egy politikailag felértékelt terv megvalósításakor. Csak az számít, hogy a kormány vezetője mit akar. És hogy mit akar általa például egy igazi nagyvezér, a kínai kommunista párt és kormány első embere, Hszi Csin-ping. Rózsa Péter jegyzetében a zalai olajmezőtől és Rákosi elvtárstól jut el napjainkig.
Brancs – Szénási Sándor jegyzete
Az, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs lenne, első pillantásra azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszert ketten állították elő, ami azért hazugság, mert Orbánt semmilyen nyomás nem kényszerítette egy autokrácia kiépítésére, viszont az nem hazugság, hogy Gyurcsány kormányzása gyakorlatilag minden féket eltakarított Orbán útjából.
Atomvillanás jobbról – Kárpáti Iván jegyzete
Az EU-ban jelenleg egyetlen miniszterelnök kel és fekszik az atomháború víziójával, mégpedig Orbán Viktor. Vagy rá szavazol, vagy meghalsz, 2024 májusára erre a letisztult üzenetre egyszerűsödött a politikája.
Kardos András: A szocializmus "kegyeltjei"
23/06/2023 07:42
| Szerző: Kardos András
Hiába kritikus Bottoni könyve több helyén a ma diktatúrájával, mindez semmit nem jelent abban a vonatkozásban, hogy legnagyobb megdöbbenésemre Stefano Bottoni hazugságokat és negyedigazságokat ír a hajdani Demokratikus Ellenzékről, és levont következtetései pedig botrányosak és mélyen igaztalanok.
Félreértés ne essék, nem könyvkritikát írok. Stefano Bottoni A hatalom megszállottja – Orbán Viktor Magyarországa című könyvét elolvastam, másutt tán beszélhetek is az egész könyvről, az Orbán Viktor zsenialitása előtti tisztelgéstől a rendszer kritikájáig, de ez most nem könyvkritika. Bottoni mindjárt a könyv elején ír Krassó György nyomán az akkori Demokratikus Ellenzékről. Erről a részletről fogok most csak beszélni, mert ez a bekezdés számomra messze túlmutat egy könyvkritika hatókörén. Bottoni a következőket írta könyve 30. oldalán:
"Krassó nem túl hízelgő véleménye a demokratikus ellenzék vezéralakjainak családi hátterére utalt, akiknek szülei sok esetben a Kádár-rendszer pártapparátusában dolgoztak, vagy külkereskedelmi funkcionáriusként a kor legtehetősebb és legprivilégizáltabb rétegéhez tartoztak. Családi hátterüknek, kapcsolatrendszerüknek hála, egyaránt számíthattak belső védelemre és külső támogatásra, mivel külföldi útjaik során szerzett kapcsolatok és idegen nyelvek ismerete lehetővé tette számukra, a nyugati újságírókkal és véleményformálókkal való gördülékeny kommunikációt. A Kádár-rendszerhez és a kommunizmushoz való viszonyuk tehát (sic!) MÉLYEN AMBIVALENS volt. Miközben élvezték a rendszer bizonyos előnyeit, szenvedtek is a diktatúra fojtogató légkörétől, CSALÁDI HÁTTERÜK VISZONT A RENDSZER KERETEINEK AZ ELFOGADÁSÁRA intette őket". (Kiemelés tőlem: K.A.)
Látszatra úgy néz ki, mintha Bottoni csupán Krassó György véleményét visszhangozná, de voltaképpen az idézett bekezdés deskriptív, vagy legalább is annak van szánva. Mintha tények sorakoznának egymás után a szocializmus demokratikus ellenzékéről, és a minősítések, kvázi, mintha ezeken a „tényeken” alapulnának. Most tehát minősítések minősítése előtt, nézzük Bottoni szövegének „tényeit”.
1. Az első állítás az, hogy a demokratikus ellenzék vezéralakjainak szülei a pártapparátusban dolgoztak meg a külkeresekedelemben. És ezért ezek a családok a legprivilégizáltabb réteghez tartoztak, sőt a legtehetősebbek közé. Álljunk meg: ha már Bottoni belement az „Apák és fiúk” tematika zsákutcájába, akkor legalább ne írjon hazugságot. Természetesen voltak a demokratikus ellenzék szülei között pártemberek és külkeresek is, meg voltak szegények, meg gazdagok, meg tanárok meg szakmunkások meg atomfizikusok. Micsoda aljas sugallat az, hogy a demokratikus ellenzék tagjai a rendszer kegyelt családjaiból kerültek?! És ha valaki ilyen családból származott, volt ilyen is, akkor mi van!?
2. Mindebből Bottoni arra következtet, hogy a DE (Demokratikus Ellenzék) tagjai mindezek következtében belső védelemre számíthattak, sőt nyugati nyelvtudásuk okán külföldi újságírókkal is tárgyalhattak. Hát először is: akkora baromi nagy volt ez „belső védelem”, hogy sokaknak 15-17 évig nem volt állása, hogy a saját nevükön nem fordíthattak, sőt még szociológiai felméréseket is feketén kellett csinálniuk. 1973-ban a „filozófus per” nyomán állását vesztette a már külföldön is neves filozófusok egy része, hogy aztán 1977-ben emigráljanak. Kis Jánosék állás nélküli fordítókként szerkesztették a Beszélőt, Demszkyt, Hodosán Rozit, Nagy Jenőt sorozatos rendőri atrocitások érték, megfigyeltek bennünket (lásd Kőszeg híres képét a besúgok előli rohanásakor), kérdem én, miről beszél Bottoni? És kikről?
3. Mindebből azt szűri le a történész, hogy a DE viszonya a szocialista diktatúrához „ambivalens” volt. Na ne tessék mondani! Sőt még a kommunizmushoz is, amit Bottoni sugallata szerint „azonosítottunk” a rendszerrel, hiszen ehhez is „ambivalens” volt a DE viszonya. És az ambivalenciát Bottoni még kurziválja is. Ez már egyenesen rágalmazás. A szamizdatot előállító DE, a Beszélőt, a Hírmondót kiadó ellenzékiek, akik először álltak ki ’56 után az emberi jogokért Charta-ügyben, és aláírtunk az erdélyi magyarokért: egy szó, mint száz. Ez csupa rágalom. És akkor nem is beszéltem a március 15-i verésekről, rendőri elfogatásokról, Haraszti peréről.
4. Befejezésképpen még rátesz a szerző egy lapáttal: „Miközben élvezték a rendszer bizonyos előnyeit, szenvedtek is a diktatúra fojtogató légkörétől, családi hátterük viszont a rendszer kereteinek az elfogadására intette őket.” A fészkes fekete fenét. Az, hogy puszta kézzel nem zavartuk el az oroszokat mondjuk ’81-ben, az nem azért volt, mert családi hátterünk volt, hanem azért, mert a nyolcvanas években Bibó nyomán a „határolt forradalomban” gondolkodott a DE (lásd Kis János és Bence György tanulmányát a Bibó Emlékkönyvben). Aztán meg miféle előnyeit élveztük mi a „diktatúra fojtogató légkörének”?!
Elárulom Bottoni történész úrnak: semmilyen előnyét. És 1987-ben a Társadalmi Szerződés alkotói ezt a mondatot írták le: "Kádárnak mennie kell."
Hiába kritikus Bottoni könyve több helyén a ma diktatúrájával, igaz, közben történelmi jelentőségű politikai tehetségnek tartja Orbánt, mindez semmit nem jelent abban a vonatkozásban, hogy legnagyobb megdöbbenésemre Stefano Bottoni hazugságokat és negyedigazságokat ír a hajdani DE-ről, és levont következtetései pedig botrányosak és mélyen igaztalanok.
Arról már nem is beszélek, hogy ezzel az (egyébként velejéig hamis) „Apák és fiúk” tónussal milyen hagyományhoz kapcsolódik, akarva vagy sem a szerző.
