Brancs – Szénási Sándor jegyzete
Az, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs lenne, első pillantásra azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszert ketten állították elő, ami azért hazugság, mert Orbánt semmilyen nyomás nem kényszerítette egy autokrácia kiépítésére, viszont az nem hazugság, hogy Gyurcsány kormányzása gyakorlatilag minden féket eltakarított Orbán útjából.
Atomvillanás jobbról – Kárpáti Iván jegyzete
Az EU-ban jelenleg egyetlen miniszterelnök kel és fekszik az atomháború víziójával, mégpedig Orbán Viktor. Vagy rá szavazol, vagy meghalsz, 2024 májusára erre a letisztult üzenetre egyszerűsödött a politikája.
Kétszer nem léphetsz ugyanabba a Halász Jánosba – Dési János jegyzete
Diktatúrácska van itt kérem, a parlament ma nem izgalmasabb hely, mint 1981-ben lehetett – s a büfé már akkor is jó volt. Igaz, a rendszerváltás magyar forradalma részben az akkori parlamentből indult, teljesedett ki – amiből persze nem következik, hogy most Halász János nem mondja el harmadszorra vagy negyedszerre ugyanazt a beszédét. Ha már elsőre ennyire bejött.
Olimpiásdi – Józsa Márta jegyzete
Bőven van még amit tanulnunk Belgrádtól. Például a héten a fideszes parlamenti többség elfogadta az Egyesült Arab Emírségek kormányával kötött gazdasági együttműködésről szóló megállapodást, amely a rákosrendezői pályaudvar területén megvalósuló úgynevezett mini-Dubaj-beruházást tartalmazza.
Időjárás – Szénási Sándor jegyzete
Most éppen nem esik, de fog. Aztán egyszerre süt majd a nap, és esik. Az ördög, a felesége, és a családon belüli erőszak.
Európa és én – Selmeci János jegyzete
Nekem Európa egy boldog összenézés, amikor felszállunk a repülőre, a külföldön hallott magyar szavak, az élmény, hogy szívesen látnak minket a szicíliai kocsmától a bécsi kávézóig mindenhol, látni, hogy azért máshol sem Kánaán az élet, és ez aztán tényleg közös bennünk, ahogy a külföldre szakadt barátok és családtagok is, akik hálisten nem vesznek el, hazajönnek, elmegyünk hozzájuk, tanulunk a sorsukból, és persze azokéból is, akiknek Európa még az olcsó fapadossal is messze van.
Alkotmányos demagógia – Hardy Mihály jegyzete
Unalomig ismétlik: "no war, no gender, no migration." Faék egyszerűségű rémisztgetés, de a jelek szerint bizonyos emberekre mégis hatása van. Különösen most, a választási kampányban pörgetik ezerrel. Akármennyibe is kerül, pénz nem számít. Dől a kormányzati megrendelés a Facebook-os és Youtube-os Fidesz-kampányvideók sugárzásáért.
A nagy pénztárca – Rózsa Péter jegyzete
Az egyik legnagyobb hiba, hogy az elmúlt húsz évben a kormányok mindegyike szinte kizárólag az anyagi előnyök szempontjából értelmezte az európai uniós tagságot. Ezt a Fidesz-kormány azzal fejelte meg, hogy végtelenül lebutított, primitív kommunikációval rohanta le a lakosságot, ennek következtében jelentős tömegek számára az EU nem jelent mást, mint egy nagy pénztárcát, s ezzel egyidőben Magyarország ellenségét.
Gordon I.: Győzelemmel felérő vereség…
21/10/2023 07:54
| Szerző: Gordon István
…mondhatta volna Jaroslaw Kaczynski pártelnök és miniszterelnök-helyettes 2023. október 15-én, a lengyel parlamenti választás éjszakáján, amikor a kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS ) székházában megszólalt hívei előtt. Mozgalmas volt az ezután következő hét, mesés koalíciós ajánlattal.
Igaz, Kaczynski azt sem állította, hogy ez a győzelem még a Holdról is látszik, csupán szerényen említette, hogy pártjuk megalakulása óta ez a negyedik választási győzelmük, sorozatban pedig a harmadik.
Óriási dolog ez a maga nemében, ismerjük el, de ez a mostani – úgy tűnik – kevésnek bizonyulhat a kormányalakításhoz, viszont a négyévenként ismétlődő országos társasjátékot mégiscsak erre találták ki. Nem csoda, ha a vélt sikert ünneplők arcán mosolynak még csak nyoma sem volt, tapsuk is csak a rutinnak volt köszönhető, ami lényegében automatizmus, amikor a nagyvezír szól az ő népéhez. Savanyú képpel talán már azon járt az agyuk, vajon milyen is lehet az élet ellenzékben, vajon mit hozhat a holnap, vajon kinek a nyakába varrják majd a győzelemmel felérő vereséget.
Nem úgy Kaczynski, aki beszéde végén megjegyezte, ha nem is szó szerint: nyugi, nyugi, lesznek még itt meglepetések. Hát, persze, természetes állapot, hogy az első gondolatok egyike, hol találhatunk rá választási csalás nyomaira, hol hibázhattak a szavazatszámlálók, hol van az a bizonyos káka, amin csomóknak akár csak a nyomaira bukkanhatunk, vagy mit tudunk kitalálni, hogy a kormányalakításhoz hiányzó 40-50 mandátumot valahonnan mégis összekaparjuk. Vagy netán valamelyik ellenzéki pártot mégis csak rá tudjuk beszélni egy koalíciós alkura?
A realistább politikusok és hivatalnokaik már nem ezekkel a gondolatokkal foglalkoznak, ők már javában üzembe helyezték az iratmegsemmisítőket, hatalmas zsákokban gyűjtik a papírfecniket, amelyekre – megítélésük szerint – már nincs szükség, foglalkozzon velük az enyészet. Meg különben is: a minap katasztrofális gigahiányra derült fény a Morawiecki-kormány költségvetésében, elég lesz azt megemésztenie a következő kormánynak.
De ugorjunk egy házzal arrébb, a demokratikus ellenzéki pártokhoz, ahol egy percig sem áltatták magukat azzal, hogy bármelyikük is több szavazatot kaphat a Jog és Igazság pártjánál. Így könnyedén tudomásul vették, hogy külön-külön vereségre vannak ítélve, de együtt, koalíciót alkotva, ők a nyerők, működőképes kormányt tudnak alakítani. Vagyis az ő vereségük győzelemmel ér fel.
Hát… valahogy így vágott bele a lengyel belpolitika a választást követő hétbe, ami dúskált eseményekben. Kaczynski pártja, a PiS hiába erőlködött, egyértelművé vált, a három demokratikus ellenzéki párt(szövetség) egyike sem hajlandó velük szóba állni. A Tusk-féle Polgári Koalíció és az Új Baloldal már jóval a választások előtt megegyezett a koalícióban. A közelmúltban létrejött két kisebb párt koalíciója, a Harmadik Út viszont nem zárta ki, hogy saját irányt választ, nem csatlakozik a két nagy párthoz. A választási eredmények azonban meggyőzték őket, hogy a PiS bukása az üdvözítő megoldás Lengyelország számára, így beszállnak a koalícióba, de kijelentették, hogy ne ajánlgassanak nekik semmit sem, majd ők eldöntik, milyen tárcákat, pozíciókat kérnek maguknak a leendő kormányban.
Nosza, azonnal szagot is fogott Kaczynski és felfoghatatlanul mesés ajánlattal állt elő. Felajánlotta a mindössze 14 százalékot elérő Harmadik Útnak a miniszterelnöki posztot és ráadásként fele királyságát, akarom mondani: a minisztériumok felét.
A Harmadik Út vezetőinek válasza karakán volt és nem is meglepő, benne van a lengyel mentalitás, de mindenekelőtt az a szolidaritás, ami a hétköznapi lengyelekre oly’ annyira jellemző, és amivel – némi túlzással – egy világot tudnak megváltoztatni. Mert, ha a tanár tüntet, ott van mellette a bányász, ha az orvos, mellé áll a bolti eladó, a gazdákat sem hagyják magukra, ha fontos utakat zárnak le, autósok csatlakoznak hozzájuk, és nem egy tüntetésen a rendőrök is néha „becsukják a szemüket”.
Ja, hogy mit válaszolt a Harmadik Út két vezetője a Kaczynski által felajánlott koalícióra? „Csak a holttestünkön keresztül!!!” – mondták az ország de facto egyszemélyes vezetőjének.
És hogy teljes legyen a lengyel parlament alsóházába bejutott pártok sora, íme a Konföderáció, amely érdekes „átalakuláson” ment keresztül. A közvéleménykutatók szerint a tavalyi év első felében a bejutási küszöb, az 5 százalék elérésével bajlódott, aztán „feltornázta” magát egészen 6-7 százalékra. A 2023-as esztendőt izmosodással kezdte, 10 százalékot mutatott fel, az idei nyár közepére viszont már 16.5 százalékkal dicsekedhetett. A választásra azonban elfogyott a szufla, maradt mindössze 7.16 százalék.
Ezt az ívet nehéz követni, de a párt nyíltan vállalt jelszava sokat elárul: „Zsidómentes, melegmentes, abortuszmentes, EU-mentes és adómentes Lengyelországot akarunk!”.
Ennyit bevezetésképpen. Talán érdekességként, talán tanulságként az elkövetkezendő hetekben visszatérek a témára, hiszen – a jelek szerint – legjobb esetben karácsonyra kap új kormányt a lengyel társadalom, de nem zárható ki, hogy a beiktatásra csak jövőre kerül sor…
