Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Gábor György: A Magyar Rektori Konferencia istenére esküszünk, esküszünk…
6/08/2023 11:00
| Szerző: Gábor György
Így nem marad más, mint az, hogy a pedagógusok az eskü megtétele alatt a Magyar Rektori Konferencia tagjainak csípője alá helyezzék majd a kezüket. Tudom, ez várhatóan tömegeket fog elriasztani a pedagógusi pályától, de azoknak az elszánt kollégáknak, akik hivatástudatból mégis vállalják a fenti megpróbáltatást, csak azt tudom javasolni, hogy vegyék komolyan az eskütételt, s ennek jelképeként a lehető legerősebb szorítással, mintegy vasmarokkal tegyék a kezüket a Rektori Konferencia tagjainak "csípője alá".
A Héber Bibliában több helyen olvasható az a hagyományos esküforma, amelyre akkor került sor, ha az a személy, akinek az ígéretet tették, nem tudta ellenőrizni az esküvel vállalt kötelezettség teljesítését, ugyanis vagy már nagyon öreg volt, vagy az eskü teljesítése eleve a halála utáni időszakra vonatkozott. Ilyenkor az eskütevő az illető "csípője alá" (értsd: a nemiszervéhez) tette a kezét, ugyanis a nemiszerv a nemzőerőt fejezte ki (1Királyok 8,19; 2Krónika 6,9), vagyis az ókori világban a hatalom, s a családi-nemzetségbéli elsőbbség jelképe volt, amelynek a fenti esetben az eskütevő alárendelte magát, kifejezve a hűségét és az eskü megkövetelte fel nem oldható kötöttséget. Így tett esküt Ábrahám szolgája Ábrahámnak (1Mózes 24,9), "kezét urának, Ábrahámnak a csípője alá téve", hogy Ábrahám fiának, Izsáknak feleséget nem a kánaániták lányai közül fog hozni, hanem Ábrahám szülőföldjéről. De hasonlóképpen tett esküt apjának, Jákobnak József is, "kezét csípője alá téve" ígérve meg, hogy apját nem Egyiptom földjén fogja eltemetni (1Mózes 47,29). Szép és szimbolikus hagyomány, s miután már Platón óta tudja a politikafilozófia, hogy sok esetben a szimbólumoknak a politikában nagyobb és meghatározóbb a szerepük, mint a valóságos politikai gyakorlatoknak, a tradíció átvételre alkalmasnak tűnik.
Mindez azért jutott most az eszembe, mert olvasom, hogy jövő év május 31-től minden frissen végzett pedagógusnak egy olyan esküszöveget kell elmondania, amelyet a Magyar Rektori Konferencia fog megírni számukra.
Az a Magyar Rektori Konferencia, amely békésen és hűségesen átszunyókálta az elmúlt esztendőket, s egy szava sem volt a CEU száműzetésbe kényszerítésekor; egy szava sem volt az SZFE gyalázatos szétverésekor; egy szava sem volt az állami egyetemek szétlopása és fideszes alapítványokba való átmentésekor; egy szava sem volt, amikor ezeket az alapítványokat a Fidesz, tán még a tőle megszokott gátlástalanságát is felülmúlva, saját minisztereivel, államtitkáraival töltötte fel; egy szava sem volt, amikor a hülyének nézett EU ezt szóvá tette, ám a kormány továbbra is mindenkit palira véve, az EU-t pedig fejőstehénnek tekintve a miniszterek és államtitkárok helyébe saját csókosait, neki elkötelezett vállalkozókat ültetett; egy szava sem volt, amikor a hatalom páros lábbal lépve bele az egyetemi autonómia ősi és alapvető intézményébe, előírta, hogy mit nem lehet tanítani az egyetemeken; egy szava sem volt akkor, amikor ugyancsak fittyet hányva az egyetemi autonómiára a hatalom a saját soraiból küldte az egyetemekre a pártfeladatokkal ellátott, s kancellároknak becézett pártalkalmazottakat; egy szava sem volt, amikor a kormány szakmányban kezdte el egyetemi tanárokká kinevezni azokat a talpasait, akik sem szakmai-tudományos, sem oktatói eredményekkel nem rendelkeztek, akik tehát nem habilitáltak; s a Magyar Rektori Konferencia szó nélkül végig asszisztálta, ahogy a hatalomnak ezzel a páratlanul durva beavatkozásával az egyetemi oktatók évtizedes munkával megszerzett presztízse, felkészültségükkel és oktatói képességükkel kivívott rangja és tekintélye, valamint – ismételten – az egyetemi autonómia szelleme leértékelődött és elvesződött. És csak akkor szólaltak meg, akkor is a Párt és a kormány udvarias és hűséges visszhangjaként, amikor az alapítványokba átlopott egyetemek elveszítették az Erasmus- és a Horizont-támogatásaikat, minthogy az Európai Bizottság – sajnos teljes joggal – innentől kezdve súlyos költségvetési kockázatnak tekintette ezeknek az egyetemeknek a támogatását (ne feledjük, az állami egyetemeknek megmaradt felsőoktatási intézmények hallgatói, oktatói és kutatói továbbra is részesedhetnek a fenti lehetőségekből).
Még sorolhatnám kedvemre (vagy kedvetlenségemre) a Magyar Rektori Konferencia nagy némaságának heroikus pillanatait, de nem teszem. Inkább csak jelzem, hogy az általuk megírt eskü szövegének beteljesedését Ábrahámhoz vagy Jákobhoz hasonlóan ők sem fogják tudni személyesen ellenőrizni, hiszen hozzájuk képest túl sokan fogják letenni az esküt, s ráadásul idővel – remélhetően – a Magyar Rektori Konferencia csendes visszafogottsággal és decens lojalitással zümmögő kórusának névsora is változni fog.
Így nem marad más, mint az, hogy a pedagógusok az eskü megtétele alatt a Magyar Rektori Konferencia tagjainak csípője alá helyezzék majd a kezüket.
Tudom, ez várhatóan tömegeket fog elriasztani a pedagógusi pályától, de azoknak az elszánt kollégáknak, akik hivatástudatból mégis vállalják a fenti megpróbáltatást, csak azt tudom javasolni, hogy vegyék komolyan az eskütételt, s ennek jelképeként a lehető legerősebb szorítással, mintegy vasmarokkal tegyék a kezüket a Rektori Konferencia tagjainak "csípője alá".
