„Köszönjük,
Azt beszélik

Kétezer gyerek, három intézmény, egy iskolapszichológus

13/10/2023 12:57

| Szerző: Józsa Márta/Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

Kecskeméten kétezer gyerekre jut egy iskolapszchiológus  – a probléma persze túlmutat a helyi szinten. Szombathelyen kútba esett a magánkórház terve, Egerben gyanúsan sokba kerül a Lenkey-ház felújítása és Kecskemétre visszakanyarodva  – ott a szerencsén múlik, hogy épp működik-e a Tiborcz-féle közvilágítás – ezekről volt szó az e heti Azt beszélikben.

2023. október 13. Azt beszélik (2023. október 13., péntek 15:00)
22:47
00:00
Szerkesztők: Józsa Márta
Az Azt beszélik október 13-i megállói Kecskemét – ide a műsor végén is visszatértünk – valamint Szombathely és Eger voltak.

Kecskeméten három iskolában kétezer gyerekre jut egy pszichológus, pedig rengeteg gyereknek és főleg kamasznak lenne szüksége segítségre. A törvény alapján ötszáz diák után igényelhet egy iskola egy félállású iskolapszichológust, de az intézmények sokszor nem érik el ezt a létszámot, vagy ha el is érik, akkor is előfordul, hogy inkább csak óraadóként foglalkoztatják a szakembereket – számolt be a kecsup.hu. A bér nagyon alacsony a felelősség pedig óriási – Hraskó István, a kecsup.hu munkatársa mesélt a Kecskeméten messze túlmutató problémáról.

 
Forrás: Flickr
 

Évek óta tervezték, úgy tűnik megfeneklett a szombathelyi magánkórház projekt, ami a volt cipőgyár területén épült volna – számolt be a nyugat.hu a napokban. A részleteket Szilágyi József, a lap újságírója mondta el.

Weil Zoltán Egerből a Lenkey-ház méregdrága felújítása okán bennfentes pályáztatásra gyanakszik – ő számolt be a történetről.

 
A Lenkey-ház Egerben nyáron, az aktuális felújítás előtt.
 
Ez a szülőháza Lenkey Jánosnak, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tábornoka volt. A 400 milliós felújítás az EU támogatásával valósul meg, a projekt célja létrehozni egy kiállítást a tábornok emlékére.
 
Forrás: Eger TV YouTube-csatornája
 

Végül visszakanyarodtunk Kecskemétre: Gunity Zoltán egy utca történetét mesélte el, ahol csupán a szerencsén múlik, hogy mikor működik a közvilágítás és mikor kell a sötétben botorkálni. A téma örökzöld, különösen, hogy az ottani lámpákat is Tiborcz István szereltette anno.

Azt beszélik
2023. október 13. péntek, 15:00
Szerkesztő-műsorvezető: Józsa Márta
Szerkesztőasszisztens: Lehoczky Mirjam