"STOP NER" – egy fontos jogi akcióról
24/04/2025 14:53
| Szerző: Rózsa Péter/Klubrádió
Milyen eséllyel szállhat szembe a magyar civil társadalom a kiépült, jogi fedezet mögé rejtőző diktatúrával? A mai Másrészről vendégei Perintfalvi Rita teológus, közgondolkodó és Marczingós László ügyvéd, akikkel arról a beadványról beszélgetünk, amellyel azt szeretnék elérni, hogy ne lehessen olyan magyar jogszabályok alapján büntetni valakit, amelyek szembe mennek az uniós joggal.
STOP NER – kissé cinikusan e címmel illethetjük azt a nagyszabású jogi akciót, amit a Civil Bázis Egyesület, Perintfalvi Rita teológus, közgondolkodó és Fleck Zoltán jogszociológus együtt indított a magyar állam ellen.
A kereset már a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt van, készítője Marczingós László ügyvéd szerint nem kétséges, hogy a bíróságnak be kell fogadnia az ügyet. Ez amolyan főpróbája annak, hogy civilek megakadályozhassák, hogy a magyar kormány olyan, többnyire önkényes, az európai alapszerződéssel ütköző jogszabályokat alkalmazzon, amelyekkel alapvető állampolgári jogokat korlátozhat.
Az április 24-i Másrészrőlben az ügyvéd mellett Perintfalvi Ritával vitatjuk meg, milyen eséllyel szállhat szembe a magyar civil társadalom a kiépült, jogi fedezet mögé rejtőző diktatúrával.
Orbán Viktor elhíresült, "poloskázó" beszéde után határozta el Horgas Péter, a Civil Bázis Egyesület egyik alapítója, hogy e beszédben megfenyegetett embereket, illetve szakmai köröket, tehát az Orbán szerint „korrupt dollárokból” vett politikusokat, bírókat, civileket, újságírókat meg kell védeni, de ehhez jogi hátteret kell biztosítani.
A műsorban elhangzik, hogy erre azért van lehetőség, mert a bíróság megtilthatja minden olyan hazai jogszabály alkalmazását, ami sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, vagyis a gyülekezés, az egyesülés, a véleménynyilvánítás és tájékozódás szabadságát.
Miért fontos ez? Elsősorban azért, mert elejét veheti annak, hogy a hatóságok a tüntetések résztvevőit, a sajtóban és nyilvánosan véleményt nyilvánítókat, de például akár egyes ügyek bíróit, akik mérlegelik az uniós jog alkalmazását valamely ügyben, szankciók érhessék. Ma ugyanis egyes hazai jogszabályok olyan jogok gyakorlását korlátozzák, amely jogokat az EU véd, és amelyek érvényesüléséről a magyarországi bírói gyakorlat csak utólagos jogorvoslatban gondolkodik. Vagyis előbb a hazai törvényt alkalmazza, ami alapján az elkövetőt megbüntethetik, amíg később, más fórumokon az uniós jog szerint majd felmentést nyerhet. A kereset lényege, hogy a szankciók alkalmazását megakadályozza, amennyiben az ezt megalapozó jogszabály szembe megy az EU jogrendszerével.
interjú Marczingós Lászlóval és Perintfalvi Ritával
2025. április 24., csütörtök 19:00
Mősorvezető: Rózsa Péter
Szerkesztő: Somfai Péter