Megelevenedő tavasz
Tudósítunk az újbudai Eleven Tavasz művészeti fesztivál előkészületeiről, illetve több fotós eseményt is ajánlottunk a Café Péntek hallgatóinak. Végül Fellinire is emlékeztünk.
Tudósítunk az újbudai Eleven Tavasz művészeti fesztivál előkészületeiről, illetve több fotós eseményt is ajánlottunk a Café Péntek hallgatóinak. Végül Fellinire is emlékeztünk.
Nagyobb a szívbetegségek és a sztrók kialakulásának esélye azok esetében, akik heti 55 órát, vagy többet dolgoznak. Bense Tamás családorvos szerint gyakorlatilag bármilyen betegség kiváltója lehet a túlhajtottság. Hangsúlyozta, ezt a problémát egészségügyi szinten nem, csak kormányzati szinten lehet megoldani.
A Csipak-villa a Hármashatár-hegy oldalában természetvédelmi területből harapott ki magának, az erdőirtást talán soha nem lehet helyrehozni. Július 20-ig le kell bontani a förmedvényt.
Az Átlátszó talált egy olyan alapítványt, amit a kormány megbízható emberekkel töltött fel, és külföldi ingatlanok vásárlásába kezdtek.
5500-an nem írták alá év elején az új egészségügyi szolgálati munkaszerződést, ők Asbóth Márton jogász szerint alkotmányellenesen és nekik jelentős kárt okozva a vártnál kisebb végkielégítéssel távoztak a közszférából. Az Alkotmánybíróságnak kell majd döntenie.
Arra, hogy most az egységes fellépés mellett döntöttek a magyar ellenzéki pártok, a magyarországi demokrácia hanyatlása miatti növekvő aggodalom vette rá őket – írja a Politico. A lap portrésorozatban foglalkozott az egyes miniszterelnök-jelöltekkel.
Vasárnap 5-kor újabb daltörténettel jelentkezett a Kovátsműhely: László Attila és Fábri Péter Ingrid Bergman című dalának elhangzását követően a műsorvezető, Kováts Kriszta először Báron György filmesztétát kérdezte a színésznőről, majd Topolánszky Tamás Yvan filmrendezővel beszélgetett a Casablancáról, annak forgatásáról és rendezőjéről, Kertész Mihályról.
Magyarország nem vesz részt a közös, uniós vakcinabeszerzés következő szakaszában. Komáromi Zoltán, a DK egészségpolitikusa ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az eddigi tapasztalatok szerint drágábban tudtunk olyan vakcinát beszerezni, amelyeket csak nehézségek árán tudnak beadni.
Magyarország nem vesz részt a közös, uniós vakcinabeszerzés következő szakaszában. Duda Ernő virológus szerint nem igaz a kormány álláspontja hogy a Pfizer drága volna, hiszen a Sinopharm messze a legdrágább a vakcinák közül, épp ezért reméli, hogy csak vicceltek.
Bálint Judit és Korpás Krisztina műsorvezetők. Nők. A Bonyolult dolgokban a vezető nőkről beszélgettek két vezetői szerepet betöltő nővel. Nemcsak nőknek. Sőt.
Ehhez képest a magyar kormány most arról döntött, hogy nem kíván részt venni a brüsszeli vakcinabeszerzés "következő fejezetében". Gulyás Gergely arra hivatkozott, hogy Magyarország 2022 végéig már több mint 10 millió vakcinát rendelt.
Komáromi Zoltán, a DK egészségpolitikusa úgy véli, a rossz kormányzati kommunikáció miatt a háziorvosok készletén lévő Janssen vakcinák sem kellenek az embereknek.