A néző, aki ott sem volt - Szénási Sándor jegyzete
Engem például a Melania nevű jelenségből semmi sem érdekel, és ezzel nem vagyok egyedül.
Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
Az én nagyapám – Dési János jegyzete
29/01/2024 18:02
| Szerző: Dési János
Személyes hangvételű jegyzet - érti, aki érti.
Az én nagyapám, dr. Deutsch Imre orvos volt. Ügyeskezű sebész, gyakorlott urológus, aki büszke volt arra, hogy a magyarországi urológusok tudományos lapjának a szerkesztője lehetett. Sokáig csak annyit tudtunk róla, amennyit dr. Weisz Miklós orvoskollégája, deportált-társa 1946. szeptemberében előadott a debreceni anyakönyvi hivatalban, amely szerint valamikor november vége felé halt meg a Melk melletti Mauthausen koncentrációs táborában, talán vérhasban.
Még azt is, hogy pontosan mikor, csak 2016 szeptemberében ismerhettük meg, amikor a washingtoni Holocaust Memorial Museum segítségével előkerült a németek által pontosan vezetett kartonja, amely szerint miután 1944. június 13-án Auschwitzból Mauthausenbe került, 1944. november 8-án halt meg.
Az urológus sebészt kőbányában dolgoztatták halálra, a rabok fapapucsa széttörte a lábát, vérmérgezést kapott a vérhashoz. A túlélésre esélye sem maradt. Rabszáma 73 398 – írja a tüchtig feljegyzés.
Auschwitzba Johan Béla orvos, a Sztójay-kormány államtitkára utasítására került. 2006-ig Johan nevét viselte a magyar közegészségügy egy fontos intézménye. A magyar közegészségügy fejlesztésében amúgy jelentős szerepet játszó kolléga rendelkezett nagyapám meggyilkolásáról. Nemcsak az övéről, a sorstársaiéról is.
Nagyapámat ugyanis zsidó orvosként – már régen nem praktizálhatott – munkaszolgálatosként Kápolnokmonostorra rendelték ki körorvosnak. Miután a „fajtiszta” orvosok egy jelentős része a fronton szolgált, a maradék polgári lakosság ellátatlan maradt. A zsidónak minősített munkaszolgálatosok gyógyították őket, csecsemőket, gyerekeket, asszonyokat, öregeket, gyakorlatilag éjjel-nappal. Ám a belügyi apparátus úgy döntött, fontosabb a meggyilkolásuk, mint honfitársaik ellátása. Így aztán a nagybányai gettóba zárták, és bár nagyanyám mindenhova kérvényeket írt, végül az auschwitzi vonatra lökdösték fel a magyar csendőrök.
Nagyapám 1938-tól 1944-ig négy alkalommal vett részt az országgyarapításban, a többek között a felvidéki, az erdélyi, a délvidéki bevonulásokkor hívták be. Szükség volt orvosokra, sebészekre. Megkapta az Erdély visszafoglalásáért, a Felvidék visszacsatolásáért járó emlékérmet is.
1938-ban le kellett mondania hőn szeretett munkájáról, a Magyar Urológia, az urológiai tudományos közlöny szerkesztéséről, ahol pedig a szakma legnagyobbjaival dolgozhatott együtt, mint prof. Illyés, prof Babits, dr. Remete. Ám a zsidótörvények után – egy zsidó? – már nem foglalkozhatott a húgyivari és szaporodási szervek gyógyításával, ezek kutatásával.
Szakmai pályáját amúgy az Országos Társadalombiztosító Intézet urológiai osztályán kezdte: alorvos, az osztályvezető főorvos helyettese 1922 és 1942 között. 1942-ben a Zsidó Kórház urológiai osztályának megbízott főorvosa. Innen kerül munkaszolgálatba, gettóba, majd a halálsorra.
Nagyapám a kollégái által kitaszított, egyes orvostársai által halálba küldött az első világháború idején, mint magyar katona húsz hónapot szolgált a fronton, majd másfél évet töltött olasz hadifogságban.
Visszatérve folyamatosan tanult, képezte magát, kutatott és gyakorlati orvosi munkát is végzett. Ügyeskezű sebész volt, hatásos amatőr bűvész. Én már csak szép rajzait, jól olvasható kézírását ismerem mindebből.
Amikor megölték az én orvos nagyapámat 48 éves volt, 12-vel kevesebb mint most én.
Dési János jegyzete a 2024. január 29-i Esti gyors adásában hangzott el.
