Kölcseys tanár: Mi óvatosabbak vagyunk
Poros Klára, a Kölcsey tanára, aki franciául tanítja a matematikát, az ő iskolájukban kezdődött elbocsátásokra reagálva azt mondta: "én félek, a kollégáim közt ez változó".
Poros Klára, a Kölcsey tanára, aki franciául tanítja a matematikát, az ő iskolájukban kezdődött elbocsátásokra reagálva azt mondta: "én félek, a kollégáim közt ez változó".
Dávid Ferenc szerint Matolcsy György lényegében elismerte, hogy a kormány gazdaság-, szociál- és monetáris politikája "teljes zsákutca".
"Ha Matolcsyt gyalázni fogják, akkor vagy nagyon ravasz a terv, vagy valóban elszabadult a nemzeti bank elnöke. Ha a szavait mérlegelik, elemezgetik, akkor gyanús, hogy valami összjáték folyik itt."
Sikeres konferenciát szervezni nem kis kihívás, hiszen rendszerszinten kell gondolkodnunk, és számos apró dolgot el kell intéznünk ahhoz, hogy a közönségünk végül elégedetten álljon fel a székből. Melyek a leggyakoribb hibák, amelyeket mindenképpen el kell kerülnünk, ha sikeres rendezvényt szeretnénk lebonyolítani? Cikkünkből pontosan kiderül!
Bár az uniós költségvetésből a következő öt évre 5300 milliárd forint érkezhet az agráriumba, a gazdasági helyzet, az infláció miatt ez korántsem menti meg a helyzetet. Forgács Barna agrárszakértő a Reggeli gyorsban arról beszélt, hogy jövőre négyszeres áremelkedéssel számolnak, a magas kamatokra panaszkodott, és arról beszélt, hogy az öntözés növelése érdekében a földtörvényt módosítani kellene.
Iványi Gábor bízik abban, hogy a tanárok kitartanak követeléseik mellett, mert így a kormány nem tudja "felszalámizni" az elégedetlenek táborát.
A miniszter szerint az EU el akarja törölni a nemzeteket. De ők nem hagyják, ezért fasisztának és orosz ügynöknek bélyegzik a magyar kormányt. Külföldi lapszemle.
Barcelona, Szombathely, Kína, Svájc mellett Budapest - a Vizafogó, az Állatorvostudományi Egyetem és a régi Margit híd - fért bele aktuális építészeti barangolásunkba az Utcafrontban.
A szurkolókkal kapcsolatban a katari világbajnokság szervezői ugyanazt gondolták, mint amit magáról az egész vb-ről is: ez egy olyan kincs, ami nekünk nincs, ergo megvesszük. És pontosan ez is történt - állítja M. Dénes Tamás Zenés sporthíreiben.
Avagy a feszültség mindig kiutat keres. Galgóczy László nyelvész, bár maga nem beszél rondán, rengeteg munkával kutatja a káromkodások kialakulását. Kedvencét is elárulta.
Aki túl sokat tanul, annak esetleg eszébe juthat a tudást másnak is átadni, aztán csak a baj van vele.
A kortárs magyar költészet egyik kimagasló szerzőjének versét hallgathatják meg ma internetes irodalmi rovatunkban.