Miért nem lesz Amerikából Magyarország?

A szerzőpáros megállapítja, hogy miközben Orbán képes volt módszeresen kiüresíteni Magyarországon a demokratikus államot, Trump ilyen irányú kísérletei az Egyesült Államokban sokkal nagyobb korlátokba ütköznének. Ezért a két vezető felfogásának nagy fokú hasonlósága ellenére Washington teljes orbanizálása valószínűtlen.

Madlovics és Magyar felhívja a figyelmet arra a jelenségre, hogy a progresszíveknek az univerzális liberális értékekről vallott felfogása a problémákat illetően erkölcsi korlátokat emelt, de nem nyújtott megoldást, míg a populisták erkölcsi korlátok nélküli megoldást kínáltak. És ha a megoldást nem is tudják nyújtani, az erős vezető víziója akkor is lenyűgöző alternatívát jelent.

A különbségeket kifejtve, a két szerző egyfelől utal arra, hogy Trump nem uralja olyan mértékben a republikánus pártot, mint amennyire Orbán a Fideszt, ahol például nem tartanak előválasztásokat az elnökjelöltségre pályázók között. A Fideszben nincs olyan, hogy hűség a párthoz: csak Orbánhoz való hűség létezik - írják. Másfelől kiemelik, hogy az aránytalan választási rendszernek köszönhetően Orbán olyan szupertöbbséghez jutott a parlamentben, hogy kedvére átírhatta az egész alkotmányt és az alapvető jogszabályokat. Trumpnak sokkal nehezebb dolga lenne – hangsúlyozzák, és azzal a hasonlattal élnek, hogy a magyar demokrácia olyan hajó, amelyet elég egy helyen megfúrni, és attól már elsüllyed, míg az amerikai demokrácia hajója rekeszekre van osztva, és így akkor is a felszínen marad, ha nagyobb léket kap.

Trump azon kísérletei, hogy gyengítse a végrehajtó hatalom korlátját jelentő fékeket és ellensúlyokat, a szövetségi közigazgatásban a tisztogatásra irányuló erőfeszítései, a záporozó elnöki rendelkezések, amelyek látványos kihívást intéznek a végrehajtó hatalom visszafogásával szemben, megrengethetik ugyan az Egyesült Államok demokratikus normáit, de ezeknek a terveknek még egyike sem került a Kongresszus elé, és közülük sok elképzelés jogalkotási útakadályba fog ütközni – vélekedik Madlovics és Magyar. A szerzőpáros az amerikai szövetségi berendezkedésnek arra a sajátosságára is utal, hogy az egyes államok széles körű önállóságot élveznek. Emellett felhívják a figyelmet a médiaviszonyokban kimutatható eltérésekre – nem csupán arra, hogy Trumpnak igen nehéz lenne olyan médiafölényre szert tennie, mint amilyennel Orbán rendelkezik, hanem arra is, hogy Amerikában más a média működési módja, és még a Trump szócsövének tekintett Fox News is megszólaltat demokratákat, és kétpárti vitákat szervez.

A február 23-i parlamenti választásra készülő Németországnak egy újabb Helmut Kohlra lenne szüksége, de helyette Friedrich Merzet kapja – írja az EUObserver című brüsszeli portál. A cikk felidézi, hogy amikor Kohlt kancellárrá választották, a nyugati világ akkor is súlyos válságban volt. A Szovjetunió a nyolcvanas évek elején Afganisztánban megpróbálta érvényesíteni szuperhatalmi státusát, Európa keleti felében pedig korszerű, SS-20-as rakétákat telepített, amelyek képesek lettek volna csapást mérni a NATO-ra.

Németországot ma – írja a szerző - hasonló módon létében fenyegetik a geopolitikai kihívások. Vlagyimir Putyin megindította Európában a második világháború óta az első államok közötti háborút, és gyakran fenyegeti nukleáris konfliktussal a Nyugatot. Az orosz imperializmus 2022-es nagyszabású visszatérése a német külpolitika radikális irányváltásához vezetett. Olaf Scholz felismerte, hogy Németországnak többet kell szánnia védelemre és biztonságra. De három évvel a háború kirobbanása után a kancellár által meghirdetett korszakváltás megvalósítása alapvetően még mindig várat magára. Scholz alatt romlott Németország viszonya két nagy uniós szomszédjával és partnerével, Franciaországgal és Lengyelországgal. Tavaly októberben a lengyel kormányfő bevonása nélkül tartottak Ukrajna ügyében csúcstalálkozót Berlinben a nyugati vezetők. A német kormány azt is halogatta, hogy megtiltsák az orosz cseppfolyósított gáz szállítását, és hogy felelősségre vonják a szankciókat megsértő uniós vállalatokat – sorolja szemrehányásait az EUObserver cikkírója.

Ezzel szemben az 1982-ben hivatalba lépett Kohl a maga idejében hatékonyan hozzáigazította Németországot a bonyolult geopolitikai helyzet követelményeihez. Megértette a szovjet agresszió hiteles elrettentésének lényegbevágó jelentőségét, és hozzájárult a Pershing II-es amerikai rakéták nyugatnémet területen való telepítéséhez. Bár akkor sokan bírálták a döntését, az kulcsfontosságú volt a hidegháborús feszültség enyhítését illetően. Ugyanakkor Kohl erős szövetséget alakított ki Francois Mitterrand francia elnökkel, és partnerségük megvetette az 1992-es Maastrichti Szerződés, az Európai Unió alapjait. Emellett tudatában volt annak, hogy Németország történelmi felelősséget visel a Lengyelországgal való kölcsönös bizalom és megértés kialakításáért, és élen járt az EU keleti bővítésében. A Kohl által megtestesített államférfi alakja fájdalmasan hiányzik ma Európában – hangsúlyozza a portál.

A választások nyomán most várhatóan a kereszténydemokrata Friedrich Merz lesz a kancellár, akinek az EUObserver szerint az lesz a dolga, hogy újra megragadja azt az európai szellemiséget, amely áthatotta Kohl kancellári tevékenységét.