Álomalapítás
23/08/2025 07:25
| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Széchenyi István gentleman klubjaitól egy egyedülálló zászlógyűjteményig vezetett a Galaxis kalauz augusztus 20-i ünnepi válogatása. Útközben azt is megvizsgáltuk, vajon a magyar történelem legendás betyárjai bármiben is többek voltak-e szimpla bűnözőknél.
Korábbi adásainkból hallhattak válogatást. Olyan beszélgetések követték egymást, amelyek a magyar történelemmel és a jelenkori életérzéssel kapcsolatos témákat dolgoznak fel.
A klubalapítás vágya az emberiséggel egyidős lehet. A viktoriánus Anglia – mint oly sok mindent – ezt is tökélyre fejlesztette. Egy 2022 áprilisában rögzített interjúban Eőry Gabriella történész elmondta, a 19. században az mutatta valakinek a társadalmi rangját, hogy klubképes-e, vagyis bekerülhet-e egy várólistás klubba. A történész elmondta, hogy bár hazánkban a 18. században már működött kaszinó, az angol klubéletet Széchenyi István hozta el Magyarországra. Számára az volt a fontos, hogy találkozzanak egymással a befolyásos emberek, társalogjanak, és a kereskedelmi kapcsolataikat erősítsék.

Kiderült a beszélgetésből, hogy ma is vannak kaszinók, sőt exkluzív klubok, csak valami teljesen más jut róluk az eszünkbe, mint elődjeikről.
A köztudásban hasonló átalakuláson mentek keresztül az említett szórakozóhelyek, mint a korábban romantikus filteren át vizsgált betyárok, akikről ma már nyilvánvaló, hogy szimpla bűnözők voltak. Miközben ők mindössze rablásaikkal gazdagították a magyar kultúrát, mégis egyfajta kultuszuk alakult ki. A folytatásban ennek az okait is vizsgáltuk Sobri Jóska történetén keresztül.
Az interjút 2022. február 16-án hallhatták korábban, Sobri Jóska 1837-ben bekövetkezett halálának évfordulóján.
Mátay Mónika történész elmondta, viszonylag kevés olyan esemény van a hírhedt betyárral kapcsolatban, amelyről teljes bizonyossággal ki lehetne jelenteni, hogy igaz. Például nem sokkal a halála után különböző forrásokra hivatkozva elkezdték terjeszteni a hírt, hogy valójában még él Sobri. A történész hozzátette, évtizedekkel később már olyan vad történet is született a betyárról, hogy Dél-Amerikába menekült és rabszolgakereskedő lett belőle.
Mátay Mónika hozzátette, nem csak a hazai, de a nemzetközi sajtó is több ízben beszámolt a vele kapcsolatos eseményekről.
Hogy a betyár vonzó külseje vagy inkább tettei álltak a hatalmas érdeklődés hátterében, nem egyértelmű. De arról találtak beszámolót, hogy még a közmunka végzése közben is lesték őt a nők állítólag.

A műsor zárásaként a kétes hírű kaszinókkal, és a magukat a nép megmentőiként aposztrofáló, betyárként pozőrködő bűnözőkkel teli múltból visszatértünk a jelenbe, amiről tudjuk, hogy teljesen más.
Egy olyan beszélgetéssel fejeztük be az adást, amely éppúgy szól a nemzeti öntudatról, mint az európaiságról, és a Föld államainak békés együttéléséről. 2022 augusztusában, beszélgettünk Balogh Lászlóval, a Zászlómúzeum alapítójával, aki elmesélte, hogyan ejtette rabul már gyerekkorában a földrajz és miként szerezte be a hatalmas gyűjteményét képező egyes lobogókat. Elmesélte, hogy többször váltott levelet ehhez Bill Clintonnal, de még azt is elérte, hogy Észak- és Dél-Korea zászlóját egymás mellé tehesse. Elmondta ugyanis, hogy ő a zászlókat az országok névjegyének tekinti, és politikamentesen tekint rájuk.
A teljes adást meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025. augusztus 20., szerda 15:00
Műsorvezető: Timár Ágnes
