Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a Klubrádiót 2026-ban is
Publicisztika
A vádlottak padja - Hardy Mihály jegyzete
Publicisztika

A vádlottak padja - Hardy Mihály jegyzete

Furcsán hangozhat, de ettől még tény, hogy Európa legnagyobb és legtekintélyesebb nemzetközi szervezete nem volt felkészülve ilyenfajta belső bomlasztásra és cinikus árulásra, amit Orbán Viktor és Szijjártó Péter bemutatott.

Szegények – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Szegények – Szénási Sándor jegyzete

Amikor a görénykurzus névadója a kampányban elismerte, hogy elvesztette a nagyvárosokat, az értelmiséget, és a középosztály javát, akkor ez már régi igazság volt, és ez látszott is a Fidesz kommunikációján. Emlékszünk arra a borzongató emoji-kampányra, amelyhez már olvasni sem kellett tudni, a sárga arcok hangulatjelei dühöket, félelmeket, vagy éppen boldogságot irányítottak az ellenfelekkel szemben, az utóbbit viszont a Fideszre természetesen. Hogy az üzenet még érthetőbb legyen, az ellenzék biztos megítélése érdekében szarkupacokat ábrázoló emojikat, és hányással küzdőket is bevetettek. Még, vagy megint, most is ott vannak a falakon.

Előmásznak a roncsból a fideszes sofőrök - Kárpáti Iván jegyzete
Publicisztika

Előmásznak a roncsból a fideszes sofőrök - Kárpáti Iván jegyzete

Van az a jelenség, amikor egy súlyos autóbaleset után, valaki szerencsésen kimászik saját lábán a roncsból, feláll és látszólag irracionális dolgokat kezd művelni. Össze-vissza mászkál, keresi az öngyújtóját, nyomkodja a telefonját, irreleváns kérdéseket tesz fel a segítségére sietőknek. Még csak a fejét sem ütötte be, egyszerűen még tart a sokk hatása, azt sem tudja hol van és valójában mi történt vele.

Leomló bástyák - Rózsa Péter jegyzete
Publicisztika

Leomló bástyák - Rózsa Péter jegyzete

Elképesztő milyen gyorsan omlanak le ennek a 16 évnek a bástyái. Az is elképesztő – bár ez igen erős magyar értelmiségi hagyomány –, hogy ezzel együtt hogyan jelentkeznek a huhogók, a még el sem kezdett reformok azonnali bírálói.

Kimegy, beül – Kárpáti Iván jegyzete

18/06/2024 18:02

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Szikora Gábor

Magyar Péter mondanivalója, álláspontja, ilyen tempó mellett finoman szólva nem mindig koherens. Azt mondta, nem megy Brüsszelbe, majd egy irányított szavazással legitimálta döntését, amit idővel azok a hívei is megbocsátanak neki, akik most úgy gondolják, hogy vezetőjük megy a tutiba, havi tízezer euróért, plusz extrák.

2024. június 18. Esti gyors - részlet l Kárpáti Iván jegyzete (2024.06.18.)
02:21
00:00

Sűrűn jönnek a kanyarok február óta. Az év még úgy indult, hogy a szélesebb közvélemény előtt gyakorlatilag ismeretlen Magyar Péter, a Fidesz akkori EP-listavezetőjének volt férje, Mészáros Lőrinc bankjának felügyelőbizottsági tagja volt. Aztán jött a kegyelmi botrány, amit Orbán Viktor már leginkább, mint Novák-ügyet próbál keretezni.

Szóval az elnök távozása óta alig több mint 3 hónap telt el, és a helyzet az, hogy Varga Judit nem megy az EP-be, Magyar Péter saját pártjának listavezetőjeként viszont ott lesz. Magyar a várakozásokon felül sikeres választási eredmény után valószínűleg azonnal eldöntötte, hogy menni fog. Hét képviselővel az Európai Néppárt frakciójában a nagyobb küldöttségek közé fognak tartozni, kinéz nekik egy parlamenti alelnöki poszt, bizottság vezetése, sok minden, amivel láthatóak lesznek. Nem mellesleg mentelmi jog, ki tudja mit hoz a jövő itthon.

Magyar Péter mondanivalója, álláspontja, ilyen tempó mellett finoman szólva nem mindig koherens. Azt mondta, nem megy Brüsszelbe, majd egy irányított szavazással legitimálta döntését, amit idővel azok a hívei is megbocsátanak neki, akik most úgy gondolják, hogy vezetőjük megy a tutiba, havi tízezer euróért, plusz extrák.

Ma este fog részletesen beszélni erről, már műsorunk után. Bár a Tiszának, de főleg neki jelenleg több mint 1,3 millió szavazója van, nincs bent a magyar Parlamentben, 2026 pedig messze van, innen nézve racionális döntést hozott. Az EPP a tenyerén fogja hordozni Orbán lehetséges kihívóját, olyan ajtók nyílnak meg előtte, olyan telefonszámok kerülnek a telefonjába, amikről soha nem álmodhatott.

A Fővárosi Közgyűlésben pariban vannak a Fidesszel, Karácsony nélkülük mozdulni sem fog tudni. Az én prognózisom az, hogy a főpolgármester egy évet sem fog tudni kihúzni, Magyar akkor buktatja meg, amikor megvan a megfelelő jelöltjük a helyére. Ja, és Gyurcsány Ferenc ma egy 2 perc 43 másodperces videóban nem mondott semmit a megsemmisülés szélén álló magyar baloldalról. Majd biztos a könyvében.

Kárpáti Iván jegyzete az Esti gyors 2024. június 18-i adásában hangzott el.