Aki az állatot szereti, rossz sofőr nem lehet

A XIX. és a XX. század fordulójának közlekedésfejlesztését már az előző adásban elkezdte elemezni Dr. Kalocsai Péter. A 339. epizódban folytattuk és befejeztük a beszélgetést a város- és közlekedéstörténésszel. Arról is szó esett, hogy a különböző társadalmi osztályokhoz tartozók más-más módon közlekedtek akkoriban a nagyvárosokban. A felsőbb körök bérkocsival jártak, másokkal együtt csak vonaton utaztak. Az omnibusz, a lóvasút és a villamos szolgáltatását jellemzően az értelmiségiek és a munkáselit tagjai vették igénybe. A náluk szegényebbeknek, illetve az alacsonyabb társadalmi rétegekhez tartozó embereknek nemigen telt tömegközlekedésre, csak nagy ritkán használták, jobbára gyalogoltak – jegyezte meg Dr. Kalocsai Péter.

Az automobilban utazás, vagy éppen annak vezetése azonban egyre jobban izgatta az embereket. Általánossá persze csak évtizedek múltán vált a személygépkocsis közlekedés.

Erről már Balogh Zoltán műszaki tanár, a Tanulóvezető című online szaklap főszerkesztője mesélt. A beszámolójából kiderült, hogy a hazai használat elterjedését a Posta kezdeményezése gyorsította fel. A kétkerekű járművekből tovább fejlesztettek egy háromkerekű változatot, amelyet már robbanómotor segített a haladásban. Erre a növekvő számú küldemény, és a gazdaságosabb időfelhasználás miatt volt szükség. Balogh Zoltán kiemelte, azok a postások kaptak járművet, akik jól bántak az állatokkal. A technológiával foglalkozó szakemberek ugyanis belátták, a motorizált háromkerekű, akár egy ló, saját „igényekkel” is bír, és gondoskodásra van szüksége.

Franciaországból vagy Németországból már be tudtak szerezni automobilt azok, akiknek volt rá pénze; vagyis vagy tehetősek voltak, vagy fanatikusok, akik gyűjtöttek rá. Utóbbiak gyakran azért is vettek autót, hogy azzal bérkocsi vállalkozást indítsanak.

Az elit számára azonban továbbra sem volt opció, hogy autót vezessenek. Ugyanazért tartózkodtak tőle, amiért a tömegközlekedést sem használták. Így, ha vettek automobilt – amely persze státusz szimbólumként is funkcionált –, akkor sofőrt alkalmaztak.

A közúti közlekedés szabályozása azonban még hiányzott, akárcsak a sofőrök képzése, ami igen veszélyes volt, főleg abban az időszakban, amikor párhuzamosan használták a polgárok a már megszokott ló vontatta járműveket és a motorral működő autókat. Balogh Zoltán elmondta, mivel ekkorra sokan már maguktól megtanultak vezetni, csak a vizsgát tették kötelezővé. Illetve bevezették az Európában már több országban elfogadott szabályokat, hogy a vadkeleti tempót megzabolázzák.

A korábban vezetés oktató és vizsgáztató szakember hangsúlyozta, a korabeli iratokból kiderül, hogy bőven jelentkeztek nők is, mikor tanfolyamot hirdettek, és a férfiakéval azonos képességekről adtak tanúbizonyságot. Pusztán a társadalmi megítélésük miatt alakult ki az a tévhit, hogy ne tudnának ugyanúgy vezetni, mint a férfiak.

Balogh Zoltán a motorizált közlekedés fejlődése kapcsán elmondta azt is, hogy a buszvezetőképzés kiindulási pontja Arad volt, ahol úgy döntöttek, erre a járműre alapozzák a helyi tömegközlekedést. Aki részt vett a tanfolyamon, annak fizettek ezért, hiszen utána a város alkalmazhatta sofőrként a már meglévő buszokra.

Az autóvezetés oktatásának történetéről a következő adásban tovább beszélgetünk.

A teljes adást meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.) Kiemelt kép: Fortepan / Jurányi Attila