Trump forradalma Európába érkezett - nemzetközi lapszemle
25/06/2025 06:32
| Szerző: Kárpáti János/Klubrádió
– írja a brüsszeli Politicoban publikált közös véleménycikkében Ivan Krastev neves politikatudós és Mark Leonard, a Külkapcsolatok Európai Tanácsa elnevezésű elemzőműhely társalapító igazgatója.
Krastev és Leonard szerint az európai tömb szélsőjobboldala a nemzeti szuverenitásnak a föderalista EU által megtestesített fenyegetéssel szembeni szenvedélyes védelmezőjéből csaknem egy csapásra olyan, nemzeteken átívelő mozgalom élharcosává vált, amely egyfajta civilizációs nacionalizmust hirdet. Ennek ellentéteként pedig fősodorbeli pártok – vagy inkább mondjuk így: az eddigi globalisták – újabban szuverenistaként határozzák meg önmagukat, mint akik a nemzeti méltóságot védelmezik azzal a jelenséggel szemben, amit ők Washington ideológiai beavatkozásaként fognak fel. Az európai populista pártok támogatói immár nem protestszavazók. Szerintük Trump újraválasztása jó lesz az Egyesült Államoknak, és ők rokonszenvvel, fellelkesülten figyelik az elnök lépéseit. Az európai szélsőjobboldali politikai vezetők pedig másolják Trump politikáját mindenben, beleértve a bevándorlás kérdését, vagy éppen az országos bürokrácia gépezetének a szétrobbantását. Olyan transzatlanti ideológiai viszonyok jönnek létre, amelyek közepette a választóvonal immár nem az Amerika-párti és az Amerika-ellenes európai országok között húzódik, hanem a Trump-párti és a Trump-ellenes pártok között. Az viszont még nem világos, hogy az európai szélsőjobb a nagy haszonélvezője vagy a vesztese lesz-e Trump forradalmának. E pártok támogatottsága az amerikai elnök pozíciójának az alakulásától függ, ugyanúgy, ahogy a hidegháború idején a nyugat-európai kommunista pártok támogatottsága attól függött, miként tekintettek az emberek a Szovjetunióra.

A Politico vendégkommentátorai a Külkapcsolatok Európai Tanácsa által végzett felmérés alapján arra is kitérnek, hogy Trump újraválasztásával az öreg kontinens végre kénytelen komolyan venni saját biztonságának az ügyét. Miközben az orosz agressziótól való félelem továbbra is jobbára azokra az országokra korlátozódik, amelyek közvetlenül határosak Oroszországgal, megjelent az egyértelmű összeurópai aggodalom, hogy nem következik-e be nukleáris konfliktus, nem tör-e ki újabb világháború. Az európaiak többsége ma helyesli a védelmi kiadások növelését, valamint Ukrajna támogatásának a folytatását abban az esetben, ha az Egyesült Államok megvonja támogatását Ukrajnától. Sok országban még a kötelező katonai szolgálat bevezetésével is egyetértenének. Számos országban – Olaszország és Magyarország nem tartozik ezek közé – több mint 60 százalék támogatja az európai nukleáris elrettentő képesség megteremtését is.
Most pedig néhány megállapítás a müncheni Süddeutsche Zeitungból a szombatra tervezett budapesti Pride-dal kapcsolatban. A liberális bajor lap kiemeli, hogy egy EU-biztos és mintegy hetven európai parlamenti képviselő tervezi részvételét a rendezvényen, de hogy azt végül megtartják-e, még most sem teljesen egyértelmű. A belga Hadja Lahbib, aki az egyenlőség ügyének a felelőse az uniós javaslattevő-végrehajtó testületben, csak akkor lesz ott a felvonuláson, ha azt nem tiltják be a magyar hatóságok. Ellenkező esetben csupán megbeszéléseket folytat majd a civil szervezetek képviselőivel. A német szerző felteszi a kérdést, hogy vajon feldühíti vagy pedig titokban örömmel tölti el Orbán Viktort az EU-biztos és a több tucat EP-képviselő kilátásba helyezett megjelenése. Utóbbi abban az összefüggésben értelmezhető, hogy Orbán az általa 'brüsszeli eurokratáknak' nevezett tisztségviselőket olyan, a néptől elidegenedett elitnek állítja be, amely beavatkozik a nemzet dolgaiba.

Az Európai Néppárttól csak Maria Walsh ír EP-képviselő tervezi részvételét az ünnepen. Ő kifejezetten a szexuális kisebbségek ügyének a felkarolója az Európai Parlamentben. A néppárti frakcióban tőle eltekintve egyetértés uralkodik azt illetően, hogy célszerű távol maradni a rendezvénytől, mégpedig Magyar Péterre tekintettel, akinek a Tisza Pártja a Néppárthoz csatlakozott. Magyarék – írja a Süddeutsche Zeitung – a közvélemény-kutatások szerint vezetnek a Fidesz előtt. A Tisza Párt vezetője a jövő tavaszi választásokra készülve a burjánzó korrupciót, az oktatási rendszer hiányosságait, a kórházak rossz állapotát akarja szóvá tenni, és ezzel kívánja legyőzni Orbánt. Azt viszont kontraproduktívnak tartaná, ha Budapest utcáin európai parlamenti képviselők lengetnék a szivárványos lobogót, mert az Orbán narratíváját erősítené, miszerint Brüsszel maga alá akarja gyűrni Magyarországot.
2025.06.25., szerda 6.00
Szerkesztő: Kárpáti János
