Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Szóból ért az ember - ez az egyik szlogenje a műsornak, arra is utalva, hogy a műsor készítői mindent tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy érthetővé tegyék mindazt, ami a közéletben történik. Hetente kiválasztjuk a legfontosabb eseményeket és megkeressük a legbefolyásosabb szereplőket, hogy szembesítsük őket az ellenérvekkel, azokkal a szempontokkal, amelyek a napi politikai szócsatákban talán meg se hallhatóak.

A Hetes Stúdió adásainak második órája, a Megbeszéljük a hetet hétről hétre a YouTube-csatornánkon is elérhető.

Műsorhoz kapcsolódó cikkeink:

Trump nemcsak Amerikát, de Európát is megosztja, és így a két kontinenst
Hetes Stúdió

Trump nemcsak Amerikát, de Európát is megosztja, és így a két kontinenst

2025. november 17. 08:25

Lucas Mandl, osztrák európai parlamenti képviselő népes delegációt hozott magával Budapestre. Ahogy ő, úgy ez a csoport is az európai föderalisták táborát erősíti. Azonban az, hogy ellátogatott a képviselő és hozta magával a 15 fős csoportot, már csak azért is megtisztelő volt, mert mint elmondták, sokat hallottak a rádiónkról, de igazából első kézből szeretnének tájékozódni a magyar média helyzetéről, s ebben legfőképp a rádió utolsó éveinek igencsak mozgalmas szakaszáról, amelynek során megfosztották frekvenciájától. A kérdés persze az volt, van-e sajtószabadság, s mit tud tenni a Klubrádió akkor, amikor a kormánypárti média óriási fölénnyel rendelkezve hirdeti a kormányzati propagandát. 

Megfertőzi a választókat a kormány MI-hirdetéseinek dömpingje? Hetes ajánló
Hetes Stúdió

Megfertőzi a választókat a kormány MI-hirdetéseinek dömpingje? Hetes ajánló

2025. november 01. 12:46

A mesterséges intelligenciával gyártott hirdetések mennyire befolyásolják a választókat? Öngolt rúg a kormány, amikor megnyirbálja éppen most a közmunkások alkalmazásának eddigi rendjét? Eurómilliárdok szállnak be jövőre a kormány ablakán az uniós fegyverkezési reform keretében. Kivételt tesz-e Trump elnök Magyarországgal, ha Orbán lobbizik nála az orosz olajcégek elleni szankciók hazánkat érintő intézkedése érdekében? Ezek a Hetes Stúdió témái.

Két Magyarország az utcákon – Hetes ajánló
Hetes Stúdió

Két Magyarország az utcákon – Hetes ajánló

2025. október 25. 12:28

Mit üzen az egyik a másiknak, melyik szónok volt meggyőzőbb? A valódi ünnepről igazából csak Magyar beszélt, Orbán '56-al inkább a Békemenetet igyekezett keretezni. Olvassák-e majd Krasznahorkait olyan sokan, mint amennyire eltűntek a könyvei a boltokból? Mi dönti el a háború végét? – magas rangú ukrán katonatisztet kérdeztünk.

Balázs Péter a Budapesten tervezett Trump-Putyin találkozóról: Orbánnak nagy szüksége volt most mutatványra
Hetes Stúdió

"Orbánnak nagy szüksége volt most mutatványra"

2025. október 20. 12:26

Magyarország nemzeti érdeke Ukrajna támogatása lenne, nem pedig Putyin politikájának kiszolgálása, mert ezzel hosszú távon saját szövetségi pozícióit gyengíti – véli Jeszenszky Géza. Balázs Péter szerint Európa és Ukrajna jelenléte elengedhetetlen lenne egy ilyen találkozóról. A volt külügyminiszterek a Hetes Stúdió vendégei voltak. 

Krasznahorkai svéd fordítója és Orbán
Hetes Stúdió

Krasznahorkai svéd fordítója, Orbán "nő-ügyei"

2025. október 11. 13:09

A Hetes stúdióban hallhattak egy interjút Krasznahorkai svéd fordítójával, szó volt arról, hogyan alakíthatja át a kampánystratégiákat, hogy a Meta és a Google tiltja a politikai hirdetéseket, arról, hogyan értékelik Izraelben a kibontakozó megállapodást és Orbán nő-politikájáról is. A második órában természetesen megbeszéltük a hét legfontosabb eseményeit.

Popcorn, kóla és türelem! Erre van most szükség, a választásokig. Utána minden megváltozik - interjú Fegyir Sándorral
Hetes Stúdió

Popcorn, kóla és türelem! Erre van most szükség, a választásokig. Utána minden megváltozik - interjú Fegyir Sándorral

2025. október 05. 17:00

"A háború Putyin vallása, az orosz nép vallása. Hisz főpapjuk megszenteli a rakétákat. Akkor miről is lehetne tárgyalni velük? Megerőszakolják a nőket. Nekik ez rendben van, mert ők mások asszonyai. 22 ezer gyermeket egyszerűen elraboltak. És a világ szeme előtt az interneten árusítják őket. Válassz magadnak szőke hajú kékszemű 2 éves kislányt. Vagy valami mást akarsz? Az is van. Válogathatnak az ukrán gyerekek közül az interneten. Ha Putyin kileheli a lelkét, akkor lesz egy másik Putyin. 100 millió kis Putyin van az országban, mert a háború számukra "vallás" – nyilatkozta a Klubrádiónak adott interjújában az ukrán nagykövet. Fegyir Sándor beszélt az magyar-ukrán kapcsolatokról is: ebből a szempontból bizakodó, szerinte a választások után egycsapásra megváltozik a viszony.

John Bolton: Putyin nem akarja a III. világháborút kirobbantani
Hetes Stúdió

Bolton: Putyin tesztel, kevés, amit a NATO most tud

2025. szeptember 29. 10:35

Interjút adott a Klubrádiónak John Bolton, Donald Trump amerikai elnök korábban menesztett nemzetbiztonsági tanácsadója. A Hetes Stúdiónak nyilatkozó Bolton szerint miközben úgy tűnik, Oroszország jelenleg nem akar világháborút, nem tudhatjuk, mire számítsunk Putyintól, és sajnos azt kell mondani, a NATO nem rendelkezik azokkal a kapacitásokkal, amelyekre szüksége lenne egy ilyen helyzetben. Szerinte ezzel párhuzamosan Trump fokozatosan kivonja magát az ukrajnai béketeremtésből.

Drónfal és Trump optimizmusa
Hetes Stúdió

Drónfal és Trump optimizmusa

2025. szeptember 27. 11:57

A Hetes stúdióban ezen a héten szó volt vagyonadóról, arról, hogyan hat uniós tagságunk a demokrácia visszaállításának esélyeire, kelet-európai drónfalról és a mégsem papírtigris orosz haderőről. A második órában természetesen megbeszéltük a hét legfontosabb eseményeit.