„1%
Reggeli gyors

SZFE: elkezdődött a sztrájk, tovább marad a blokád

1/10/2020 15:55

| Szerző: Klubrádió/szg

Kétnapos sztrájkot tartanak a Színház- és Filmművészeti Egyetem dolgozói. Bagossy László, az SZFE színházművészeti intézetének volt vezetője elmondta: nem lesz könnyű kimozdulni ebből a patthelyzetből; minden, ami történik, ellene megy a jogállamiságnak, a Színiakadémia szellemének. 

2020. október 01. Reggeli gyors / részlet, Bagossy László (20.10.01.)
04:54
00:00

Október elsején és másodikán sztrájkolnak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozói. A hallgatók szerda este szavazással döntöttek arról, hogy az éppen egy hónappal ezelőtt elfoglalt Vas utcai épület után blokád alá veszik az SZFE Film- és Médiaintézetének Szentkirályi utcai épületét is. Őrséget állítottak, a kapun csak az egyetem polgárai léphetnek be.

Bagossy László, az SZFE színházművészeti intézetének csütörtöktől csak volt vezetője elmondta: ők se szakértők sztrájkügyben, az elmúlt napokban-hetekben komoly erőfeszítéseket tettek, hogy megértsék a jogszabályokat, jogászokkal konzultáltak, gondolták végig a folyamatot.

Korábban már volt egy figyelmeztető sztrájk, de az csak néhány órán át tartott. Most két napig a dolgozóik sztrájkolnak, alkalmazottak és óraadók is, akik nincsenek munkaszerződésben, támogatólag vannak jelen. Interneten keresztül is csatlakoztak a sztrájkolókhoz, mert vannak órák, amelyeknek online kellene tartaniuk.

Bagossy László azt mondta: erős szimbolikus gesztus a sztrájk, és fontos eleme a szolidaritás, valamint az, hogy mások is szolidárisak legyenek velük. Sokan csatlakoztak is, például szakszervezetek. Az egyetemen fennmarad a blokád, a diákok erről döntöttek.

Közölte: Vidnyánszky Attila, a kuratórium vezetője kinevezett két új rektorhelyettest, de mivel ehhez szerintük jogellenesen írták írták át egyetem szervezeti és működési rendjét, az ő hivatalba lépésüket se tartják elfogadhatónak az SZFE részéről. Nem lesz könnyű ebből a patthelyzetből kimozdulni; az egész mechanizmus ellene megy a jogállamiságnak, a Színiakadémia szellemének. Műsorvezetőnk, Para-Kovács Imre megjegyezte: „könnyebb a Tótékat előadni ezzel az úriemberrel”, az új kancellárral, Szarka Gábor ugyanis katonatiszt, ezredes volt. 

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Facebook

Reggeli gyors
2010.10.01. 08:50
Műsorvezető: Para-Kovács Imre