Köszönjük, hogy támogattak minket.
Másrészről

Mit lehet kezdeni az alkotmánnyal?

8/05/2025 15:58

| Szerző: Rózsa Péter/Klubrádió

Sokszor hangoztatott cél, hogy ne csak kormány-, rendszerváltás is legyen. Ehhez azonban új alkotmány is kellene. A Másrészrőlben erről vitáztunk Bárándy Péter volt igazságügyminiszterrel és Fleck Zoltán jogszociológussal.

2025. május 08. Másrészről (2025. május 08., csütörtök 19:00)
52:11
00:00
Műsorvezetők: Rózsa Péter Szerkesztők: Somfai Péter
A Fidesz törvényellenesen gyakorolja a hatalmat. 2010-ben ugyanis a 2/3-os többségű Fidesz-KDNP-kormány felesküdött a Magyar Köztársaság Alkotmányára. Ezután önkényesen, és a Fidesz érdekeinek megfelelő részletekkel megírta az Alaptörvénynek nevezett szöveget, ezt viszont törvényt sértve nem fogadtatta el a választókkal, tehát megszegte a – szintén törvényben rögzített – konszenzuális jogalkotás előírását. Azóta pedig már 15 alkalommal meg is változtatta.

Ezen túl, az Alaptörvénybe az érvényes alkotmányból átvette a következő passzust: "Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására."

Tehát még saját alaptörvényét is megszegte és megszegi azóta is.

Mit lehet ezzel kezdeni? A 2026-os választás tétje tehát az, hogy nem egyszerűen kormány-, hanem egy rendszerváltás történjen, ami csak új alkotmánnyal lehetséges.

A Másrészrőlben ennek részleteiről vitáztunk Bárándy Péter volt igazságügyi miniszterrel és Fleck Zoltán jogszociológussal.

Bárándy Péter, Fleck Zoltán
 
Balról jobbra: Rózsa Péter, Bárándy Péter és Fleck Zoltán l
Fotó: Mátyus László
 

A teljes adást meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva.
(Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a műsor meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

Másrészről/Bárándy Péter és Fleck Zoltán
2025. május 8., csütörtök 19:00
Műsorvezető: Rózsa Péter
Szerkesztő: Somfai Péter