Forró krumpli – Józsa Márta jegyzete

„Vajon mit szólna "R. Fischbein" német állampolgár, átlagember, ha ígérnének neki öt kiló krumplit, ha mondjuk a CDU-ra szavaz?” Tette fel a megfontolásra ítélt kérdést Tóth Tamás, Berlinben élő képzőművész cimborám. Magyarul tette fel, így nem tudjuk, mi lenne a német válasz, a magyart is csak latolgatjuk. Ám tény, hogy a héten hónapok óta tartó találgatássorozaton jutottunk túl, immár hivatkozni lehet arra, hogy meddig kell még vágnunk a centit a demokrácia legszentebb ünnepéig, egyben az egyetlen nagymintás közvélemény-kutatásig, az úgynevezett választásig. Amikor forró lesz a krumpli. Amelyen úgynevezett fair keretek között úgynevezett autonóm választók ikszelnek majd valamit, amire úgynevezett eredményként lehet majd hivatkozni. Hogy eddig mi történt, és addig mi történik majd, azt jó eséllyel elmossa majd a kollektív amnézia. Sejtjük így, most, hogy a szatyori palotában megadták a kilövési engedélyt, azaz kiírták a kampány, meg persze az annak csúcspontját jelentő választás időpontját. Hogy április 12-én mi várható, nagy talány, de hogy 13-án mi lesz, azt pontosan tudjuk: nemzeti macskajaj. De az összpárti katzenjammert megelőzően, hogy kedveskedjem e másnaposságra vonatkozó ódivatú kifejezéssel, sok öröm vár még ránk. Elmulatjuk addig, amit el lehet még, a lerabolt pincék nedűjéből még maradt talán egy kis habzsolási és dőzsölési segédkellék. Akad, aki gyorsan, egy karácsonyesti törvénymódosításnak köszönhetően a ménesbirtokai mellé csaphatja azokat az állami földeket, amelyeket amúgy eddig a rabok művelhettek meg, kettős céllal. Egyrészt, hogy munkára, tehát társadalmi visszailleszkedésre nevelődjenek, másrészt, hogy eltartsák magának a börtönnek az étkeztetését. Igen ám, de ha ez folytatódna, kevesebb harácsolni való maradna, ami, lássuk be, tűrhetetlen. A legfrissebb közvélemény-kutatásokat látva egyeseknek nem maradt más lehetőségük, mint hogy nyüszítve rettegjenek a veszítéstől, a megsemmisüléstől – de a hatalmi pozícióban levők még körülnéznek a padlásokon, akad-e még valami lesöpörni való. Mondjuk fél tucat lenyúlható alkotóház, a magyar művészek további kisemmizésének kedveskedve, egy-két aranyrög a Nemzeti Bankban, és hát persze némi kiosztható krumpli is előfordul majd. Az új krumpli ma a tűzifa amúgy, aminek szociális verziója létezik ugyan, de a ráfordítható állami összeget évek óta nem emelték. Eközben a fa duplájára drágult. Értsd: így mindenkinek feleannyi jut. Ha van olyan szerencséje, hogy ötezer fő alatti településen lakik, mert ha mondjuk a falujában ötezerketten fáznak, akkor már csak abban bízhatnak, hogy valamelyik kampánystáb megtalálja őket egy talicskányi tüzelővel. De aki a mának él, az annak is örül, a krumplinak is, meg annak is, ha nem csapják fejbe akkor, ha valamit az elvárthoz képest másként gondol. Megeshet még az is, hogy a korteshadjárat hevében némelyek úgy járnak majd, mint ma egy teheráni tüntető. Úgyhogy bizakodjunk, örüljünk a mának, semmiképpen ne gondoljunk arra, hogy milyen lesz a tájkép csata után. Ahol az aranyozott paloták és az üres viskók között semmit sem fúj majd a tavaszi szél, legjobb esetben csak néhány eltüzelhető nemzeti konzultációs ívet, amit itt hagyott emlékül a Nemzeti Együttégés Rendszere, a NER.

Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2026. január 15-i adásában hangzott el.