Babarczy Eszter boldog a depressziójával

Ugyanúgy gondolja, mint Sigmund Freud: az élet értelme a szeretet és a munka. Ez a kettő, ami igazán örömet tud okozni. Fontos, hogy az ember értelmesnek érezze a munkáját, legyen helye a világban a munkáján keresztül. Annál pedig, hogy szeretve legyünk, talán még fontosabb, hogy szeressünk. Azt mondja, ez feloldja az ego határait. Hiszen a szeretet legfontosabb ismérve, hogy a másik jóléte fontosabbá válik, mint a saját örömeink. A gyerekkel való kapcsolat és a szerelem érzése is ilyen, de sok mindent lehet szeretni. Szerinte, aki képes szeretni, az állandóan talál a világban valamit, ami izgalmas és motiválja.

Úgy gondolja, különbözőek vagyunk, van, akiben olyan erős a vágy a szeretetre, hogy mindig belerohan egy új szituációba, annak ellenére, hogy tudja, fájni fog. Olyan is van, aki magának is tagadja, hogy fájhat, hisz benne, hogy ez most más lesz. Mások pedig érett fejjel vállalják, hogy lesznek rossz pillanatok, de ezekben a nehezebb helyzetekben is biztosak benne, hogy akarják a kapcsolatot.

Boldognak vallja magát, de tudja, ezt ritkán tudják összeegyeztetni a depressziójával. Pedig neki működik, megtanult együtt élni bizonyos belső állapotokkal és gondolatokkal. Úgy véli, hogy fel lehet építeni magunknak egy olyan életet és kereteket, amibe bele tudunk kapaszkodni. Terápia és sok gyakorlás kérdése, de elérhető, hogy félretegyük a negatív gondolatokat, és megtanuljuk, hogy nekünk mi segít ezekben a helyzetekben.  

Neki Tandori Dezső költészete segített sokat, hogyan lehet átfordítani a veszteséget nyereséggé. A megnyerhető veszteség című kötetben kis madarakról gondoskodik a költő, akikről tudja, előbb veszti el őket, minthogy ő meghalna, ezért folyamatosan kommentálta közös élményeiket, így alkotásba fordította át a félelmetességet, amit az elvesztésük miatti aggódás jelentett. Azt mondja, ha van egy belső hangunk, amit szembe tudunk szegezni a rossz gondolatokkal, abban a pillanatban már van egy fegyverünk ellene.

Úgy gondolja, hogy a boldogságnak két definíciója van, az egyik, az az érzés, ami pillanatnyilag van bennünk, a másik pedig, hogy mennyire vagyunk elégedettek az életünkkel. Azt mondja, maximálisan elégedett az életével, és ha néha a depresszió kioltja benne a meleg, fényes érzést, akkor elég, ha azokra a dolgokra gondol, ami igazán fontos neki: a tanításra, az írásra, a gyerekekkel való kapcsolatára.  

Volt olyan helyzetben, hogy a lelki önsegítő közösségen keresztül kellett a lelket tartania hitevesztett emberekben, és még akkor is képes volt elmondani, miért érdemes élni, amikor ő is maga alatt volt. Megnyugtatta őket, hogy amiben éppen vannak, az átmeneti, el fog múlni. Hosszútávon az élet csomó olyan meglepetést tartogat, amelynek egy része nem látható, engednünk kell, hogy megérkezzenek. A másik részük a cselekedeteinkből születnek meg, amit mi készítünk elő a jövő számára. Hinni kell abban, hogy a feketeség, ami most bennünk van, az nem az igazság, az csak egy állapot, és ugyanúgy, mint ahogy a koszos edényt el lehet mosni, ezt a feketeséget is ki lehet a lélekből tisztítani. Nem garantálja, hogy mindig működik, de ha az ember készen áll rá, hogy ez megtörténhet, akkor nagy valószínűséggel így is lesz.

A teljes adást a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg.