Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
A van és a nincs - Szénási Sándor jegyzete
19/04/2025 15:05
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Az önmagáért kiálló civilség nem feltétlenül új jelenség, valami nyugatosság mindig ott volt habként a társadalmon, mint valami illúziófelhő, ami annyi generációt vezetett már félre. Van, de a vanásnál sosem több. Örökös kisebbségre ítélt.
Ha minden igaz, és miért ne lenne az, miért hinnénk mindig az ösztöneinknek, és a tapasztalatainknak, Esterházy Péter családja otthonából lesz alkotóház, találkozó-, és felolvasóhely, ankétok és külföldi fordítók színhelye és lakása, hála Vámos Miklósnak és Dragomán Györgynek.
A dolog nyilván nem csupán erről, tehát az állítólag nem létező irodalmi élet valamennyire mégis létezővé tételéről, és nem is „ csupán” Esterházy-ról szól, hanem arról, amit a magánpénzekből készített filmek, a hallgatói támogatásokból élő Klubrádió, az előfizetésekkel működő hírportálok, a nem kőszínházi társulatok emelt árú jegyeinek elfogadása mutat: a polgári öntudat, a függetlenség és a minőségi igény dacos kinyilvánítását, amit némi zavar kísér persze, merthogy igazi polgárság mifelénk csak nyomokban detektálható. Vagyis azt kellene megállapítanunk, hogy a költőnek már megint igaza van:
„Csak ami nincs, annak van bokra”.
Aminek bokra van, az biztosan lesz majd, abban szabad hinni.
Józan hangok azonban azt mondják, nagy örömködésre mégsincsen ok, részint azért, mert a sikereket egyben kéne látnunk a civil szféra beszürkülő, majd feketébe forduló, lehangolóan nagy hullafoltjaival, részben meg kérdés, hogy a romló gazdasági körülmények között ezek a támogatások meddig lehetnek fenntarthatóak. Ezzel nehéz vitatkozni, és nehéz megküzdeni azzal az érzéssel is, hogy az önmagáért kiálló civilség nem feltétlenül új jelenség, valami nyugatosság mindig ott volt habként a társadalmon, mint valami illúziófelhő, a remény, elszántság vékony, nyarat ígérő cumulus-a, ami annyi generációt vezetett már félre. Van, de a vanásnál sosem több. Örökös kisebbségre ítélt.
Ebbeli minőségében ha nehezen is, de fenntartható, viszont a terjeszkedésére semmi sem mutat, de hát mi is terjeszkedhetett volna az elmúlt másfél évtizedben az autonómia, az önálló gondolkodás, a civil intézmények és szervezetek, a polgárság híjján is fel-felbukkanó polgári önazonosság szisztematikus, és a társadalom legalantasabb ösztöneit becsatornázó politika gyilkolódásai közepette?
Ez is így van, igazuk van a józanoknak. De hát, ha már azzal kezdtük, hogy az Esterházy irodalmi centrum léte, ami az önkormányzati mellett magánerőből, kisvállalkozók felajánlásaiból, olvasók pénzeiből mégiscsak elkészül, habár a tapasztalat a bukást nagyobb joggal vizionálhatta, ad valami reményt. Lehet, hogy álnok reményt, igen. De a nempolgár polgárok tizenöt év alatt sosem mutattak ekkora erőt, mint mostanában.
Módosítok: nem biztos, hogy ezeket a mozgásokat csakis polgári indulatok vezérlik, de mindegyik mozgató mögött ott a változás vágya, minden támogató forintban a fenállóval szembeni undor kap fizikai testet, és ha ez így van, akkor egy másik jövő megnyitása sem lehetetlen. Ennyi elmondható. Hiszen volt már rendszerváltás a mi életünkben. Volt már húsz jobb évünk. De garancia nincs arra, hogy dögletes idők után az a másik jövő víg esztendőket hoz ránk.
Itt a bokor. Itt van a nincs. Lesz, ami lesz.
Szénási Sándor jegyzete Hetes Stúdió a 2025. április 19-i adásában hangzott el, meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a jegyzet meghallgatásához kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)