„Köszönjük,
Belső közlés

Biró Zsombor Aurél: Csendes gyerek

26/11/2023 17:42

| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió

A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Biró Zsombor Aurél Csendes gyerek című elbeszélésének részletét hallgathatják meg Valcz Péter előadásában.

2023. november 26. Belső közlés (2023. november 26.) Bíró Zsombor Aurél - Csendes gyerek
05:18
00:00

Zenés irodalmi műsorunk, a Belső közlés tíz évvel ezelőtti indulása óta minden évben bemutattuk a legjobb kötet nélküli pályakezdőnek odaítélt Petri György-díj győztesét és rövidlistásait, hiszen a műsor kiemelt figyelmet fordít a fiatal és a más okból ismeretlenebb, de értékes alkotókra is. A rádió honlapján is többször foglalkoztunk már a díjjal, amelyet legutóbb Rékai Anett költőnek ítéltek oda, előtte pedig Vados Anna kapta azt. Ebben az évben a shortlisten Kósa Eszter és Biró Zsombor Aurél kézirata szerepelt – az utóbbi írását is fölolvasta műsorunk számára Valcz Péter színművész, azonban a rögzített szöveget végül a sok benne szereplő trágárság miatt nem sugároztuk adásban, most azonban meghallgathatják.

Biró azóta sem jelentkezett még önálló kötettel, így az irodalmi nagyközönséget egyelőre kevéssé hódította meg magának, nevét mégis ismerik akár a nyilvános felületekről, akár a színházlátogatók, akik például Kizlinger Lilla Mit csináljak, hogy jobban érezd magad? című, jól sikerült előadásának társszerzőjeként találkozhattak vele. Bár irodalmi nyelve újnak még nem mondható, erőbírása és magabiztossága stabil építkezést jelöl a pályája felé. A mától itt, a honlapunkon meghallgatható novellarészletében, amelyet lejjebb szövegesen is elolvashatnak, a testi erő jelentőségének árnyékában felnövekvő testvérpár viszonyán keresztül igyekszik ábrázolni mai erőszakos és kényelmes környezetünk jellegzetességeit, ambivalensen tisztázatlanul hagyva a kisebbik, siketnéma fiú helyét a családban.

A novellarészlet eredeti, írott változata:

Csendes gyerek

Apám visz minket edzésre, az öcsém ül elöl, én még nem vagyok elég magas. Mutogatnak egymásnak, miközben araszolunk át a hídon, de csak egy-két szót értek belőle, olyan gyorsan jár a kezük. Na nem mintha érdekelne, amúgy is magolok a törikönyvből éppen, apám holnap íratja velünk az utolsó zéhát, és idén végre meg lehet a színötös. Az öcsém felnevet valamin, ahogy lefordulunk a Szigetre, de nem is nevetés ez, mert hang, az nem jön ki a torkán, csak zihál tátott szájjal, mint valami fasz, van egy asztmás srác a suliban, aki folyton a fúvókáját szopogatja, na ő veszi így a levegőt. Mit röhögtök, kérdezem tőlük, de nem nézek fel a könyvből, mert igazából leszarom. Apám félrehúzódik a sorompónál, és hátrafordul, látod, látod, mondja azzal a keménykedő hangjával, amivel az osztályt is próbálja fegyelmezni mindig, ha eljönnél velünk a jelsuliba, akkor most te is értenéd.

Gyalog megyünk be az uszodához. Lemaradok az öcsém mögött, nézem, ahogy kikerülik a turisták, már kiadják neki a jégert a Négyeshatosban, akkora böhöm állat, rám ver vagy másfél fejet, pedig egy évvel kisebb nálam. Persze lenyomom lazán, nem arról van szó, ma reggel is odalopóztam mögé, és kitekertem a karját, lassan toltam fel a csuklóját a válláig, hogy előbb a tehetetlenséget érezze, a fájdalmat csak utána. Régen is ez volt a lényeg, amikor a nagyapa rugós késével hülyültünk, bátorságpróba, mondtam neki a teraszon, miközben odaszorítottam az asztallapra a kezét. Akkor még kicsi volt, azt csináltam vele, amit akartam, rákötöttem a szemére egy sálat, szétfeszítettem a tenyerét, a kést, azt meg belevágtam a fába, de ő nem mozdult, mert tudta, ha nekiáll hisztizni, meg lesz szorongatva a pöcse. Kihúztam a pengét, elkezdtem járatni az ujjai között, rezgett és koppant, rezgett és koppant, ő meg nem látott, nem halott belőle semmit, teljes sötétség vette körül. Beszart rendesen, olyan lett az arca, mint az enyém, amikor apám kihív felelni, és én beleborzongtam akkor ebbe, hogy ha egy kicsit is félrecsúszik a kezem, úgy megy át a kés az ujján, mint a vajon.

Befordulunk a Hajóshoz, a rácson át belátni a nyitott harminchármasra, ordítozik a kétezresekkel az öreg Tohonya. Lelassítok, nehogy beérjem az öcsémet, nekünk itt nincsen közünk egymáshoz, és ez így is kell maradjon, olyat nem játszunk, hogy a csapatban is csak annyi legyek, mint a suliban. Különben fingom sincs, mi olyan érdekes benne, de ha szóba kerül, hirtelen jófejek lesznek az osztálytársak, pedig amúgy nem nagyon bírnak az apám miatt, Gubacs, úgy nevezik őt, még csak nem is Gubacs tanár úr, hanem Gubacs, szimplán csak így. A törióra, az meg a pihi, mert ott mindenki azt csinál, amihez kedve van. Bekenik a táblát vajjal, hashajtót kevernek a kávéjába, én meg ülök hátul az utolsó padban, és remegek, mint az öcsém a teraszon. Apám persze csak legyint, ha megkérdezem tőle, miért nem buktatja meg a sok kretént, és ez így fasza, ez nekem tök oké, csak azt nem értem akkor, hogy ha az összes dogámat ötösre írom, miért kapok tőle mégis legalább egy négyest minden évben, meg miért van az, hogy amikor betolja a képét az osztályba, hangosan köszön mindegyik faszfejnek, a csajokkal lepacsizik, a srácoknak összeborzolja a haját, aztán eldumálgat a Rónayval Szent István egyházszervező munkájáról, csak hozzám nem szól egy kurva szót se, pedig a fia, az én vagyok, nem az a köcsög, stréber Rónay.

Sötét van az előcsarnokban, nagyot szívok a klórszagból. Az öcsém bevár az öltöző előtt, mutogat nekem valamit a forgókapunál, de én rá se nézek. Ötkor itt, vetem oda neki, és már csipogtatom is le a kártyát, felőlem aztán mutogathat, amennyit akar, én úgyse megyek el többet abba a szaros jelsuliba, nem fogom még egyszer végignézni, ahogy apám beül mellé a padba, és masszírozza a vállát az egész óra alatt. Ha meg akarom őt érteni mégis, akkor majd megértem, ahhoz nekem nem kell tudni nyomorékul.

Beérek a szekrények közé, törölgetik a heréjüket a nyuggerek, meg szárítja a haját a sok balfasz, pedig nyár van. Az öltöző végében találom meg a csapatot, megy az ökörködés ezerrel. A Czigler próbál seggbe csapni mindenkit a papucsával, a Kardos a Szekeressel parasztgameboy-ozik, a Topi meg csébécséket osztogat. Levágódom az egyik padra, szevasz, Kisgubacs, vigyorog rám a Kardos, és belebokszol a vállamba. Magas gyerek, jól ki van pattintva, oda jár a suliba eggyel fölöttem, ezt a becenevet is ő kente rám, és nekem el kell tűrnöm, hogy így hívnak, mert egy nulla öt alatt senki más nem ússza meg a százat, csak ő, és ezért őt még a kétezresek is békén hagyják. A Kardos az a srác, akit a Nyenye bá is csipáz, pedig a Nyenye bá nem csipáz senkit, ő nem olyan edző, mint az öreg Mackó, aki elküld ugyan a büdös kurva anyádba, de télen megtartja félóránként a melegvizes zuhanyszünetet, nehogy kifagyjon belőlünk a pólószeretet. A Nyenye bá olyan edző, aki bejön utánad az öltözőbe, ha elkésel a szárazföldiről, és rábassza a karodra a szekrényajtót, de csak a bal karodra szigorúan, hogy a jobbal aztán még tudjál büntetésből falazni. Ő már a legelső edzésünkön azzal kezdte, hogy nem fog belőlünk vízilabdásokat nevelni, mert ahhoz még kis pöcsök vagyunk, az ő feladata csupán faszokat csinálni a pöcsökből, nagy, véreres faszokat, amik keményen megbasszák a Fradit meg a Vasast. Férfiak lesztek, mire végzek veletek, bólogatott elégedetten, és utána pofázott még erről egy darabig, egy férfi nem hisztizik, világos? Akkor se, ha nincs tovább.