"Hülyeség, hogy kimaradhatunk a háborúból"
Ha arra van szükség a háború befejezéséhez, hogy az orosz energiaimportra is szankciókat kell kivetni, akkor azt Magyarországnak be kell tartania – állítja Bodnár Zoltán.
Ha arra van szükség a háború befejezéséhez, hogy az orosz energiaimportra is szankciókat kell kivetni, akkor azt Magyarországnak be kell tartania – állítja Bodnár Zoltán.
Magyarországon is elkezdték vetíteni a Zelenszkij-sorozatot. Kovács Gellért filmkritikus volt a reggeli gyors vendége.
Idén Kun Zsuzsa, a Klubrádió szerkesztő-műsorvezetője is megkapta a Radnóti Miklós Antirasszista díjat munkásságáért, köztük portréinterjúiért, melyek során vendégei a legkülönfélébb problémáikat és élethelyzeteiket osztották meg vele.
Miközben Európában a legtöbb jobboldali politikus elhatárolódik Putyintól, Orbán veszélyes balanszírozásba kezdett. Kárpáti János nemzetközi lapszemléje.
Székely Árpád volt moszkvai nagykövet azt mondta: tragédia, hogy ilyen külügyminisztere és ilyen kormánya van az országnak.
Napestig tudnám sorolni, miért nem tűnik valósnak az a napokban, egy lengyel politikus által leírt feltételezés, hogy Orbán lepacsizott Putyinnal Kárpátalja Magyarországhoz csatolásáról. Ugyanakkor tény, hogy a Putyin-diktatúrába szerelmesedett orbáni rendszer rendszeresen adott tápot annak, hogy efféle feltételezések elterjedjenek.
Még legnagyobb uniós szövetségese, Lengyelország nemtetszését is kiváltotta, hogy a magyar kormány nem állt ki Ukrajna mellett – véli Róna Péter, jogász-közgazdász.
A Klubrádió is közli műsorvezetője Népszavában megjelent írását, amely a magyar közélet hazugságaival, csúsztatásaival foglalkozó sorozatának legutóbbi része.
Novák Katalin sógornője és az Orbán-család szülésze kerülhetett pozícióba. Varga Zoltán, a DK politikusa beszélt a Reggeli gyorsban a részletekről.
A háború, a gazdasági helyzet háttérbe szorít most szinte minden olyan témát, amiről korábban azt feltételeztük, hogy a kampány legfontosabb témái között fog szerepelni, de nem mindet: a pedagógusok ügye továbbra is óriási figyelmet kap. Szombaton tízezren jelentek meg a Kossuth téren a pedagógusok mellett tüntetni. Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője szerint vasárnap azt kérte tőlük az államtitkár, hogy tegyék át az elégedetlenségüket a választás utánra.
Hosszú távon megjósolhatatlan, mivel járna, ha Putyin kihátrálna a háborúból Ukrajna ellen – véli Radnóti András, a Millennium Emerging Europe vezető elemzője.
A közmédia nem firtatja Orbán és a diktátor Putyin szoros kapcsolatát. Sőt az MTI, a háború helyett a katonai művelet kifejezést használta – írja az Eurasia Times. Külföldi lapszemle.