Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Kardos András: A szocializmus "kegyeltjei"
23/06/2023 07:42
| Szerző: Kardos András
Hiába kritikus Bottoni könyve több helyén a ma diktatúrájával, mindez semmit nem jelent abban a vonatkozásban, hogy legnagyobb megdöbbenésemre Stefano Bottoni hazugságokat és negyedigazságokat ír a hajdani Demokratikus Ellenzékről, és levont következtetései pedig botrányosak és mélyen igaztalanok.
Félreértés ne essék, nem könyvkritikát írok. Stefano Bottoni A hatalom megszállottja – Orbán Viktor Magyarországa című könyvét elolvastam, másutt tán beszélhetek is az egész könyvről, az Orbán Viktor zsenialitása előtti tisztelgéstől a rendszer kritikájáig, de ez most nem könyvkritika. Bottoni mindjárt a könyv elején ír Krassó György nyomán az akkori Demokratikus Ellenzékről. Erről a részletről fogok most csak beszélni, mert ez a bekezdés számomra messze túlmutat egy könyvkritika hatókörén. Bottoni a következőket írta könyve 30. oldalán:
"Krassó nem túl hízelgő véleménye a demokratikus ellenzék vezéralakjainak családi hátterére utalt, akiknek szülei sok esetben a Kádár-rendszer pártapparátusában dolgoztak, vagy külkereskedelmi funkcionáriusként a kor legtehetősebb és legprivilégizáltabb rétegéhez tartoztak. Családi hátterüknek, kapcsolatrendszerüknek hála, egyaránt számíthattak belső védelemre és külső támogatásra, mivel külföldi útjaik során szerzett kapcsolatok és idegen nyelvek ismerete lehetővé tette számukra, a nyugati újságírókkal és véleményformálókkal való gördülékeny kommunikációt. A Kádár-rendszerhez és a kommunizmushoz való viszonyuk tehát (sic!) MÉLYEN AMBIVALENS volt. Miközben élvezték a rendszer bizonyos előnyeit, szenvedtek is a diktatúra fojtogató légkörétől, CSALÁDI HÁTTERÜK VISZONT A RENDSZER KERETEINEK AZ ELFOGADÁSÁRA intette őket". (Kiemelés tőlem: K.A.)
Látszatra úgy néz ki, mintha Bottoni csupán Krassó György véleményét visszhangozná, de voltaképpen az idézett bekezdés deskriptív, vagy legalább is annak van szánva. Mintha tények sorakoznának egymás után a szocializmus demokratikus ellenzékéről, és a minősítések, kvázi, mintha ezeken a „tényeken” alapulnának. Most tehát minősítések minősítése előtt, nézzük Bottoni szövegének „tényeit”.
1. Az első állítás az, hogy a demokratikus ellenzék vezéralakjainak szülei a pártapparátusban dolgoztak meg a külkeresekedelemben. És ezért ezek a családok a legprivilégizáltabb réteghez tartoztak, sőt a legtehetősebbek közé. Álljunk meg: ha már Bottoni belement az „Apák és fiúk” tematika zsákutcájába, akkor legalább ne írjon hazugságot. Természetesen voltak a demokratikus ellenzék szülei között pártemberek és külkeresek is, meg voltak szegények, meg gazdagok, meg tanárok meg szakmunkások meg atomfizikusok. Micsoda aljas sugallat az, hogy a demokratikus ellenzék tagjai a rendszer kegyelt családjaiból kerültek?! És ha valaki ilyen családból származott, volt ilyen is, akkor mi van!?
2. Mindebből Bottoni arra következtet, hogy a DE (Demokratikus Ellenzék) tagjai mindezek következtében belső védelemre számíthattak, sőt nyugati nyelvtudásuk okán külföldi újságírókkal is tárgyalhattak. Hát először is: akkora baromi nagy volt ez „belső védelem”, hogy sokaknak 15-17 évig nem volt állása, hogy a saját nevükön nem fordíthattak, sőt még szociológiai felméréseket is feketén kellett csinálniuk. 1973-ban a „filozófus per” nyomán állását vesztette a már külföldön is neves filozófusok egy része, hogy aztán 1977-ben emigráljanak. Kis Jánosék állás nélküli fordítókként szerkesztették a Beszélőt, Demszkyt, Hodosán Rozit, Nagy Jenőt sorozatos rendőri atrocitások érték, megfigyeltek bennünket (lásd Kőszeg híres képét a besúgok előli rohanásakor), kérdem én, miről beszél Bottoni? És kikről?
3. Mindebből azt szűri le a történész, hogy a DE viszonya a szocialista diktatúrához „ambivalens” volt. Na ne tessék mondani! Sőt még a kommunizmushoz is, amit Bottoni sugallata szerint „azonosítottunk” a rendszerrel, hiszen ehhez is „ambivalens” volt a DE viszonya. És az ambivalenciát Bottoni még kurziválja is. Ez már egyenesen rágalmazás. A szamizdatot előállító DE, a Beszélőt, a Hírmondót kiadó ellenzékiek, akik először álltak ki ’56 után az emberi jogokért Charta-ügyben, és aláírtunk az erdélyi magyarokért: egy szó, mint száz. Ez csupa rágalom. És akkor nem is beszéltem a március 15-i verésekről, rendőri elfogatásokról, Haraszti peréről.
4. Befejezésképpen még rátesz a szerző egy lapáttal: „Miközben élvezték a rendszer bizonyos előnyeit, szenvedtek is a diktatúra fojtogató légkörétől, családi hátterük viszont a rendszer kereteinek az elfogadására intette őket.” A fészkes fekete fenét. Az, hogy puszta kézzel nem zavartuk el az oroszokat mondjuk ’81-ben, az nem azért volt, mert családi hátterünk volt, hanem azért, mert a nyolcvanas években Bibó nyomán a „határolt forradalomban” gondolkodott a DE (lásd Kis János és Bence György tanulmányát a Bibó Emlékkönyvben). Aztán meg miféle előnyeit élveztük mi a „diktatúra fojtogató légkörének”?!
Elárulom Bottoni történész úrnak: semmilyen előnyét. És 1987-ben a Társadalmi Szerződés alkotói ezt a mondatot írták le: "Kádárnak mennie kell."
Hiába kritikus Bottoni könyve több helyén a ma diktatúrájával, igaz, közben történelmi jelentőségű politikai tehetségnek tartja Orbánt, mindez semmit nem jelent abban a vonatkozásban, hogy legnagyobb megdöbbenésemre Stefano Bottoni hazugságokat és negyedigazságokat ír a hajdani DE-ről, és levont következtetései pedig botrányosak és mélyen igaztalanok.
Arról már nem is beszélek, hogy ezzel az (egyébként velejéig hamis) „Apák és fiúk” tónussal milyen hagyományhoz kapcsolódik, akarva vagy sem a szerző.
