Kunetz: Csak megúszni akarjuk a problémákat
A kormány kapkodása, és a lakosság fegyelmezetlensége együttesen járult hozzá a borzalmas halálozási adatokhoz – véli Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő.
A kormány kapkodása, és a lakosság fegyelmezetlensége együttesen járult hozzá a borzalmas halálozási adatokhoz – véli Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök a kelet-ukrajnai válsággal kapcsolatban közölte: Magyarországnak ebből a katonai konfliktusból ki kell maradnia. Azt mondta, „szó sem lehet azoknak a baloldali javaslatoknak az elfogadásáról, amelyek katonákat és fegyvereket akarnak küldeni Ukrajnába”. Föl kell viszont készülni arra, ha a dolgok rosszra fordulnak és menekülteket kell fogadni. A kárpátaljai magyarok a béke és az egységes Ukrajna mellett. Összefoglaló.
Várdai Júlia vendége ezúttal Inkei Péter, az ellenzék kulturális szakértője volt, aki többedmagával dolgozza ki a reménybeli új kormány kulturális stratégiáját.
És mit szólnak az oroszok ahhoz, amit országuk elnöke, Vlagyimir Putyin csinál/na Ukrajnával? A feszültség majd egy boldog végben olvad szét, madárcsicsergés, habos bárányfelhők? Az anyák mindenesetre hallgatnak.
Kerüljük a szélsőségeket, amikor telefonunk akkumulátoráról gondolkodunk!
Az ukránok elrendelték a rendkívüli állapotot, amely 30 napig tart majd, de még el kell fogadnia az ukrán parlamentnek. Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy rendeletet adott ki tartalékosok behívásáról az ukrán hadseregbe, de nem általános mozgósításról van szó.
Az ember azt gondolja, szavazata pont ugyanannyit ér, mint másoké. A Fidesz képére formált voksolási rendszerben ez nem így van. Választási számtan Csóka Endre matematikussal.
Míg Rogán, és Orbán is elkölt egy este vacsorára 28500 forintot, másoknak ebből kéne megélnie – mondta Szabó Tímea. A Párbeszéd társelnöke szerint elfogadhatatlan ez az állapot.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke, Egri Gábor szerint a családbarát kormánynak a kis benzinkutak tulajdonosainak családjaira is gondolnia kell.
A választási időszakban a magyar kormányfő nem engedheti meg, hogy az ukrajnai konfliktus miatt magára maradjon még a V4-ben is – erről ír a Frankfurter Rundschau. Lapszemle.
A kelet-ukrajnai válság legrosszabb forgatókönyve energetikai szempontból az lehet, ha megszűnik az orosz földgázellátás Európa irányába – mondta Holoda Attila.
Vlagyimir Putyin közölte: „a határok egybeesnek Donyeck és Luganszk megyék akkori határaival, amikor azok Ukrajnához tartoztak”. Vagyis a két, Oroszország által elismert szakadár állam vélhetően a jelenleg ellenőrzöttnél nagyobb területre, a két teljes megyére tart igényt. Eközben az EU és Nagy-Britannia is gazdasági szankciókról döntött. Magyarország nem vétóz.