Köszönjük, hogy támogatta a Klubrádiót legutóbbi túlélési gyakorlatán!

Kettévágott nemzet – Hardy Mihály jegyzete
Esti gyors

Kettévágott nemzet – Hardy Mihály jegyzete

A nemzeti erők soha nem látott mértékű támogatással győztek – mondta a parlamenti választások eredményéről Orbán Viktor. Azt, hogy győzött a Fidesz, nem kérdőjelezi meg senki. Azt, hogy a győztesek valóban az úgynevezett nemzeti erők lennének, azt már joggal vonhatjuk kétségbe.

Ujhelyi István az MSZP-ről: El kell engedni ezt a brandet
Reggeli gyors

Ujhelyi István az MSZP-ről: El kell engedni ezt a brandet

A Magyar Szocialista Párt szombati választmányi ülésén arra Ujhelyi István, EP-képviselő arra tett javaslatot, hogy más formában, esetleg néven működjön tovább az MSZP. Elhangzott, hogy a párt neve lehetne Esély is, hiszen az MSZP neve avítt, elhasználódott. Ujhelyi a Reggeli gyorsban arról is beszélt, hogy az elnöki tisztségből távozó Tóth Bertalan helyett ő szívesen tovább vinné a pártot.

Putyin helyére kerülhet Orbán az amerikai evangelistáknál
Reggeli gyors

Amerikai evangélisták: Putyin helyett Orbán?

Otthonától távol ünnepelte az ortodox húsvétot több millió ukrajnai menekült, többek között Magyarországon is a Szent Mihály pravoszláv egyház budapesti templomában, ahol ezúttal ukrán pap celebrálta az ünnepi misét – írja az AP. Az amerikai evangélistákat összezavarta Putyin háborúja, de Orbán családmodellje tetszik nekik. Orbánnak a pápával baráti jellegű találkozója volt? Nemzetközi lapszemle.

Áltudományért Laposföld-díj
Utópia

Áltudományért Laposföld-díj

"A díj lényege nem az elismerés, hanem kihangsúlyozni, milyen veszélyes a tudományellenes tevékenység" – foglalta össze Pintér András Gábor, a Szkeptikus Társaság elnöke.

Egyre több a baleset a vasúti átjárókban
Élőben a városból 2.0 - Autótól a Zebráig

Egyre több a baleset a vasúti átjárókban

Kialvatlanság és vezetés. Hidrogénautók. A kerékpárápolás művészete. Balesetek vasúti átjárókban - ezek voltak a közlekedési műsorunk témái a héten.

Balázs Attila: A művész halála
Belső közlés

Balázs Attila: A művész halála

Balázs Attila író és volt rádiós rövidprózáját a saját felolvasásában hallgathatják meg internetes irodalmi rovatunk mai kiadásában.

Hőlégballonnal Budapest felett
Utcafront

Hőlégballonnal Budapest felett

A yachtok világából ujjé, a ligetbe megyünk, meg Hárskútra, a Pesti Magyar Színházba és a Hungexpora, avagy a XXII. századba. Újabb építészeti kalandozás az Utcafrontban.

Harminc év örömzene
Örömzene

Harminc év örömzene

Idén 30 éves a Fusio Group. Ebből az alkalomból új albummal jelentkezik a zenekar, ezt mutattuk be az Örömzene adásában.

Háború, koronavírus, megosztott ország
Szerepvállalás

Háború, koronavírus, megosztott ország

A Szerepvállalás aktuális adásában is két riporttal jelentkeztünk: mit kezdjünk szorongásainkkal, illetve hogyan támogathatjuk az ukrán óvóhelyeken lévőket?