Diáktüntető: 80 ezer embernél telt be a pohár
A pedagógusoknak nincs félnivalójuk a hatalomtól, a kormány viszont retteghet az demonstrálók által felmutatott erőtől – mondta Bozai Ákos.
A pedagógusoknak nincs félnivalójuk a hatalomtól, a kormány viszont retteghet az demonstrálók által felmutatott erőtől – mondta Bozai Ákos.
Egy vadásztársaság a Honvédelmi Minisztérium kezelésében lévő, a Nadap és Lovasberény közötti erdő mintegy 700 hektárnyi terület lekerítésére kapott környezetvédelmi engedélyt.
Bod Péter Ákos szerint Magyarországon feltűnően sok gazdasági politikus van, akik a kormány által érdemesnek ítélt vállalatoknak kedvezhetnek.
A vasárnapi október 23-iki tüntetéssel egyidőben Hajdúszoboszlón ülésezett a Pedagógusok Szakszervezete, ami összegezte az eddigi követeléseiket, amiket 2012 óta gyűjtenek, és mivel most is aktuálisak, azt jelenti, azóta az égagyadta világon semmi nem történt, mondta a Reggeli gyorsban Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. A magát "nemzeti kormánynak nevező" hatalom az oktatásügy megoldását attól a Brüsszeltől várja, amelybe napi szinten belerúg. Formálódik egy olyan együttműködés is, ami az október 27-iki, vagy a következő gördülő sztrájkok idejére számos szolidaritás sztrájkhoz vezethet.
A fél világ megrökönyödve nézte a Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusáról érkező felvételeket, amelyek szerint az eddigi szabályokat felrúgó régi-új főtitkár asztalszomszédját elrángatták a teremőrök. Mi történik Kínában? Gazdasági válság jön, és ez új hangsúlyokra kényszeríti Hszi Csin-pinget - mondta a Reggeli gyorsban Benda László külpolitikai újságíró.
Nyolcvanezren tüntettek Budapesten Orbán Viktor kormányfő ellen. A kormányfő épp akkor nem tartott nagygyűlést Budapesten, szakítva az eddigi hagyományokkal, amikor ott több tízezren tüntettek. Még az orosz sajtóban is szégyenletesnek írják, hogy itt a tanárok ilyen keveset keresnek. Először szenteltek szobrot női szabadságharcosnak. Atlantában Szeles Erika kapott szobrot, aki 15 évesen katonaként és kórházi nővérként szolgálta a forradalom ügyét. Nemzetközi lapszemle.
"Az ember evolúciójáról árulkodó genetikai térkép feltárásáért adták az idei orvosi Nobel-díjat" – véli Vellai Tibor professzor, az ELTE Genetikai Tanszékének vezetője.
Bozai Ákos gimnazista, az ADOM Diákmozgalom tagja a tanárokért tartott október 23-i szolidaritási tüntetésen azt mondta: a pályaelhagyók száma úgy nő, mint Mészáros Lőrinc vagyona. (…) "Milyen oktatás az, ahol a kémiát tesitanár tartja?" – tette fel a kérdést. A szervezők szerint 80 ezren voltak.
Nem nyilvános rendezvényen, kordonok mögött beszélt Orbán Viktor október 23-án. A miniszterelnök Zalaegerszegen a Nyugat árulásáról és brüsszeli magaslesről is szólt.
Nápoly, Petőfi híd, Conti kápolna, PannKa Part, Alsóbogát és a Pál utcai fiúk újabb megörökítése: ezek voltak az Utcafront témái.
A Gorillák Nemzetközi Világnapján, szeptember 24-én indult a „Passzold vissza, Tesó!” című használt mobiltelefon-visszagyűjtő kampány őszi szakasza.
A Hangosfilm – Szélesvásznú verzió szombati adásában bemutattuk a Fűző című új francia drámát.