Tagosítás - Szénási Sándor jegyzete
Ukrajna igazán egy szót sem szólhat, amiért az amerikaiak a háta mögött tárgyalják le az oroszokkal a tűzszünet, és majd a béke kérdését is, mert az Unió is kiskorú státusban van. Nincs köze a nagyok dolgához, akkor se, ha amúgy az az ő legsajátabb dolga lenne: a végén megmondják neki, hogy merre hány óra, és alászolgája.
Maffiaállam mozgalmas hétköznapjai - Kárpáti Iván jegyzete
Most, hogy Matolcsy ment és a belpolitikai helyzet is kiélezett, nem kizárt, hogy példát statuálnak velük, megmutatják, hogy üldözi a korrupciót a jó cár, akit átvertek a bojárok. A rendőrség mindenesetre nyomoz. Azt persze nem tudhatjuk, hogy ez nem egy tárgyalási stratégia része-e. Nyomásgyakorlás az állami szerveket felhasználva, hogy esetleg ebből az űrből is látható vagyonból, mennyi kerüljön át az uralkodó családhoz.
A zebra, a legerősebb állat - Dési János jegyzete
Nem véletlen, hogy a zebra annyira népszerű mostanában. Például a zebratartásra igencsak alkalmas klímájú Hatvanpuszta zsebdiktátora, esetleg magyar hangja és brieftaschnija – Mészáros – zebrákat tart. Mert a zebra menő. Annyit érsz, amennyi zebrád van.
Nőválasztás – Józsa Márta jegyzete
Az utált adófizetésnek volna egy nem gyakran hangsúlyozott eszmei tartalma is. A kincstárba befizetett összeg arra is jogosít, hogy beleszóljon az adófizető a közügyekbe. Na de aki nem fizet, az ne is kérdezzen – mondhatja később egy férj, főnök vagy épp az a Holdról is látszó alak, aki lassan egyszemélyben lesz megmondója annak is, hogyan főzzük a paprikás krumplit.
Fantázia-torna Matolcsyval – Dési János jegyzete
Matolcsy, a fia és barátai, rokonai, üzletfelei talán csak pár száz vagy pár ezer milliárdot tüntettek el a közösből. De Matolcsy nem szerelte le a kapcsolókat, és valószínűleg a Pride-ra sem látogat ki, nincs is semmiféle botrány. Jó, az ÁSZ munkatársai próbálkoznak, de valószínűleg ők sem fogják idén a prémium-feltételeket teljesíteni, ha még egy hiányzó százmilliárdos tételt találnak.
Nagyon nagy a baj – Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Szó sincs arról, hogy mi újságírók valamiféle hősök lennénk, viszont egy jogállam, egy szabad társadalom elengedhetetlen részei. Normálisan megélni ebből a munkából már rég nem lehet – higgyék el, hogy az idősebb kollégáim a 2007-es fizetésükért dolgoznak – és újra meg újra felmerül bennünk, hogy ebben a rendszerben, meg a közösségi média korában egyáltalán meg tudunk-e felelni az újságírói minimumnak, tudunk-e kérdezni, tudjuk-e ellenőrizni még a hatalmat, tudunk-e igazat írni.
Állami vacak vs. túlélés - Rózsa Péter jegyzete
Magyar Villamos Művek 2023 elejétől 2024 októberéig nagyjából 8,5 milliárd forint értékben jelentetett meg hirdetéseket. Ami a lényeg, ennek az összegnek körülbelül a háromnegyede kifejezetten kormánypárti médiumokhoz ment. Ehhez képest a napi 150-200 ezres hallgatottságú Klubrádió félévente kénytelen gyűjteni.
Beszélgetés Vologyával - Szénási Sándor jegyzete
publiSok-sok jutifali jön még, amíg Putyin kegyesen beleegyezik abba, hogy csak nagyot nyerjen, de nem mindent, és Trump végre megengedi, hogy a Nobel-békedíj tiszteletét tegye a markában.
Csillag István: A választás lehetősége
18/06/2023 10:04
| Szerző: Csillag István
Magyarországon, akarom mondani agyarországon (a neonhirdetményen kiégett az M betű) az állami szabályozás érdek-és értékmentessége még jámbor óhajként is felforgató gondolat, a minden kiadó számára elérhető adófizetői áldozat pedig "mese habbal".
Annyit beszélünk a szabadságról, hogy el is felejtjük, hogy a hétköznapokban a szabadság nem más, mint a választás lehetősége. A hétköznapokban szeretjük magunk mérlegelni, hogy melyik kapcsolatunkat tartsuk életben, mit kezdjünk az összegyűjtött tárgyainkkal, mit kezdjünk a pénzünkkel, mit kezdjünk az időnkkel. Már kiskamaszként se szeretjük, ha gondviselőink, a szüleink szabják meg milyen ruhát, milyen hosszú hajat viseljünk, befesthetjük-e körmünket, kell-e zoknit húznunk, hordhatunk-e sportcipőt öltönyhöz. Felnőttként tudomásul vesszük, de nem kedveljük, ha munkahelyi feladataink sorrendjét – a technikai sorrend logikáján kívül – a főnöki önkény állapítja meg, ha azt is megszabják nekünk mikor szakíthatjuk meg a munkát saját természetes szükségünk elvégzésére. Nem szerettük, de kénytelenek voltunk elfogadni, hogy Lewi’s farmerje csak Bécsben élő unokatestvérünknek, orkánkabátja grazi nagybácsinknak lehet, nekünk a Trapper meg a viharkabát a szabad választás.
A 60-as években "cukros ételekről álmodva" nem tudtunk kartellekről, így eszünkbe se jutott, hogy a választás lehetőségét a piac, a verseny teremti meg, ezért vettük tudomásul a "cipőt a cipőboltből!" reklámot, bár annyiban jobb volt a helyzetünk, mint marosszéki unokabátyánknak, aki vasárnap "sárkányhúst" (azaz csirkelábkaparót, meg csirkenyakat) ehetett, és ha elküldték húsért, akkor olvashatta, hogy kint van a bolt cégtábláján, hogy Hús, de boltban benn van a Grün (ha életben maradt). Bécsben élő rokonunknál fordítva volt, a bolt cégtábláján volt a Weiss (ha életben maradt) és benn volt a hús. A két ország gazdasági fejlettségéből vezettük le ennek gyomorszorító különbségnek az okát, nem abból, hogy az egyik országban van verseny, van tulajdonosi érdek, van piac ennek következtében van választási lehetőség. Most, hogy a rendszerváltás nálunk is – többé-kevésbé – helyreállította a tulajdonosi érdeket, a versenyt, a piacot, jobban látszanak ennek a torzulásai is, hiszen azt is látjuk, hogyha a versenyt eltorzítja az, ha valakinek az egyik vagy másik részpiacon többségi részesedése van, akkor úgy az árakat, a választékot, a minőséget korlátozhatja, "ellenőrzésmentesen" maga szabhatja meg. Addig amíg a verseny esélye még megvolt addig, kevésbé kellett félnünk attól, hogy valaki ránk erőlteti ízlését, attól, hogy a számunkra fontos árut csak a "pult alól" lehet beszerezni. A választás lehetőségének a megőrzése, a verseny fennmaradása, a piaci intézmények védelme létfontosságú, ha szeretnénk a magunk emberi minőségét megtartani. A gazdaságos működést, a méretgazdaságosságot fenntartani képes szűk piacon, mint amilyen a kis népek nemzeti nyelvének könyvpiaca a választás lehetőségének a fennmaradása gazdasági áldozatot és az állami szabályozás érdek- és értéksemlegességét követeli meg. Magyarországon, akarom mondani agyarországon (a neonhirdetményen kiégett az M betű) az állami szabályozás érdek-és értékmentessége még jámbor óhajként is felforgató gondolat, a minden kiadó számára elérhető adófizetői áldozat pedig "mese habbal". Nem a szocialista világ langyos vizét, acélgyuribácsit kellene visszasírni, meg a "harmadik út" elvesztését siratni, átkozva a kapitalizmus vastörvényeit, hanem a választás lehetőségét mindenben korlátozó orbánizmust támadni. Mert amikor az ember választhat, hogy megtakarításaiból állampapírt, vagy állampapírt (azaz békekölcsönt) vásárol, vagy választhat, hogy az államilag engedélyezett tankönyvből, vagy az államilag engedélyezett tankönyvből olvas fel a gyerekének, amikor a magas orvosfizetését átvezényelt ortopédorvos helyett szemésszel operáltatja a térdét, akkor ugyanazzal a jelenséggel néz szembe, amelyik többséget szerez a könyvkereskedelemben, vagy kiadókban. Amíg nem a vezér állama ellenőrizte ezt a versenyt torzító többséget nem kellett azonnal az ízlésdiktatúra megteremtésétől tartanunk, mert mindig volt "más választás", beléphetett a piacra egy amazon és hozhatta a kritériont, vagy az új fórumot. Ha bezárják, és ezzel valóságossá teszik – az egyébként nem létező – nemzeti piacot, akkor se verseny, se piac, se választási lehetőség, azaz kitörlik a … szabadságot.
