
Gábor György: Járt utakon, kitaposott ösvényeken
Annak idején, Rákosi Mátyás születésének 60. évfordulóján az Operaházban rendezett ünnepségen Dobi István a beszédét azzal kezdte, hogy a nagy ünnep fényét azon nyomban igyekezett kozmikus magasságokba emelni, s rétori bravúrral mindjárt az első mondatában, internacionalista auftaktként és nemzeti antréként, mintegy dialektikusan, továbbá leheletszerű eleganciával kifejezve a politikai miheztartás halkan, ámde annál határozottabban javasolt és támogatásról biztosított ösvényét, felhívta a figyelmet arra, hogy Rákosi elvtárs születésnapja növeli hálánkat és hűségünket a nagy felszabadítónk és támaszunk, a testvéri Szovjetunió és a hatalmas Sztálin iránt.

Vásárhelyi Mária: Hős apák, cserbenhagyott gyermekek
Suhajda Szilárdnak egy számomra nehezen érthető extrém sport, Szilágyi Józsefnek az igazság és a magyar szabadság volt a szenvedélye. De vajon lehet-e bármilyen szenvedély fontosabb egy gyermeknél, aki kizárólag azért született a világra, mert mi így döntöttünk?

Kardos András: Hős vagy áldozat?
Az biztosan alapkérdés, hogy érdemes-e akkora kockázatot vállalni, amelyet Suhajda Szilárd vállalt azért, hogy oxigénpalack nélkül megmássza a Mount Everestet.

Csillag István: Tízévente
"A szépen, nemesen és választékosan élő Orbán-elitnek Orbán nyomdokaiba lépve el kell jutnia a közpénz magáncélra való felhasználásától (sikkasztás), az ellenfél ellenséggé nyilvánításáig, majd a közösen elfogadott szabályok saját személyes érdekeikre írásától az idegen érdekek gátlástalan kiszolgálásáig."

Gábor György: Ráhel és a pünkösdi tananyag
A tanulás zsidó hagyományából átvett újszerű elemmel jelentkezett a Corvinus Egyetem és a miniszterelnök saját lábán álló és a saját férjének cégét képviselő Orbán Ráhel. A család, Ráhel és István a zsidó sávuot elsőrendűen fontos üzenetét közvetítették, amelynek készséggel biztosított helyet a Corvinus Egyetem.

Fleck Zoltán: Hogyan legyünk nagyon kicsik
"Magyarország zsugorodik. A szó szoros értelmében, mennyiségi és minőségi szempontból, gazdaságilag és kulturálisan és képletesen is, szava semmit nem ér, álláspontja megkerülendő, szándékai tisztátlanok."

Holoda Attila: Kinek lesz erre energiája?
Ha diplomáciai toporzékolásból, felesleges hangulatkeltésből és vétófenyegetésből energiát lehetne termelni, akkor talán már régen a világ energiaexportőrei közé tartozhatnánk, ám a szomorú valóság az, hogy dumából, magánrepülős rongyrázásból és hepciáskodásból nem lesz több energiánk most sem.

A mi kis keresztény-nemzeti darálónk - Gábor György publicisztikája
Pártunk és Maffiánk helyesen teszi, ha ledarálja a lélegeztetőgép dokumentumait, s velük minket, a mi munkánkat, adónkat és összespórolt pénzünket, mert autópálya-matrica ügyben 63 év múltán is hősiesen, bátran, elszántan és öntudatosan reklamálunk, ám ha ledarálják többszáz milliárd forintunkat, az senkit sem zavar, azért nem emeljük föl a hangunkat, nem reklamálunk, nem küldjük el őket oda, ahová leginkább tartozónak gondoljuk mindüket, hanem szépen és fegyelmezetten négyévenként újraválasztjuk őket.
Ajánlók és ajánlottak – Gábor György publicisztikája
7/02/2023 19:14
| Szerző: Gábor György
És Orbánék szétverhetik az ellenzéki sajtó túlnyomó részét, arra vetemedve, hogy elhallgattassák mindazokat, akik nem értenek velük egyet, s a Fidesz tacepaójává alakítva át az úgynevezett közmédiát (bruhaha!), de hol van ez attól, ahogy a Fidesz Nobel-békedíj várományosa bebörtönözte a neki nem tetsző újságírókat, legtöbbjüket azonmód terrorizmussal vádolva meg.
Karinthy jól tudta, hogy a másik megajándékozásával előkészítjük és megalapozzuk önmagunknak a másiktól való még méltóbb megajándékozását.
Na de azért álljon meg már a menet, szerényebben, ha kérhetném! Mert addig rendben van, hogy Orbán és kormánya Nobel-békedíjjal kívánja megajándékozni Erdoğan török elnököt, hátha majd cserébe a magyar kormány fejének is előbb-utóbb jut még annál is méltóbb ajándék, mondjuk a Nobel-békedíj mellé egy irodalmi és egy fizikai is, de azért hátrébb az agarakkal!
Mert jó-jó, természetesen a kereszténységet is lehet a legádázabb politikai küzdelmek céljaira hasznosítani, bohócsipkába bújtatni, s az állami pénzből agyontámogatott luxuspüspökök pártos megnyilvánulásait ideológiai erőforrásként hasznosítani, de azért ez még messze nem ugyanaz, mint amikor Erdoğan kétszer is a nagy nyilvánosság előtt felolvasott egy verset, történetesen Ziya Gökalp pántörök aktivista költeményét, amelynek legszebb metaforikus burjánzása – amelyet egy bíróság vallási és faji gyűlöletkeltésnek és erőszakra való felbujtásnak minősített – ekképp hangzik: „a mecsetek a laktanyáink, a kupolák a sisakjaink, a minaretek a szuronyaink, a hívek pedig a katonáink".
És persze lehet Budapest kellős közepén Gábriel arkangyalos szobrokat emelni az éjszaka takaró homályában, azt hirdetve, hogy Magyarországnak semmi, de semmi köze nem volt hatszázezer állampolgárának jogfosztásához, kifosztásához, bevagonírozásához, haláltáborokba történő leszállításához, vagy munkatáborokba való hurcolásához, netán a jeges Dunába való belelövésükhöz, fentiek mind a németek műve volt, de hol van ez attól, hogy a Fidesz friss Nobel-békedíjas aspiránsa visszavonta Törökország vatikáni nagykövetét, mert Ferenc pápa a törökök által végrehajtott örmény népirtás századik évfordulóján tartott misén, a Szent Péter-bazilikában az örmények elleni török genocídiumot a „20. század első népirtásának” nevezte, amit a Fidesz Nobel-békedíj várományosa azonnal kikért magának, visszautasította azt, s kijelentette, hogy Törökország a népirtás sötét foltjával sosem szennyezte be magát.
Aztán lehet bevezetni a rendeleti kormányzást egészen addig, amíg csak Orbánnak mindez konveniál, de hol van ez attól az önmaga ellen végrehajtott puccstól, amit maga Erdoğan elnök vezényelt le (s melynek hivatalos neve False Flag Operation – Hamis Zászlós Művelet), hogy aztán ennek ürügyén végrehajthassa páratlan tisztogatását és leszámolásait, több mint 50.000 ember bebörtönzését, 160.000 ember azonnali elbocsátását, s elrendelhessen megannyi kínvallatást.
És persze lehet orbáni módon saját káderekkel telepakolni az igazságszolgáltatást, kényszernyugdíjazni, s sírig hű pártkatonából ezer évre főügyészt kreálni, de a False Flag Operationt követő teljes vérátömlesztést végrehajtani, s kizárólag saját párttársak közül kiválogatni a megbízhatóan prejudikáló bírákat, mégiscsak sokkalta nagyobb dolog.
És Orbánék szétverhetik az ellenzéki sajtó túlnyomó részét, arra vetemedve, hogy elhallgattassák mindazokat, akik nem értenek velük egyet, s a Fidesz tacepaójává alakítva át az úgynevezett közmédiát (bruhaha!), de hol van ez attól, ahogy a Fidesz Nobel-békedíj várományosa bebörtönözte a neki nem tetsző újságírókat, legtöbbjüket azonmód terrorizmussal vádolva meg.
És persze lehet hosszú éveken át a rokoni, a baráti és a saját zsebeket EU-s pénzekkel teletömni, kisiparos módon, ám a Nobel-békedíj várományosa egyetlen üggyel érte el, hogy 100 milliárd dolláros korrupciós gyanúba keveredjék.
S szép-szép mindaz, amit a kormány tesz inflációt és forintromlást előidéző aktivitásával, de hol van ez a 2018-as török valuta- és adósságválsághoz képest?
Aztán lehet koncepciós vádakkal üldözőbe venni néhány könyvmoly-filozófust, teszem azt az MTA környékén, s rájuk állítani újságíróknak nevezett bérvádaskodókat, de mi ez ahhoz képest, amikor a Nobel-békedíj kandidátusa mindjárt egy ültében ezer akadémikust és egyetemi oktatót hajtott el a tudomány és az oktatás környékéről, mert az érintettek tiltakozni merészeltek a kurd városok elleni etnikai fellépések és sűrűn ismétlődő atrocitások miatt.
És persze lehet Németországot már nem létező országnak nevezni, Hollandiát operettállamnak, s Ukrajnát – gesztust gyakorolva Putyinnak – a senki földjének becézni, ám hol van mindez a Fidesz által Nobel-békedíjra javasolt példakép tökösségétől, aki Izraelt állami terrorizmussal vádolta, palesztin népirtást emlegetett, a cionizmust az emberiség elleni bűncselekménynek aposztrofálta, s Izrael államot nemes egyszerűséggel „Hitlernél barbárabbnak” mondotta volt.
S tudomásul kellene venni végre a fideszes szónokoknak, hogy a Nobel-békedíjhoz már nem elegendő a kódolt (ám könnyedén dekódolható) rasszista, antiszemita retorika, a Nobel-békedíj várományosához hasonlóan a beszédekben kerek perec kell felmondani a leghagyományosabb antiszemita sztereotípiákat, ahogy ez sosem állt oly távol Orbán nagy barátjától, a nagy Erdoğantól.
És persze miért lenne elegendő a Nobel-békedíjhoz az, hogy emitt egy rendőrt ültetnek minden pozícióba, lassan belőle farigcsálnak gimnáziumi- és orvosigazgatót (hisz maga mondta, egyikhez sem ért), továbbá miért lenne elegendő, hogy hirtelenjében nyugdíjba küldik a hadsereg tábornokait, amikor a törökök potenciális Nobel-békedíjasa tokkal-vonóval tisztította meg az összes fegyveres testületet a Csömöri úttól egészen a Filatori-gátig, vagyis a tábornokoktól és marsalloktól egészen a szakaszvezetőkig, a tizedesekig és az őrvezetőkig.
Ám megálljunk, óvnék az elfogultságtól! Kellő eleganciával lássuk be, hogy ami a fékek és ellensúlyok rendszerének szétverését illeti, ott az elért eredményeket és vívmányokat tekintve immár optimális közelségbe került egymáshoz a Nobel-békedíjra javasolt személy és a javaslatot tevők hatalmi köre.
Miután tehát Alfred Nobel szerint a Nobel-békedíj annak jár, „aki a legtöbbet vagy a legkimagaslóbban tette a nemzetek barátságáért, a fegyveres erők csökkentéséért vagy megszüntetéséért, vagy békekongresszusok tartásáért és előkészítéséért”, jelen pillanatban még Erdoğan elnök áll közelebb ehhez az ideálhoz, de ha minden ily flottul és zökkenőmentesen halad tovább, akár már a jövő évben fölcserélődhetnek a szerepek – amint arra Karinthy is helyesen utalt –, s bizony mondom, egy év múlva Erdoğan elnök terjesztheti fel Nobel-békedíjra, továbbá közgazdasági, irodalmi, de akár még orvosi, kémiai és fizikai Nobel-díjra is az egész magyar kormányt, plusz az államtitkárokat, a kormánybiztosokat és azok teljes rokonságát.
És rögtön mi leszünk a legtöbb Nobel-díjjal rendelkező nép.
Hát mit mondjak, ez se semmi!