Gábor György: Vásott kölykök, teli pelussal

Ahhoz még pszichológusra sincs szükség, elég a szerepére tudatosan odafigyelő, saját szülői létére reflektáló személynek lenni, hogy tisztában legyünk azzal, milyen életre szóló traumát, látens vagy manifeszt pszichózist, érzelmi, viselkedési, gondolkodási és egyéb személyiségzavarokat okoz, vagy milyen módon járul hozzá a későbbiekben a kapcsolatok megválasztásában és kialakításában az, ha egy gyereket kiskorában rendszeresen vernek, megrugdalnak (!) a szülei, s ahol a családon belüli testi vagy lelki erőszak mindennaposnak mondható.

Harmincöt évvel ezelőtt egy ritkán adódó őszinte pillanatában maga Orbán Viktor mesélte el a Fekete Doboznak, példával is illusztrálva gyermek-és ifjúkorának idevonatkozó részleteit, majd azt is elárulta, hogy mindig volt egy kis skizofrén hajlama.

Nem kívánok pszichologizálni, az mindenesetre egyértelműnek tűnik, hogy Orbán autokrata-diktátori habitusából és mentalitásából következően – ezt a jelenséget a pszichológia számtalanszor megfigyelte és leírta – önmagát valamiféle ősapának, pater familiasnak és pater patriae-nak imaginálja, politikai hatalmát gyermekei fölötti patria potestaskét (apai hatalom) éli meg, ahol a gyermekek teljesen alá vannak vetve az apai hatalomnak, ahol az atya élet és halál ura, büntethet és halálra is ítélhet (jus vitae et necis), s természetesen minden esetben élhet a fenyítés jogával (jus leviter castigandi).

Mindeközben infantilizálja a mérhetetlen gyávaságától, szolgalelkületétől és egzisztenciális félelmeitől minden további nélkül kiskorúsítható, saját beleegyezésével infantilizálható társadalmat, s legfőképp szolgahadát, verőlegényeit és ítéletvégrehajtóit. (Ez utóbbiak volnának kormányának úgynevezett miniszterei.)

 

Giovanni Francesco Romanelli: Kronosz és gyermeke

 

Hiszen a társadalom ősapjaként (vesd össze Sztálin apánk, Rákosi apánk stb.) Orbán már nem ver és nem rúg, hanem megveret és megrúgat, fenyíttet, büntet és kivégeztet. Csak a legutóbbi időkben ezt tette a CEU-val, az MTA-val, az SZFE-vel, a középiskolai tanárokkal, ezt az úgyszólván teljes magyar ellenzéki sajtóval, így fenyíti és egzecírozza az alapítványi egyetemeket, saját hűbéreseit, zsoldosait és praetorianusait küldve rájuk, s legutóbb a MOK-ot verette így szét egy bizonyos Pintér Sándor nevű nyugdíjas szíves és előzékeny közreműködésével.

Az infantilizálásnak egy másik módja, amint épp küldöttséget meneszt Finnországba és Svédországba, hogy egy kicsit zsarolgathasson, de ha zsarolni nem is tud, kisfiú ő ahhoz, hát idehaza elhitesse pármilliós óvodájával, hogy ő most nagyon, de nagyon haragszik a csúnya finnekre és svédekre, akik megmondták, hogy mit gondolnak a magyar kormányról, megmondták, de nem kérték ehhez az ősapa beleegyezését, úgyhogy most jól meg lesznek leckéztetve, s kiküld hozzájuk tanfelügyelő néniket és bácsikat, akik szülői értekezletet tartanak, s megmondják azoknak a csúnyáknak, hogy ezt így nem szabad, dádá lesz és kisvasút tologatása helyett állhatnak majd a sarokban. És a tanfelügyelők is kellően infantizálva szó nélkül mennek is oda, ahová küldve lettek, csak hát a finn gyereket tévedésből nézték pattanásos kisfiúnak, ő közben már felnőtté vált, s azt mondta, hogy menjen szépen másik homokozóba Hende Csabi, Németh Zsolti és Győri Enci, a finn gyerekek nem kíváncsiak rájuk.

Mert a finn rokonaink szépen felcseperedtek, nagylányok és nagyfiúk lettek, okosak, ügyesek, gondolkodni szerető, fogukat önállóan mosó, egyedül zuhanyozó, s az ősapától elalvás előtt ősjóéjt puszit nem igénylő kedves felnőttek. A mi küldöttségünk pedig megy ezekhez, elől halad az óvóbácsi, a többiek fogják a kötelet, s vidám nótát dalolásznak az ősapáról, hogy aszongya „mint a homokot a homokozólapát, úgy szeretem apát!” Aztán masíroznak tovább a tejszínhabos jutalomkakaóért, mazsolás kalácsért, mindenki megveszi a finn játékboltban, amiért érdemes volt kiutazni és uzsgyi, már jöhetnek is haza.

Viszont! Senki ne gondolja, hogy az a módszer, amit az ugyancsak felnőtt és növekedésben a magyar kisgyerekeket többszörösen is lehagyó észt gyerekek követtek el, az szintén az infantizálásnak lenne az eredménye. Ugyanis az észt gyerekek többsége, szépen, önállóan, mintha legalábbis nem a pattintott kőkorszakban élnének, online adták le szavazatukat a mostani választáson. Ők megtehették, de ugyanez a magyar gyerekektől még nem elvárható. És senki nem gondolja, hogy azért, mert a magyar gyerekek oly buták és ostobák lennének, hogy ne tudjanak bekapcsolni egy számítógépet, nem, nem erről van szó. Hanem arról, hogy a magyar gyerekekből szabad választás címén így lehet hülyét csinálni, a Nyugaton élő magyar gyerekekkel jól kicseszni, hogy lehetőleg minél kevesebben tudjanak szavazni menni a Nyugatra kóborolt rosszcsontok közül, továbbá hogyan is lehetne az internetes szavazással élők esetében lefotózni a leadott szavazatokat, majd engedelmesen bemutatni a dokumentumokat szigorúan ellenőrzött szavazócédulák átnézése érdekében, ráadásul a számítógépes szavazás egy rohadt lánc, lánc, eszterlánc szavazást sem tesz lehetővé.

Ilyen hát mifelénk a gyermekélet, no meg olyan, hogy a Pásztorok közben einstandolják az egész országot.

 

Pál utcai fiúk szoborcsoport, Budapest, VIII.ker., Práter utcai iskola előtt Szanyi Péter szobrászművész alkotása (2007)

Fotó: Misi bácsi / Wikipedia

 

Hát persze, hogy ezekből a veszekedős, verekedős, lopós, irigy, hazudós és bosszúálló, még harminchárom év elmúltával is pelust használó gyerekekből nem kérnek a finnek.