Arató András: Törököt fogtunk, nem enged

Pedig mint mindig, most is úgy vagyunk vele, hogy majd négy év múlva. Ötödször vannak illúzióink, de ennek vége, megmondta nekünk a jövőt a politológus. Kezdjünk az infóval, amit akarunk, legyünk például tanácsadók piaci alapon a MOL-nál, OTP-nél és más közsemleges gazdasági tényezőknél.

Úgy vagyunk a jövővel mi liberálisok, legalábbis azok, akik nem öltönyben járnak (mert utóbbiak valójában álruhás kommunisták), hogy még a jelen mibenlétét illetően is kételyeink vannak. Csupán példaként említjük a fasisztoid mutáció, a posztkommunista maffiaállam definíciós kísérleteket. Mi több, e két próbálkozás pártolóinak a véleménye is megosztott a minket (fojtó szorítással) körülölelő rendszernek a demokrácia – diktatúra skálán elfoglalt helyét illetően.

Sőt, a múlt is egyre bizonytalanabbá válik, de a történelem átírásának aktuális állapota e pillanatban nincs az érdeklődésünk homlokterében.

Hanem most a jövőről, legalábbis annak egy évtizedes távlatáról elmélkedünk, mert arról kaptunk pontos leírást Török Gábortól.

Amikor valamire vágyunk – visszahív-e az a lány, vagy az a fiú, aki tetszik nekünk, nyer-e kedvenc csapatunk a holnapi meccsen –, akkor a hurráoptimizmust visszafogjuk a csalódás elkerülése érdekében, de az „úgysem” szót is kerüljük, nehogy önbeteljesítő jóslat váljék belőle. Egyben biztosak lehetünk: a jövő titokzatos és számunkra, földi halandók számára ismeretlen.

Török Gábor ritkán megszólaló tanácsadó most politológusi hivatására hivatkozva megfestette az ország jövőképét. Megnyilatkozta, mi lehetséges és mi nem. Nincs belátható időtávon belül esély a NER leváltására, ellenben lehetséges a szisztéma Orbán nélküli működtetése. Sőt, „ha oda kerül a sor, akár még Hatvanpusztáról is lehet irányítani az országot – informálisan, mint ahogy azt Jarosław Kaczynski teszi Lengyelországban”. (Azt eddig nem tudtuk, hogy Kaczynski Hatvanpusztáról irányítja Lengyelországot, de örülünk neki, mert a lengyel-magyar történelemnek szép perszonáluniós hagyományai vannak. E baráti viszonynak bizonyára csak ideiglenesen szab határt a különleges orosz katonai hadműveletek megítélése.)

 

Jóslat

Fotó: Pixabay

 

„A rendszer már tart ott, hogy nem szorul rá Orbán napi irányítására… Az alkotó pihenhet, a gép akkor is forog” – e két mondat ugyan jelenidejű, ám egyesek a tartalmát az utópia körébe sorolják, ami mégiscsak egyfajta rejtett jövőidő. Nota bene, a puding minőségét ízlelés útján állapíthatjuk meg. (Álljunk meg itt egy rövid rácsodálkozás erejéig, elképzelve a gépet, amint forog, az esztergályos meg pihen. Ha túltesszük magunkat e csupán gyenge felfogásunk miatt képzavarnak tetsző pörgésen, és rendelkezünk ismeretekkel az embernek az ő tragédiájáról, akkor tudjuk, a politológus a Madách-mű mely szereplőjével tette hasonlatossá regnáló miniszterelnökünket...)

„A hatalom két-három ciklus tudatos, intenzív és agresszív politikájával olyan politikai és pénzügyi erőfölényre tett szert, és annyival innovatívabb az ellenfeleinél, hogy a leváltása egyre valószínűtlenebb. A rendszer berendezkedett. Ha nem történik előre meg nem jósolható esemény – ezt nevezi az irodalom ’fekete hattyúnak’ –, évtizedes távlatban sem várható változás.” Ez egy merész mondat egyrészt, mert az agresszív szónak mégiscsak van egy kis pejoratív hangzása.

Másrészt megnyugtatja a rendszer híveit éppúgy, mint az ellenfeleit. Előbbiek visszaigazolva láthatják 13 éves munkálkodásuk eredményeit, mert van nekik politikai és pénzügyi erőfölényük meg innovativitásuk, amely minőségek nagyjából kizárnak mindenféle váratlanságokat. A hazánkban még mindig meglapuló antineristák viszont joggal mondhatják, a jövő eseményeinek éppen az ismeretlenség, a titokzatosság a legjellemzőbb tulajdonsága.

Nem tagadjuk ugyanakkor, hogy némiképpen irigyeljük mindazokat, akik kijelentéseikkel bizonyítják tudásukat a még be nem következett történésekkel kapcsolatban.

Úgy tűnik, vita van arról, hasznos-e vagy éppen káros a jövőnek e kétkedés nélküli leírása. Nem szeretjük, amikor a krimi olvasása közben „jóakarónk”, aki már tudja a végét, elárulja nekünk a rejtély megfejtését. Persze ha a kedves szomszéd poéngyilkolás közben kacsint egyet, akkor felcsillan a remény, hátha nem is úgy lesz az. Ha pedig a jövőről van szó, azt bizony senki nem olvasta, úgyhogy nincs ok az optimizmus feladására. Vagy az aggodalom sutba dobására.