Vezetői romantika a magyar társadalomban

A mai politika egyre inkább személyes ügynek tűnik. A vezetők nem csupán döntéshozók, hanem identitásunk szimbólumai is: híveik rajonganak értük, ellenfeleik viszont elutasítják őket. De miért alakul ki egyes politikai szereplők körül szinte vallásos elköteleződés, míg másokat a választók teljesen elutasítanak? Milyen szerepet játszik a karizma ebben a folyamatban?

Az erős vezető iránti igény rendkívül elterjedt a magyar társadalomban. Egy felmérés szerint a magyarok 80 százaléka populista attitűdökkel rendelkezik, a politikát alapvetően "a nép" és "a korrupt elit" harcaként értelmezi.

Az ilyen világnézettel rendelkező emberek idealizálják a vezetőket, úgy gondolják, hogy a politikai és társadalmi változásokat elsősorban a határozott, erős vezetők hozzák el, nem pedig az intézmények vagy strukturális tényezők.

Ez a "vezetői romantika" megmagyarázza, miért vonzódnak sokan olyan politikusokhoz, akik magabiztos, határozott fellépésükkel és a status quo megkérdőjelezésével tűnnek ki.

A magyar választók – legyenek kormánypártiak vagy ellenzékiek – a politikai sikereket és kudarcokat elsősorban a vezetők személyes képességeinek tulajdonítják, nem pedig tágabb rendszerszintű tényezőknek.

Ugyanakkor a populista attitűdök önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy valaki egy adott vezetőt karizmatikusnak lásson. Ebben a pártos identitásnak van döntő szerepe: saját politikai vezetőnket inspirálónak és kivételesnek látjuk, míg az ellenoldal vezetőjét unalmasnak vagy akár veszélyesnek tartjuk.

Minderről Rózsa Péter Metz Rudolfot, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársát és Kövesdi Veronikát, az intézet kutatóját kérdezte.

A teljes adást meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva.
(Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)