„Klubrádió
Reggeli gyors

Gyülekeznek a felhők a kormány feje fölött

8/05/2020 09:45

| Szerző: Klubrádió

A legtöbb európai országban nőtt a kormány népszerűsége a válsághelyzetben, nálunk nem. A Fidesz támogatottsága változatlan, az ellenzéki pártok viszont erősödtek.

2020. május 08. Reggeli gyors - részlet 20.05.08. Pulai András
10:30
00:00

A kormány válságkezelésével úgy általában elégedett a többség, de ha az ehhez kapcsolódó intézkedések konkrétak megnézzük, akkor már egyáltalán nem. A cégek, vállalkozók támogatásával sem, az emberek segítésével pedig végképp nem. A Publicus Intézet kutatásából az is kiderül, hogy a felhatalmazási törvény sem tetszik a megkérdezetteknek, még a fideszes szavazók 30 százaléka is rossznak tartja. Ami pedig az egészségügyben történik, az tényleg jelzés értékű. A megkérdezettek 81 százaléka nem ért egyet a tesztelési gyakorlattal, kifogásolják a védőfelszerelések hiányát, és még lehetne sorolni, hogy mi mindent. Pulai András, a Publicus ügyvezetője tehát úgy látja: gyülekeznek a felhők a kormány feje fölött.

Az induló óriásplakát-kampányról, amely épp az emberekről való gondoskodást hivatott sugallni, a szakember úgy vélekedik, hogy annak nem lesz hatása. Az ellenzéki szavazókra semmiképp sem, de látni kell, hogy mintegy félmillió ember van munka nélkül, illetve lesz hamarosan, ugyanennyien vannak fizetés nélküli szabadságon. Az emberek kétharmadának alig van pénztartaléka, legfeljebb pár hónapra való, hát a plakát valószínűleg sovány vigasz lesz. Ilyen sokk a rendszerváltáskor érte a társadalmat, akkor szűntek meg munkahelyek milliós nagyságrendben, de az sem történt ilyen gyorsan.

A járvány előtt az ellenzéki pártok már egész jó kört futottak, tudtak potenciális szavazókat toborozni a bizonytalanok közül. Aztán a vészhelyzetben ezek a szavazók újra elbizonytalanodtak, márciusban veszített támogatottságából az ellenzék -különösen a Momentum-, áprilisban viszont ismét jött föl. Ebben szerepe lehet annak, hogy a baloldali pártoknak hagyományosan erős szociális üzeneteik vannak.

A Publicus adatai összefoglalva:

Az összes megkérdezett körében a DK 8 százalékon áll, az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik 7-7 százalékon, a Momentum 5 százalékon. A biztos szavazóknál a DK 11 százalékot, az MSZP-Párbeszéd 9, a Jobbik 8, a Momentum 6 százalékot ért el. Az  LMP 1-2 százalék körül áll. A Fidesz a teljes népességben 29 százalékot, a biztos szavazók körében 40 százalékot tudhat magáénak.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Sóki Tamás.

Reggeli gyors
2020.05.08. 06:00
Műsorvezető: Pálinkás-Szüts Róbert