„1%
Reggeli gyors

DK: Gyurcsány kormányfő nem lesz, de marad a politikai életben

17/08/2020 12:56

| Szerző: Klubrádió

Nem vállalna szerepet egy 2022-ben megalakuló hatpárti kormányban Gyurcsány Ferenc, közjogi tisztséget azonban a jövőben is be akar tölteni – mondta a DK elnökének terveiről Barkóczi Balázs, a párt szóvivője.

2020. augusztus 17. Reggeli gyors-részlet/ Interjú, Barkóczi Balázs 2020.08.17.
04:22
00:00

Már évekkel korábban és az ellenzéki pártok legutóbbi, csütörtöki egyeztetésén is világossá tette szándékát Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, egykori kormányfő, aki azt közölte, hogy a 2022-ben megalakuló demokratikus és köztársaságpárti kormányban sem kormányfőként, sem miniszterként, sem más egyéb formában nem kíván részt venni. A reményeik szerint akkor már kormánypárti DK frakcióját fogja vezetni a parlamentben, valószínűleg, és így segíti majd az új kormány munkáját – mondta Barkóczi Balázs.

A DK szóvivője arra reagált, hogy Fekete-Győr Andrást idézve a Blikk szombaton azt írta, a Momentum elnöke szerint Gyurcsány megígérte, hogy a jövőben nem fog közjogi tisztséget vállalni, ami azt jelenti, hogy a leendő ellenzéki kormányban sem fog szerepet kapni. Később a lapban már csak az szerepelt, hogy a Fekete -Győr szerint Gyurcsány azt ígérte, „a jövőben nem fog kormánytagságot vállalni”. Vadai Ágnes DK-s politikus a sajtóban idézett első megfogalmazás alapján vasárnap az ATV-ben azt nyilatkozta, nem tudja, mire gondol Fekete-Győr András, amikor azt mondja, Gyurcsány Ferenc 2022-ben nem vállal közjogi tisztséget. Vadai szerint a DK hivatalos álláspontját az ő vasárnapi Facebook-posztja tartalmazza, amely szerint Gyurcsány marad, és vezető szerepe lesz egy új Magyarország megteremtésében.

Barkóczi Balázs DK-szóvivő a Klubrádióban hangsúlyozta, más a kormánytagság és a közjogi tisztség, utóbbiba a parlamenti képviselőségtől a frakcióvezetésig vagy az országgyűlési elnöki posztig nagyon sok minden belefér. Közjogi szerepet tehát nyilván vállalni fog a párt elnöke.

A DK tisztújító kongresszusa Budapesten
 
Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt miniszterelnök beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) X. tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2020. március 1-jén. MTI/Máthé Zoltán
 

A szóvivő szerint ez a vita – már ha van valódi vita, és nem a médiában megjelent hírek torzítanak ez ügyben – egyáltalán nem hátráltatja a DK és a Momentum, illetve az ellenzéki pártok párbeszédét.

A demokratikus ellenzéki pártok augusztus 13-án, csütörtökön kezdték meg a hivatalos egyeztetéseket pártelnöki szinten a 2022-es országgyűlési választásra készülve. Már az első találkozón a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd elnökei kinyilvánították szándékukat, hogy mind a 106 egyéni választókerületben egy jelöltet állítanak a hatalom jelöltjével szemben, és győzelem esetén a közösen elfogadott program és elvek alapján együtt kívánnak kormányozni. A pártelnökök megállapodtak abban, hogy az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásánál a tárgyalásos út mellett az előválasztás intézményét is legitim eszköznek tekintik.

Az ellenzéki pártok vezetői döntöttek arról is, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os választókerületben az időközi országgyűlési választáson a jobbikos Bíró László személyében közös összellenzéki jelöltet állítanak. A fideszes Koncz Ferenc képviselő halála után nagy az időközi választás szimbolikus tétje, mert formálisan megtörhető a fideszes kétharmad. A Fidesz-KDNP Koncz Ferenc lányát, Koncz Zsófiát indítja.

Arra a riporteri kérdésre, hogy vajon hány ellenzéki lista lesz, Barkóczi Balázs azt mondta, a DK véleménye mindig is az volt, hogy közös miniszterelnök-jelölt, egyéni képviselőjelöltek és lista kell Orbán Viktor rendszerének leváltásához. Ebben nyilván vita van az ellenzéken belül, de a kérdés meg fog oldódni a következő tárgyalások során.

Reggeli gyors/Interjú Barkóczi Balázzsal
2020. augusztus 17., hétfő 07.40
riporter: Szénási Sándor