Kedvenc szakpolitikusod – Selmeci János jegyzete
Szóval a Tisza Párt most kap tőlem egy pontot az orvosáért, és a kitűnően felismert lehetőségért, és annak különösen drukkolok, hogy ők megmutassák magukat, végül is nem ártana megtudnunk, hogy végül is kikre szavazott a választók harminc százaléka.
Bohócok Posványoson – Hardy Mihály jegyzete
Talán a hely szelleme, Bálványos okozza Németh Zsolt fejében ezt a nagy Trump-bálványozást. Még szerencse, hogy pár órával korábban ugyancsak ő, ünnepélyesen átadott egy szippantós kocsit is Posványoson. Úgy látom, szükség lesz rá…
Jönnek a hírek! – Szénási Sándor jegyzete
Mármost a nemtürk, nemorosz, és egyéb, ezektől elhatárolódó média felhívja arra a figyelmet, hogy Azerbajdzsánban a kormánykritikus aktivistákat 1. börtönben tartják, 2. meg is kínozzák őket, arról meg szó sem lehet, hogy az azeri nyilvánoságban bárki összevissza fecsegjen, ha mégis megteszi, lásd az első, és a második pontot.
1500 milliárd már a zsebben
Ez abból jött össze, hogy kurva vastagon fog a ceruza, amikor öntik a tengernyi betont, vagy éppen drágán adnak szolgáltatásokat olyan cégeken keresztül, amiket még állami megrendelésekkel is megtámogatnak. Nem akarok senkit elkeseríteni, de a helyzet az, hogy történjen bármi is, ezt a vagyont jogállami kereteket között már soha nem tudjuk visszaszerezni.
Nemzeti Múzeum 2222 – Dési János jegyzete
Demeter Szilárd azon aggódik, hogy lesz-e 2222-ben (miért pont akkor?) még magyar kultúra. Ezt kell megvédeni a libsibolsi brüsszelista, migráns csürhétől vagy mi. Fogalmam sincs, mi lesz 2222-ben, és csak remélni tudom, ha lesz magyar nyelv és kultúra, amely talán olyan erős, hogy még D. Sz-t is túlélheti, akkor elhelyezik ezt a kiperelt pályázatot egy múzeumban, ahol bemutatják az orbáni rendszerben tenyésző szolgalelkűséget, pitiánerséget, politizáló nagyképűséget, a mindent a politikai haszonszerzés szolgálatába állító világot.
Kommandósok – Józsa Márta jegyzete
Milyen reggele lesz majd az asszonynak? Nincs otthon a gyerek, cserébe az egész lakást feldúlták.
Az erősebb felrúgja a gyengébbet
Nem mondom, hogy azért rúgja fel egy karateedző a rábízott gyermeket, mert a belügyminiszter vezeti az oktatás ügyét – de valamiféle összefüggés – metaforikus változat – mégiscsak felsejlik. Hiszen a rendszer arra épül, hogy az erősebb felrúgja a gyengébbet, szakszerűen, kíméletlenül.
Klímamisszió – Selmeci János jegyzete
Néhány hét múlva azonban eltűntek a címlapokról az elromlott klímákról szóló hírek. Az utasok újra használni tudták a vasutat, és el sem párolognak közben, a kórházakban újra műtöttek, és a meleg miatti halálozások száma is csökkent. A gazdasági minisztériumban egy lakossági klíma pályázaton dolgoztak, ügyelve arra, hogy a legszegényebbeket kizárják belőle, klímát pedig csak bizonyos cégektől vásárolhassanak a családok.
Arató András: Ha már itt tartunk, akkor beszéljünk a publicisztikáról
24/11/2023 09:01
| Szerző: Arató András
Úgy értem, mint olyanról. És főleg a publicisztika és az idő viszonyáról. Miért pont műfajelemzéssel ne foglalkoznánk?
A publicisztika politikai és társadalmi kérdéseket tárgyaló újságírói ág (Idegen Szavak Gyűjteménye); „Az irodalom egyik ága, amely a politikai, társadalmi és kulturális élet eseményeit, problémáit az időszaki sajtóban, brosúrákban, röpiratokban, ill. a rádióban és televízióban tárgyalja” (Kislexikon); „közjogi irodalom, közügyi irodalom” (Wikiszótár).
Nos, a fenti definíciós példák alátámasztják liberálisan tág és megengedő feltételezésünket, mely szerint a publicisztika nem hírszolgáltatás. (Valójában nagyregény se, ami aktuális mondandónk szempontjából teljesen irreleváns.) Ebből egyenesen következőleg nem vesz részt a hírversenyben, a híreknél kevésbé romlandó, még ha nem is pont úgy viszonyul hozzájuk, mint parizer a füstölt kolbászhoz. Sőt.
A publicisztika szerzője a mondandóját valamilyen közismertnek feltételezett információra alapozza. Az ügy természetétől függően a cikkben vagy tájékoztatja róla röviden az olvasót, vagy nem. Evidensen ismertnek feltételezett ügyben mellőzhető az ilyesmi, ha mondjuk Julius Caesart „a kocka el van vetve”, vagy a „te is, fiam Brutus” citátumokkal szándékozzuk megidézni, akkor a NER oktatási rendszere aktuális fejlődési szakaszában a mondás forrását nem kell megemlítenünk. (Ez később változni fog, nota bene, az érett illiberalizmusban a publicisztika, és bármely más, az irónia veszedelmét magában hordozó műfaj elfelejtett emlék lesz.)
Mondhatjuk tehát, hogy több szempontból kifejezetten előnyös lehet, ha a történés, amit kommentálni szeretnénk, már eljutott a köztudottság állapotába. Például az olvasó már tudja, érdekli-e egyáltalán a témánk – ha nem, minek is terhelnénk vele. Amennyiben igen, akkor pedig megspóroljuk az eseményvázlatba fektetendő energiát.
Érzékeltessük mondandónkat egy példával.
A hír a következő: 1664. november 18-án vadászbaleset következtében elhunyt Zrínyi Miklós horvát bán és költő. A szomorú eseményről a korabeli portálok olvasói még aznap, rossz nyelvek szerint órákkal a bekövetkezte előtt értesültek. (Ez éppúgy nem lehetetlen, mint ahogy a jelenkor honi inflációját az Oroszország elleni brüsszeli, ergo ostoba szankciók okozták, bőven azelőtt, hogy Putyin különleges katonai műveletekre egyáltalán gondolt volna.) Ha akárcsak 19-én este például a mindig barokkos Origo szenzációként kürtöli világgá Zrínyi halálát, ízibe nevetségessé válik. Ellenben, ha egy remek írás elveti a nép körében az összeesküvés gyanújának írmagját, a tragédia mögé sejteti különböző sötét elemek, a Soros-dinasztia és a zsoldjában álló Bruxelles, a Hanyatló Nyugat, benne Amerika (hiszen immár 170 éve fölfedezte azt a kétségkívül magyar származású K. Kristóf) ármánykodását, az már publicisztika. Egy-két nap, és elterjed a vadkan-álruhába öltözött migráns képe, aki buzeráns propagandával megszédíti a magyar gyerekeket, átalakítja a nemüket igenre. Egy-két ügy hasonló elemzésével a nép maga jut el a következtetésre: két dologra van még a levegőnél is nagyobb szüksége – nemzeti konzultációra és szuverenitásvédelmi hatóságra. Ja, és további stadionokra.
(Példánk távolról sem légből kapott, mert Zrínyit a műfaj hazai művelőinek úttörőjeként is számon tartják az „A török áfium ellen való orvosság” című írásának köszönhetően.)
Ezzel el is jutottunk oda, ahova eredeti szándékunk is vezetett, vagyis annak a kijelentéséhez, hogy a publicisztikának nem a tények tengerében kell a gyorsaságával kitűnnie, hanem azok értékelésében újdonsággal szolgálnia.
És mint látjuk a példából, 359 év plusz négy nap múltán is érdemes egy témához visszanyúlni. Hacsak közben meg nem előzött minket valaki.
Címlapi fotó: Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára
